Vissza a tartalomjegyzékhez

Szikora Márton
Pedofilek pellengéren

Nagy-Britanniában megoszlanak a vélemények annak a lapnak a lépésével kapcsolatban, amely hasábjain a napokban megkezdte pedofíliáért elítélt személyek nevének, lakhelyének és fotóinak nyilvánosság elé tárását. Az újság feltett szándéka, hogy legalább 110 ezer, gyermekek elleni szexuális visszaélés miatt elítélt személyt állít pellengérre a közeljövőben. Ezzel egyidőben több szervezet lemondásra szólította fel az angliai és walesi római katolikus egyház vezetőjét, miután Murphy-O’Connor érsek kijelentette: semmi felelősség nem terheli abban, hogy egy pedofília miatt felfüggesztett papot 1985-ben az ő engedélyével helyeztek vissza lelkészi szolgálatába.


Öt éve rázta meg Európát a pedofil gonoszság jelképévé vált Dutroux-ügy. Az áldozatok képei azon a hídon, ahonnan a gyilkos elrabolta a két nyolcéves kislányt     Fotó: Reuters

Az érsek korábbi támogatottját, Michael Hill katolikus papot 1997-ben a bíróság öt év börtönbüntetésre ítélte ministránsfiúk és más gyermekek ellen elkövetett tízrendbeli erőszak miatt. Az ítéletet közfelháborodás kísérte, mivel kiderült: Hill perverz hajlamairól már több mint egy évtizeddel korábban tudomása volt egyházi feletteseinek.
Murphy-O’Connor westminsteri érsek - aki akkoriban még Brighton püspöki székében ült - 1985-ben heves szülői tiltakozások ellenére helyezte át a Gatwick repülőtéri kápolnába Michael Hill atyát, miután plébániai szolgálati engedélyét visszavonta. Repülőtéri munkája során Hill szexuálisan molesztált egy fiatal fiút, aki lekéste gépét.
A westminsteri érseki székbe néhány hónapja kinevezett Murphy-O’Connor elismeri, hogy ha 1985-ben is érvényesek lettek volna a gyermekeket ma védő szigorú törvények, akkor Hill esetét másként kezelték volna, de az általa akkor ismert tényekre támaszkodva döntését ma sem hajlandó felelőtlennek tekinteni. A szexuálisan molesztált gyermekekkel foglalkozó ügyvédek szervezetének képviselője, Lee More ugyanakkor kijelentette: „Úgy véljük, hogy az érsek szerepe az ügyben nem védelmezhető semmilyen módon, és követeljük lemondását.” A Kidscape gyermekvédő szervezet szintén az érsek lemondását követeli, hiányolva a bocsánatkérő szavakat az egyházvezető részéről.
Az Arundel-Brighton Egyházmegye által kiadott közlemény szerint Hill atyát már 1983-ban felmentették állásából alkalmassági vizsgálat és későbbi terápia céljából, majd a kezelés utáni szakértői tanácsot figyelembe véve az akkori püspök, Murphy-O’Connor viszszavonta Hill egyházkerületi lelkészi engedélyét. Az egyházkerület kártérítést fizetett egyes személyeknek a Hill okozta sérelmekért. A peren kívüli megállapodás célja - állítja a közlemény - az volt, hogy az áldozatok ne kényszerüljenek bizonyítékok szolgáltatására a bíróság előtt. Ennek ellenére a közlemény megfogalmazói egyértelművé teszik, hogy a megegyezés és a kártérítés kifizetése nem jelenti semmiféle felelősség elismerését az egyházmegye részéről azért, hogy egy köztudottan pedofil pap hosszú ideig egyházi felhatalmazással szolgálhatott.
Nemcsak a plébános esete miatt került reflektorfénybe a gyermekek elleni erőszak Nagy-Britanniában. A News of the World című brit bulvárlap radikális lépésre szánta el magát, amikor a napokban megkezdte a pedofíliáért elítélt személyek listájának nyilvánosságra hozatalát. A lap a gyermekek elleni szexuális támadások számának drámai megugrásával magyarázza lépését, melytől azt reméli, hogy kellőképpen elrettenti majd a bűnözőket. A lap múlt vasárnapi számában 49 elítélt pedofil fényképes bemutatásának és tartózkodási helyének közzétételével kezdte meg kampányát. A News of the World akciója - az újság állítása szerint - jól tükrözi a brit társadalom pedofilekkel szembeni megvetését és haragját. A főszerkesztő, Rebekah Wade számára az utolsó cseppet a hónap elején eltűnt 8 éves Sarah Payne tragédiája jelentette, akinek meztelen holttestét Nyugat-Sussex-ben találták meg egy mezőn. Az eset közfelháborodást és együttérzést váltott ki Nagy-Britannia-szerte, és bár a pedofilek elleni felháborodás általános, a bűnözők adatainak közzétételét többen felelőtlenségnek tartják. A lap szerkesztőségi közleménye szerint a lépéssel nem kívánnak semmiféle erőszakos tettlegességet szorgalmazni a megnevezett pedofilek ellen, és „a kampány célt tévesztene, amennyiben az a bemutatott személyek elleni ellenséges érzület megnyilvánulását eredményezné”.
