Hack Péter
Ki ítélhet az élet felett

A keresztényeket az Apostolok cselekedetei könyvének leírása szerint először Antiokhiában nevezték keresztényeknek (az eredeti szöveg pontos fordítása szerint: krisztusiaknak), mivel Jézus Krisztus tanítványainak tekintik magukat. Arra tanítják az embereket, hogy „megtartsák mindazt”, amit Jézus parancsolt nekik (Máté evangéliuma 28. rész 20. vers). A Krisztusba vetett hitből fakad a Bibliának (az Ó- és Újszövetség írásainak) abszolút tekintélyként való elfogadása.
Ezek az írások Isten akaratának (parancsolatainak) elfogadói és megcselekedői számára színes, örömteli, sikeres, boldog életet ígérnek (Mózes 5. könyve 28. rész). A Szentírás olyan Istent mutat be, aki hatalmas arra, hogy ránk árassza minden kegyelmét, hogy „mindenben, mindenkor elégségetek lévén, minden jótéteményre bőségben legyetek” (Pál apostolnak a Korinthusiakhoz írott 2. levele 9. rész 8. vers).

Ha egy magzat megfogan, gyermekként fog megszületni. Életpárti tüntetés Washingtonban    Fotó: Reuters

A kereszténység megújulását időről időre célul tűző mozgalmaknak nemegyszer volt mozgatórugója az a felismerés, hogy a Biblia által elénk tárt hívő élet és az egyes felekezetek által tanított - sőt még inkább bemutatott - élet között az őszinte, Istent kereső hívők áthidalhatatlan ellentétet találtak. Az egyháztörténetben sokszor láthatjuk, hogy ennek az ellentétnek a feloldása hívők millióinak életében egy erősebb elkötelezést, a Bibliához való radikális viszszatérést eredményezett. Az evangéliumot (az örömhírt) hirdető kereszténység nem ítélkezni akar a világ felett, hanem annak nyomorúságát látva segíteni akar rajta.

Hit és tudomány

Míg egyes felekezetek tanításában, teológiájában, tradíciójában szép számmal találhatunk életellenes vagy tudományellenes nézeteket, a Bibliában ilyesminek nincsen nyoma. Természetesen vannak olyan „tudományos eredmények”, amelyeket a hívők kétkedve fogadnak, sőt olyanok is, amelyekkel szemben inkább a Biblia igazságait tekintik maguk számára irányadónak.
Világosan kell látnunk, hogy a Biblia az élet nagyon sok kérdésében nem ad egyértelmű útmutatást. Nem határozza meg, hogyan győzhetjük le a távolságot; csak szamárháton-e vagy repülővel is. Nem mondja meg, hogy az információkhoz milyen forrásokból juthatunk hozzá, vagyis használhatjuk-e a televíziót, a modern tömegkommunikáció legkorszerűbb forrásait, az internetet, vagy sem. De vannak kérdések, amelyekben a Biblia egyértelműen eligazítja a hívőket. Ezek lehetnek olyan útmutatások is, amelyek a kor közvéleményével, közkeletű felfogásával ellentétesek. Ilyen például a házasságon kívüli szexuális élet kérdése, amelyet a Biblia egyértelműen és határozottan tilt, és paráznaságnak nevez. Ebben a kérdésben a dialógusra való nyitottság ellenére konfliktus támadhat hívő és nem hívő között, sőt, ha a nem hívő azt állítja, hogy „a modern pszichológia, orvostudomány, biológia stb.” szerint a házasságon kívüli szexualitás hasznos, egészséges, mi több, kívánatos, akkor a keresztény hívő a „tudománnyal” is ellentétbe kerülhet.
Hasonló konfliktusforrás lehet a házastársi hűtlenség kérdése. Bármilyen „tudományos” vizsgálatok is bizonyítsák a házassági hűtlenség „jótékony hatásait”, a Biblián alapuló hit számára elfogadhatatlan bűn a házasságtörés. Mindebből nem következik, hogy a keresztényeknek olyan törvényeket kellene szorgalmazniuk, amelyek az ilyen magatartásokat büntetik. (Hosszú ideig Európának szinte valamennyi büntető törvénykönyve elrendelte a házasságtörés büntetését.) A bibliai hit Isten mindenhatóságán, és nem az állam mindenhatóságán alapszik. Miközben hisz abban, hogy Isten képes megváltoztatni az embereket, és egy kicsapongó, hűtlen emberből is tud családszerető, hűséges embert formálni, nem állítja, hogy ugyanerre az állami törvények és az állami erőszak is képes lenne.

