Vissza a Hetek archívum borítólapjára
IV. évfolyam, 31. szám, 2000. július 29

Belpolitika

Félelmetes vihar a Balatonon
Tovább a cikkhez >>>

Munkatársunktól
Narkósok az utcákon

A techno-partikon több ezer fiatal speciális gépzenére másfél napos „maratoni” táncot lejt, ahol a mámort szinte minden esetben valamilyen light-drog fokozza. Ez a fajta „szórakozás” valójában már halványan sem emlékeztet apáink báljaira: a mai sok esetben halálos kimenetelű. A drog terjesztésének 80 százaléka leginkább a fiatalok által látogatott szórakozóhelyeken történik. Néhányuk másnap a kórházban ébred.


Földvári Katalin, M. Kozma Napsugár
Nemzetek átvonulása

Hatnyelvű szórólap várja majd az autóval hazánkba érkező turistákat a határon - jelentette az ORFK. A zsebmetszők, „csencselők”, a magukat rendőrnek kiadó valutázók és a „városnéző taxisok” után megjelentek az „útonállók”, akik már másfél éve szedik áldozataikat a Budapest-Bécs autópályán. Bármely ország honlapjára látogatunk is, a követségek mindenhol első helyen említik a konzulátusok címét, ahol a turista segítségére lesznek, ha bajba kerül. A követségek általában szoros együttműködésre törekednek a helyi rendőrséggel. Az általuk nyújtott „szolgáltatások” ugyanakkor híven tükrözik a nemzeti karakterek végtelen variációját.


Munkatársainktól
Politikai műsor

Mind a kormányzati oldal, mind az ellenzék politikai játszmát emleget a csütörtökön sikertelenül végződött rádióelnök-választással kapcsolatban. Az ellenzék szerint diktatórikus lépés volt a kormánypárti elnökség részéről, hogy egyedül Kondor Katalin pályázatát terjesztették a kuratórium elé. Szadai Károly, a Magyar Rádió Közalapítvány kuratóriumának elnöke viszont úgy véli: a civil szervezetekből álló kuratórium pusztán politikai okokból nem szavazott bizalmat a jelöltnek.


Szakonyi Dávid
Vándorúton

A strasbourgi nemzetközi bíróság nyilvántartásba vette annak a 47 magyar romának az ügyét, akik a napokban fordultak hozzájuk. Az érintettek cáfolják azon kormánypárti körökben forgó véleményt, hogy ellenzéki pártok állnának akciójuk mögött. A romák nem akarnak Magyarországon élni.


Hetek-összeállítás
Csituló hullámok

Úgy tűnik, pozitív eredménnyel zárult az a vita, mely során szabaddemokrata politikusok fejtették ki egymástól meglehetősen eltérő véleményüket egy budapesti kilakoltatással kapcsolatban, s amely vita elmérgesedése akár a párt „öncsonkításához”, néhány alapító „atya” távozásához is vezethetett volna. Mindennél azonban még fontosabb az, hogy a korábban kilakoltatásra „ítélt” családok helyzete is megoldódni látszik.


Életmód

Rábai Erzsébet
Zöld szőnyeg a vízen

Vízvirágzás. Erre a kevéssé ismert, tavainkat és egészségünket veszélyeztető jelenségre szeretnénk a következőkben a figyelmet felhívni.


Sterilizálás az USA-ban

Az Egyesült Államokban a sterilizálás lett a fogamzásgátlás első számú módszere, és népszerűségében még a pirulát is megelőzi, állapították meg amerikai kutatók a Fertility and Sterility című lapban.


Takács Gabriella
Add a kezed

Amikor Paul Harris tavaly a Tennessee állambeli Vanderbilt Egyetemen (USA) lencsevégre kapott egy addig merőben szokatlan sebészeti beavatkozást - egy 21 hetes magzat súlyos gerincrendellenességének méhen belüli korrekcióját -, még nem sejtette, hogy a művelet élete leghíresebb fotóját eredményezi majd, amely bejárja a világsajtót. A képen világosan kivehető, ahogy a ma már egészséges, de akkor még igencsak aprócska Samuel Alexander Arms az anyaméhből kinyúlva megragadja az éppen őt operáló Dr. Bruner egyik ujját.