A brit Daily Telegraph szerint ellentmondásos, hogy Rebekah Wade mit is akar valójában elérni, hiszen ha komolyan veszi saját szavait, akkor kampánya már a lap utcára kerülésével eltévesztette célját. A fényképek és az alattuk látható olyan feliratok, mint például „A pederaszta lecsapott a 13 évesre”, „Gonosz pedofil hálózatot vezetett” vagy „Semmi szabadságot az aberráltaknak”, nyilvánvalóan növelik a pedofilekkel szembeni lincshangulatot, és nem biztos, hogy a kiskorúak nagyobb biztonságát szolgálják - értékeli az esetet a konzervatív napilap.
A News of the World más érvekre hivatkozik a pellengérre állítás mellett: a lap kezdeményezésére a brit Mori közvélemény-kutató cég felmérést készített, melyből kiderül, hogy a megkérdezettek 82 százaléka szerint a kiskorúak szexuális molesztálása miatt elítélteket kémiai úton kasztrálni kellene.
A kritikusok szerint a bűnözőkről közreadott színes újságtabló nem tesz különbséget súlyosabb és enyhébb bűncselekmények miatt elítélt személyek között. Az újság nem hivatalos bűnöző-katalógusában egyaránt szerepelnek nemi erőszak vagy gyermekkínzás miatt elítéltek fényképei és adatai, valamint olyanoké is, akik a világhálóról töltöttek le obszcén anyagokat. Az összképhez hozzátartozik, hogy mindez egy olyan újságban jelent meg, amely aznapi számának címlapján egy meztelen felsőtestű tinédzser lány fotóját jelentette meg.
A Bűnözők Beilleszkedését Segítő Nemzeti Szövetség igazgatója, Paul Cavadino „nagymértékben felelőtlennek” nevezte a bulvárlap kampányát, figyelmeztetve, hogy azzal nem lehet mást elérni, mint hogy a bűnözők nevet és lakóhelyet változtassanak, ami viszont megnehezíti vagy lehetetlenné teszi rendőri megfigyelésüket. Hivatalos brit belügyi szervek azért nem értenek egyet a sajtóorgánum módszereivel, mert az szerintük is pontosan az ellenkező hatást váltja ki, és még több gyermek életébe kerülhet. Tony Butler, a Vezető Rendőrtisztek Szövetségének szóvivője „felelőtlen újságírásnak” nevezte a 49 szexuális bűntettért elítélt személy adatainak nyilvánosságra hozatalát. A szóvivő szintén azon félelmének adott hangot, hogy a nagy sajtónyilvánosság miatt a támadók kénytelenek lesznek „a föld alá bújni”, elvágva ezzel a lehetőséget, hogy ellenőrizzék őket. A szexuális visszaélést elkövetőkről felállított rendőri nyilvántartásnak és megfigyelésnek fontos eleme az anonimitás - véli Butler, aki az újság képviselőivel való többszöri találkozása során sem tudta lebeszélni a szerkesztőséget a tervről. Az eljárással több, az ügyben érintett szervezet nem ért egyet, a társadalom jó része viszont helyesli és támogatja a kampányt - véli a News of the World, amely szerint Sarah Payne esete mutatja, mennyire hatástalan a pedofilek elleni rendőri ellenőrző rendszer.
A szexuális visszaélést elkövetőkről szóló törvény, amely arra kötelezi a pedofileket és nemi erőszakot elkövetőket, hogy a helyi rendőrségen nyilvántartásba vetessék magukat, valóban tartalmaz kiskapukat. Egyik hiányossága, hogy az adatbázis 1997. szeptemberi felállítása előtti elítélteket nem kötelezi regisztrálásra. Szintén nem szerepelnek a feketelistán azok, akiket büntetésük letöltése előtt feltételesen vagy véglegesen szabadlábra helyeztek, illetve „csak” a számítógépen keresztül élték ki perverz vágyaikat.
Jól szemlélteti a törvényi háttér hiányosságát annak az 55 éves férfinak az esete, aki a közelmúltban bűnösnek vallotta magát, miután lakásán gyermekekről készült pedofil képeket találtak, majd feltételesen szabadlábra helyezték. Az illető nem került be szexuális visszaélést elkövetők nyilvántartásába, és emiatt az ellenőrző rendszer sem terjedhet ki rá, a rendőrség ugyanakkor felfigyelt rá, mert házába feltűnően sok kiskorú látogatott. A sok hasonló ügy, illetve a számítógépes pedofilek miatt a civil szervezetek nem sok értelmét látják a nyilvántartásnak a jelenlegi törvény mellett.
A megfigyelési rendszer hatékonyságán szeretne javítani javaslatával a skót MacLean Bizottság. A bizottság tanulmánya elektronikus chipek beültetését javasolja a szexuális bűntettet elkövetőkbe, akiknek tartózkodási helyét ezután műholddal életük végéig nyomon tudnák követni, és biztosítani tudnák, hogy ne hagyják el a számukra kijelölt zónákat. A műholdas megfigyelést már az előző brit kormány is javasolta, ennek bevezetéséhez azonban még ma is jelentősebb törvényi módosításokra lenne szükség. Először is egy új büntetési formát kellene meghonosítani, amit Lord MacLean skót legfelsőbb bíró „életfogytiglani megfigyelés elrendelésének” nevez. Véleménye szerint csak a nagy kockázatot jelentő, potenciálisan visszaeső elítélteknél lenne szükség ilyen drasztikus ítéletre, akiből évente 12-nél nincs több Nagy-Britannában.