A Biblia és a szex

A Biblia számos, szexualitással kapcsolatos tilalma mellett egyes felekezetek tanításaiban olyan tilalmak is felbukkannak, amelyekről egyértelműen állíthatjuk, hogy nem Isten tilalmai. A Szentírás a szexualitást Isten ajándékának tekinti, amelyet megfelelő keretek között élvezve a házastársi szeretet, hűség, odaadás egyik fontos kifejezésének tart. A házasságon belül tehát nemhogy nem tilos a szexualitás, hanem egyenesen - ha szabad így fogalmazni - kötelező. Pál a korinthusiaknak azt írja: „a paráznaság miatt minden férfiúnak tulajdon felesége legyen, és minden asszonynak tulajdon férje. A feleségének adja meg a férj a köteles jóakaratot, hasonlóképen a feleség is a férjének. A feleség nem ura a maga testének, hanem a férje, hasonlóképpen a férj sem ura a maga testének, hanem a felesége.” (Korinthusiakhoz írt 1. levél 7. rész 2-4. vers) A szövegből egyértelmű, hogy a házasság egy férfi és egy nő szövetsége, továbbá, hogy Pál kifejezetten buzdít a házasságon belüli testi kapcsolatra. A Biblia szoros részét képező Énekek éneke pedig mindennél ékesebben szól arról, hogy Isten hogyan is gondolkodik a házasságon belül a férfi és a nő közötti szexuális kapcsolatról.
A házaséletben a házastársak kifejezhetik egymás iránti szeretetüket azzal is, hogy örömöt adnak egymásnak. Az a szeretet, amely ad, Krisztus természetéből táplálkozik. Az a házasság, amelyen belül a házasélet szükséges rossz, amely a házasságon belüli szüzességet eszményíti, nem a Bibliából merít. Ezek a nézetek olyan terhet akarnak egészséges férfiakra és nőkre rakni, amelynek elhordozása végtelenül eltorzíthatja a személyiséget, a házasság intézményét pedig eredeti céljából teljesen kiforgatja.
A szexualitással kapcsolatos bibliai tilalmak nem a szexualitás utálatos vagy mocskos volta miatt fogalmazódnak meg, hanem éppen azért, hogy az Isten Igéje alapján szövetséget kötő férfi és nő valóban élvezni tudja ezt az ajándékot. Ezért tiltja a Biblia a házasság előtti szexet, hogy a szövetségkötéskor ne két kiégett, elhasznált, közömbös személy lépjen kapcsolatba, hanem a testi egyesülés betetőzése legyen annak a szellemi és lelki egységnek, amely a két fél között létrejött. Ugyanez az oka a pornográfia tilalmának, amely során valaki - Jézus szavai szerint - „gonosz kívánság okából” szemléli mások szexualitását.
Tiltja továbbá a Biblia a szexuális életet a házastársak között is a havi ciklus idején, és a szövetségi kötelék megtörésének tartja a házassági hűtlenséget. Ezek a tilalmak azonban nem valami jótól akarják megfosztani az embert, hanem éppen ellenkezőleg, az Isten által adott jót akarják megoltalmazni.

Lehet-e tervezni?

Azok a kritikák, amelyek a családtervezéssel kapcsolatban a katolikus tanításokat érik, szintén jogosak. A tervezést tiltó tanok nem a Bibliából fakadnak. Kétségtelen, hogy Isten megparancsolta az embernek, hogy „szaporodjon és sokasodjon”, de abban, hogy a születendő gyermekek két évente vagy három évente kövessék egymást, hogy három vagy négy vagy öt gyermek után a szülők úgy döntsenek, hogy nem vállalnak több gyermeket, a szülőket megilleti a döntési szabadság. Megjegyzem, hogy a fogamzásgátlást tiltó és helyette a házasságon belüli önmegtartóztatást ajánló nézet is ellentétes a fenti parancsolattal.
A Biblia alapján egyértelműen csak az olyan családtervezés tilos, amely hatásában az anya szervezetének fizikai károsodásával jár (Isten ugyanis az emberi testet Isten templomának tekinti, és tiltja annak károsítását). Továbbá tiltja a Biblia azokat a fogamzásgátlási módszereket, amelyek a már megfogant magzat halálát idézik elő. Ezen a ponton érünk az abortusz kétségtelenül bonyolult kérdéséhez. Ebben a kérdésben látszólag a keresztények más normákat követnek, mint a szexualitással kapcsolatban eddig tárgyalt tilalmak esetében. Hiszen míg a keresztények általában nem követelik a pornográfia betiltását, a házasságtörés vagy a házasságon kívüli szexuális kapcsolat - iszlám országokhoz hasonló - büntetését, addig egyértelműen fellépnek az abortusz ellen. Mennyiben más itt a helyzet?