Varga P. Ágnes
Az intelligencia és az anyatej

A különböző egészségügyi szervezetek régóta - az elmúlt évtizedben különösen - egyre erőteljesebb propagandát fejtenek ki világszerte az anyatejes táplálás népszerűsítése érdekében. Hazánkban az Egészségügyi Minisztérium is széleskörű kampányt indított nemrégiben Csöppnyi szeretet címmel azért, hogy minél többen döntsenek az újszülött szoptatása mellett. Az anyatej nemcsak pénztakarékosabb eszköze a babák táplálásának, hanem a szoptatással a kicsik megfelelő mentális-érzelmi fejlődése is jobban elősegíthető.


Fókusz

Hetek-összeállítás
Kudarc után megkönnyebbülés

15 napon át tárgyalt egymással Ehud Barak izraeli miniszterelnök és Jasszer Arafat palesztin vezető Bill Clinton amerikai elnök védőszárnyai alatt az Egyesült Államokban. Az eredmény: egy alig 20 soros nyilatkozat arról, miszerint a „két fél egyetért abban, hogy a tárgyalások célja a… konfliktus befejezése”, és ehhez hasonló általánosságok. Teljes kudarc volna tehát a Camp David-i maraton végeredménye? A találkozót értékelő amerikai, izraeli és arab kommentárok többsége szerint nem. Sőt: Arafat - aki egy centit sem engedett Jeruzsálemre vonatkozó igényeiből, melyet nemcsak a jövendő palesztin fővárosnak, de az iszlám világörökség sarkkövének is tekint - győztesnek kijáró diadalmenetben térhetett haza Gázába. Baraknak sem kellett szégyenkeznie: mivel Arafat hajthatatlansága miatt a tárgyalások megfeneklettek, gyorsan kijelentette, hogy azok az engedmények, amelyek miatt odahaza a maradék kormánya is szétesni látszott, „semmissé váltak”, miközben Izrael bebizonyította békeszándékát. Clinton pedig azzal vigasztalhatja magát, hogy neki legalább sikerült rábírni az izraelieket és a palesztinokat arra, hogy korábban tabutémáknak számító kérdésekről tárgyaljanak egymással. A „semmi is jobb, mint egy rossz egyezmény” vélekedés kiváltotta megkönnyebbülés, meglehet, rövid életű lesz. Nem következett be ugyan, amitől sokan tartottak, hogy a kudarc nyomán azonnal fegyveres incidensek kezdődnek a palesztinok és az izraeliek között, de a terrorizmus kiújulása és az erőszakos konfliktus lehetősége Saul Mofaz tábornok, izraeli vezérkari főnök szerint továbbra is fennáll, és „csupán a Palesztin Hatóság magatartásán múlik, hogy bekövetkezik-e a konfrontáció”.


Sebestyén István, Lukács András
Politikusok rövidnadrágban

A XI. Bálványosi Szabadegyetem és Diáktábor elnevezésű, az erdélyi Tusnádfürdőn évente megrendezésre kerülő politikai dzsemborin idén is több, rendszeresen visszatérő, rangos magyar (fideszes), romániai magyar, illetve román politikus tart előadásokat, vitafórumokat. A hatnapos rendezvény sajátossága, hogy az előadók félig magánemberként, a szervezők megfogalmazásában „rövidnadrágban” vannak jelen, így olyan dolgokról és úgy beszélhetnek, amelyekről és ahogy máshol nem, vagyis könnyen „elszólhatják magukat”. Bár sokak szerint a viták színvonala az előző évekhez képest kissé csapottabb, a vájt fülűek így is hallhattak érdekes, esetenként mellbevágó kijelentéseket. Ami pedig ennél is meglepőbb volt: az erdélyi fiatal értelmiségnek a magyarországi ifjú entellektüelekhez viszonyított aktív, gondolkodó jelenléte.


Gazdaság

Munkatársunktól
Módosul az 1 1 százalékról szóló törvény

Apróbb módosításokat igényelt a katolikus egyház és az APEH az 1+1 százalék felajánlásáról szóló törvényben. A változtatások nem rúgják fel a törvény alapjait, hanem néhány területen - részben az eddigi gyakorlatra építve módosítják - gyakorlatilag kedvezőbb helyzetbe hozzák az érintett szervezeteket.


Indulhatnak a munkagépek
Tovább a cikkhez >>>

Húsáremelés
Tovább a cikkhez >>>

Kaszab István
Ármozgások az ingatlanpiacon

Az ingatlanpiacon a legjobb befektetésnek országos szinten a lakáseladás, fővárosi viszonylatban pedig emellett az építési telkek forgalmazása számít. Ez nem meglepő, hiszen a különböző forrásokból adódóan - ingatlanfedezetes- és jelzáloghitelek, szocpol, kiegészítő kamattámogatású kölcsönök - növekedett a lakóingatlan vásárlására vagy építtetésére vállalkozók száma.


Az OEP diktál
Tovább a cikkhez >>>

Zara László
A kormányzat adósságai

A gazdasági növekedés 1997 óta erőteljes, évi 4-5 százalék közötti. 1999-ben jelentkeztek kisebb nehézségek, amikor is megtorpant a növekedés, ennek fő okai az árvíz, a koszovói válság, és a társadalombiztosítás vártnál magasabb kiadásai voltak. Ezen átmeneti nehézségekre tett intézkedések hatására azonban folytatódott a gazdasági növekedés. Bővült a lakossági fogyasztás is, aminek a forrása a meglévő korábbi tartalékok felhasználása, illetve a hitelből való költés. Az infláció 10 százalékra mérséklődött. Mindezen pozitív tendenciák mellett azonban adós maradt a kormány a programjában megfogalmazott számtalan változtatással, aminek egyik oka éppen az lehet, hogy nem volt olyan gazdasági kényszerítő erő, ami ezt kiváltotta volna.


Györök Orsolya
Kedvező kilátások a világ gazdaságának

Tíz év óta nem látott mértékben növekszik a világ gazdasága, becslések szerint az idén elérheti a 4,7 százalékot is. Minden jel arra mutat, hogy a világ kiheverte a két évvel korábban végighullámzó ázsiai válságot, s mára a távol-keleti térség is stabilizálódott és növekedésnek indult. Az Economist csoporthoz tartozó Economist Intelligence Unit felmérése szerint jövőre ugyan várható kisebb visszaesés, de így is 4 százalék körülire prognosztizálható a világ GDP-növekedése.


Ruff Gabriella
A komputert nem lehet megenni
Tovább a cikkhez >>>

Papp Levente
Bővölködő adakozók

A legtöbb vagyonos ember a Földön az Egyesült Államokban él napjainkban is, és Amerika rendkívül büszke arra, hogy továbbra is a nagy lehetőségek hazájaként tündökölhet. Eddig 267 milliárdost, és két és fél millió milliomost produkált az amerikai álom. Ez messze felülmúl bármilyen más nemzetet, de nemcsak a vagyon felhalmozásában, hanem az adományozásban is az USA áll az élen, legalábbis a Time magazin cikke szerint.


Háttér

Hetek-összeállítás
Biblia reggelire

A Biblia nem fér össze a reggeli gabonapelyhekkel - ez derült ki az amerikai General Mills cég múlt heti bejelentéséből, amelyben bocsánatot kért vásárlóitól legújabb ajándékakciójáért. A reggeli gabonapelyheket gyártó óriáscég nyilatkozata meglepetésként érte saját partnereit is, akikkel a példátlan méretű reklámakciót szervezték. A közel egyéves előkészítő munka eredményeként jelenleg mintegy 12 millió doboz gabonapehely tart az amerikai szupermarketek felé, bennük az ajándék CD-lemezekkel, melyeken számítógépes játékok és szótárprogramok mellett a Biblia szövege is megtalálható elektronikus formában.


Szikora Márton
Pedofilek pellengéren

Nagy-Britanniában megoszlanak a vélemények annak a lapnak a lépésével kapcsolatban, amely hasábjain a napokban megkezdte pedofíliáért elítélt személyek nevének, lakhelyének és fotóinak nyilvánosság elé tárását. Az újság feltett szándéka, hogy legalább 110 ezer, gyermekek elleni szexuális visszaélés miatt elítélt személyt állít pellengérre a közeljövőben. Ezzel egyidőben több szervezet lemondásra szólította fel az angliai és walesi római katolikus egyház vezetőjét, miután Murphy-O’Connor érsek kijelentette: semmi felelősség nem terheli abban, hogy egy pedofília miatt felfüggesztett papot 1985-ben az ő engedélyével helyeztek vissza lelkészi szolgálatába.