Az élet pártján

Az úgynevezett „választáspárti” (ismert angol nevén „pro choice”) álláspont szerint a méhmagzat sorsáról egyedül az anyának van joga dönteni, mivel a magzat az anya testének része. Ezen felfogás szerint az anya ugyanúgy dönthet a magzat eltávolításáról, ahogyan egy szemölcs, egy csontkinövés vagy egy vakbél eltávolításáról dönthet. A „választáspártiak” elfogadhatatlannak, a személyes szabadságjogok súlyos korlátozásának tartják, ha a törvények révén az állam vagy bárki bele akar avatkozni a nő magánszférájába, és meg akarja fosztani a választás szabadságától.
Amennyiben valaki elfogadja az alaphipotézist, vagyis azt, hogy a magzat a női test része, akkor nem is vitatkozhat ezzel az állásponttal. Bár ebben az esetben a logikailag következetes álláspont az lenne, hogy a terhesség teljes időszaka alatt az anya bármikor elvégeztethetné az abortuszt. Ezt azonban a világ legliberálisabb abortusztörvényei sem teszik lehetővé. Tehát a logika megbicsaklik, amikor azt állítja, hogy a magzat az anya testének része a terhesség első harmadában, így ez alatt az idő alatt dönthet a sorsáról, ezt követően azonban megszűnik az anya döntési joga, és hacsak rendkívüli körülmény - például az anya életének veszélyeztetése - nem áll elő, akkor a nőnek már nincs joga dönteni a magzat sorsáról.
Az „életpárti” (angol nevén „pro life”) nézet képviselői alapvetően más feltételezésből indulnak ki. Ez az álláspont, amely a Bibliában gyökerezik, azt állítja, hogy a magzat a fogantatásától kezdve élő személy, és élete ugyanolyan védelmet élvez, mint bármely más személy élete. Mózes 2. könyvének 21. részében a törvény így rendelkezik: „Ha férfiak veszekednek és meglöknek valamely terhes asszonyt, úgy hogy idő előtt szül…, ha veszedelem történik: akkor életért életet adj.” (23-24. vers). Ebből a részből láthatjuk, hogy a Biblia - amelyről hisszük, hogy Isten Igéje - a méhmagzatot élő személynek tekinti. Egy keresztény számára ennél több bizonyíték nem szükséges. Ugyanakkor ez a nézet a Bibliába vetett hit nélkül, intellektuálisan is védhető, hiszen nyilvánvaló, hogy ha egy magzat megfogan, és sorsába nem történik erőszakos beavatkozás, akkor gyermekként fog megszületni.
Milyen érvek szólhatnak ennek az életnek a kioltása mellett? A Bibliából levezethetően egyetlen érv szólhat egy élet kioltása mellett, egy másik ember életének megmentése. Vagyis az anya nem kötelezhető arra, hogy feláldozza az életét azért, hogy a gyermeke megszülethessen. Ezen túlmenően a Szentírás tartózkodik attól, hogy élet és élet között különbséget tegyen. Ahogyan elfogadhatatlan a már megszületett beteg vagy fogyatékos, vagy fogyatékossá lett gyermek megölése, ugyanúgy elfogadhatatlan az ilyennek tartott magzat megölése is.
Mi legyen a szegénysége miatt gyermekét felnevelni nem tudó anyával? Az „életpárti” álláspont szerint az ő helyzete a szükséghelyzetben egymásra utalt emberek helyzetével azonos. Ahogyan egy hajótörött a mentőcsónakban osztozni kénytelen a vele együtt megmenekült társával, úgy osztozik az anya magzatával. (Természetesen egyik esetben sem köteles az életét feláldozni a másikért.) A szülés után az életet védő állam gondoskodási kötelessége lép az anya gondoskodási kötelessége helyébe, és amennyiben nem tudja, vagy nem akarja felnevelni gyermekét, az örökbeadás vagy az intézeti elhelyezés veheti le a „szükséghelyzetben” lévő anya válláról az elhordozhatatlannak vélt terhet.
Ami a föld túlnépesedését, illetve a szociális problémákat illeti, úgy érzem, azok, akik az abortuszt ezen kérdések megoldására megfelelő eszköznek tekintik, kényes helyzetbe kerülnek, amikor az álláspontjukból adódó logikus következtetésekkel szembesülnek. A szociális gondok pedig - ezen logika alapján - csökkenthetők a már nem aktív öregek és betegek meggyilkolásával. Hangsúlyozom, a választáspártiak nem ezt állítják, de sajnos ez következik álláspontjukból. Mi úgy gondoljuk, hogy nem az emberek közmegegyezésén múlik, hogy mi minősül életnek és mi nem. Ha ezt megengedhetőnek tartanánk, nem tudnánk védekezni, ha valaki valamikor olyan közmegegyezést akarna rákényszeríteni a világra, amely már nemcsak bizonyos kor alatt, hanem bizonyos kor felett is megvonja az élethez való jogot. Vagy már nem is korhoz, hanem népcsoporthoz való tartozáshoz köti azt, hogy kinek van joga élni és kinek nem. Ilyet sajnos már láttunk századunkban is, így nem nevezhető a feltételezés paranoidnak.
A Biblia szerint csak Istent illeti meg az élet feletti ítélet joga. A hívők azért ragaszkodnak az általuk abszolútnak tartott isteni kinyilatkoztatáshoz, mert az emberi értékítéletek sajnos már túl sokszor könnyűnek és csalárdnak találtattak.