Moldova György
Európa hátsó udvara

Szeptember 8-án jelenik meg Moldova György Kossuth-díjas író Európa hátsó udvara című kétkötetes riportkönyve. A szerző új könyvének első részében Szabolcs-Szatmár-Bereg megyéről, az ország egyik legelmaradottabb térségéről ír, míg a második kötet a határon túli ukrán, román, szlovák területeken élő magyarokról szól. Moldova egy évig járta a falvakat, gyűjtötte az anyagot, beszélgetett az emberekkel. Ezalatt sok megrázó történettel találkozott, ezek egyikét adta át a szerző lapunknak megjelenés előtti közlésre. Részlet a riportkönyvből:


Fröhlich András
Szamuráj mentalitás és a művészet

Kolti Helga színművésznő - 35 éves - 1988-ban végzett a budapesti Színművészeti Főiskolán. Pályáját Veszprémben kezdte, majd egy év után Szegedre került. 1989-ben a Független Színpad egyik alapítója, de 93-tól 97-ig ismét Veszprémben vállal szerepeket, majd Székesfehérvárra szegődik, még mindig színésznőként. 2000 tavaszától újra a királynék városában ténykedik, mint a Petőfi Színház november 30-áig megbízott igazgatója.


Szobota Zoltán
Állam, rendőrség, áldozatok

Interjú Pelle Andrea ügyvéddel, a Társaság a Szabadságjogokért elnevezésű szervezet ügyvivőjével az úgynevezett Franciska-ügy tanulságairól és az emberi jogokról.


Laudancsek Katalin
Szirupos sztori

„Coca-Cola - szirup és sűrítmény” - díszeleg a körülbelül 100 éves reklámplakáton. A folytatás pedig arról győzködi az igen tisztelt vevőket, hogy ezen gyógyhatású készítmény (amely mellesleg frissít és üdít) sikeresen alkalmazható fejfájás, sőt hisztéria, melankólia és más neuralgikus természetű megbetegedések esetén is. Az eredetileg kokacserjéből készített ital 114 éves pályafutása alatt szép karriert futott be: legendák egész sorozata szövődött köré, amelyek egy része valószínűleg a Coca-Cola Company marketingosztályáról ered, de jutott bőven a nép találékony fiainak is… A legismertebb „cola-legendákat” a Kommerszant című orosz hetilap gyűjtötte egybe.


Hit és értékek

Helyreigazítás
Tovább a cikkhez >>>

Grüll Tibor
A pártus herceg rokonsága

Még a legkomolyabb „értelmiségi” könyvesboltokban is kapható Badiny Jós Ferenc „Jézus király, a pártus herceg” című opusza, amely Jézus magyar (pontosabban: sumír-pártus-hun-magyar-szabír) származását bizonygatja. Az Argentínában élő Badiny mellesleg a Miskolci Bölcsész Egyesület (MBE) által fenntartott, több mint egy évtizede működő, „féllegális” Nagy Lajos Király Magánegyetem tanszékvezető professzora is. A jelenleg 954 hallgatót oktató intézményben egyebek mellett „mitológiai sumírt” is tanítanak, s az egyes szakok elvégzéséhez szükséges tudományos alapképzésnek része a Biblia-ismeret, a rovásírás és a magyarságtudomány.


Interjú

Tihanyi Péter
Gyávák a balhéhoz


Külpolitika

Bugár Árpád, Pozsony
Lexa bújócskája

Ladislav Pittner szlovák belügyminiszter az eddig öszszegyűlt nyomozati anyagra hivatkozva a héten kijelentette, úgy tűnik, éveken keresztül egy „valóságos gengszter ült a szlovák titkosszolgálat (SIS) igazgatói székében”. A több bűncselekmény elkövetésével is gyanúsított Ivan Lexa egy ideje bújócskát játszik a hatóságokkal, most éppen a rendőrség információi szerint külföldön tartózkodik. Lexa ellen hosszas huzavona után, július elején adtak ki nemzetközi körözést, ám a parlamenti képviselők csak a nyári szabadságuk után érnek rá szavazni arról, hogy felfüggesztik-e a képviselő mentelmi jogát.


Karl Pfeifer, Bécs
Médiaegyensúly Haider-módra

Ausztriában új kormánystílus van kialakulóban, melyhez hozzátartozik az újságírók kioktatása és megfélemlítése - és a helyzet e tekintetben csak rosszabbodik. Az osztrák közszolgálati rádió és televízió, az ORF egyik újságírója szerint „az FPÖ a hatalomra kerüléssel nem változott, a kellemetlen újságírókat nem engedik be a pártgyűlésekre, interjúbojkottokat hirdetnek, és újságokat perelnek be”. Csakhogy ami egy ellenzéki párttól talán eltűrhető taktika, az egy kormánypárttól furcsán hat.


Hetek-összeállítás
Al Gore elpirult

Kínos perceknek nézhet elébe Al Gore amerikai alelnök elnökválasztási kampánya során. A zavart Loretta Sanchez kongreszszusi képviselőnő okozza, aki elegáns adománygyűjtő partit kíván tartani Gore számára - a Playboy-tulajdonos Hugh Hefner kaliforniai villájában.


Újra repülnek a Concorde-ok
Tovább a cikkhez >>>

Morvay Péter
Büszke magyarok Amerikában


Hetek-összeállítás
Szaddám rákos

A The Times bagdadi jelentésekre hivatkozva úgy értesült, hogy Szaddám Huszein iraki elnök rákbetegségben szenved. Az elnök betegségének híre felerősítheti az utódlásért folyó harcot két fia között, és lerombolhatja a legyőzhetetlenség mítoszát, amelyet a diktátor két évtizede alatt felépített - véli a londoni lap.


Mogyorósi Géza, Berlin
Szabadulás a pokolból

Húsvét hétfő óta egész Németország szurkolt a Fülöp-szigeteken túszul ejtett Wallert családnak, valamint európai és malajziai sorstársaiknak. Alig 48 órával az után, hogy Joschka Fischer berlini külügyminiszter finn és francia kollégája társaságában július közepén látogatást tett a térségben, kiszabadult az első német fogva tartott, akit az elmúlt napokban újabbak követtek, köztük a Der Spiegel magazin tudósítója.


Sport

Nem lesz Kokó-Hamed
Tovább a cikkhez >>>

Amstrong másodszor nyerte meg a Tourt
Tovább a cikkhez >>>

Varga József
Figónak már az Isten se bocsáthat meg

Hétfőn minden kiderült. A hetek óta a figyelem középpontjában lévő Figo-ügy lezárult. A Santiago Bernabén stadion trófeatermében bemutatták a Real 56,1 millió dollárért megszerzett játékosát.


Feltámadtak a brazilok

Nyolcvanezer néző előtt Brazília 3-1-re legyőzte Argentína labdarúgóit. Az összecsapáson a brazil Vampeta két találattal a mérkőzés hősévé vált. A két futballhatalom egyébként először játszott egymással vébé-selejtezőt, amely egyben a kék-fehérek első vereségét is jelentette az idei sorozatban.


Németh Szilárd
Frankfurt: Rudi Egy túrót

Hrutka „Rudi” Jánosnak nincs szerencséje a Bundesligában. A magyar válogatott védőjátékosát, miután kidobták a Kaiserslauterntől, új csapatánál, a Frankfurtban is lapátra tették.


Szabadidő

Programajánlat
Tovább a cikkhez >>>

Túraprogramok a KSK szervezésében
Tovább a cikkhez >>>

Legújabb kori lovagok előnyben

Podmaniczky utca eleje, egy hosszú pincehelyiség. Budapest elsőként megnyitott középkori éttermében járunk, szép nagy asztalok és támlátlan padok között. Gyertyafényes sötét, boltív, falfestmények és középkort idéző műtárgyak - kardok, zászlórudak, pajzsok és sisakok. Apródok és szolgálólányok serege - utóbbiak kissé hiányosan öltözve -, a pincéreket itt így álcázzák. Az étlap elején köszöntés, ami lovagoknak szól, és az evésre buzdít. A pincér a választásra. Nem éppen a modernkori táplálkozás jegyében állították össze a hely vezetői az étkek sorát, de aki idejön, azt már ez a tény sem zavarja.


Kalmár Mónika
Anna-bál Füreden

A balatonfüredi Anna-bálon táncolni - ez volt anyáink, nagyanyáink álma; az estélyre az 1800-as évek közepén hordszéken érkeztek a toalettjüket féltő hölgyek, akiket rossz idő esetén egészen az ajtóig vittek a lelkes ifjak. Bár e napot szerte az országban sok helyütt ünnepelték hasonló mulatságokkal, a Hölgyfutár című lap az 1855. július 19-i számában így summázta véleményét: „Anna napján az igazi bál Füredre költözött.”


Színes

DUMA PLÁZA

Az étel a kiegyensúlyozott étrend fontos része.     (Fran Lebowitz, amerikai író)


Recept helyett
Tovább a cikkhez >>>

Ne lógasd az orrszarvad
Tovább a cikkhez >>>

INNEN-ONNAN
Tovább a cikkhez >>>

Biblia-évforduló
Tovább a cikkhez >>>

Az orgona nagymestere
Tovább a cikkhez >>>

Cápatámadás helyszíni közvetítésben
Tovább a cikkhez >>>