Vissza a tartalomjegyzékhez

Munkatársunktól
Esőerdő a város szélén

Kár lenne kihagyni. Farkasdi Károly Svédországban élő magyar üzletember már bebizonyította, hogy érti a dolgát. Ő és két fia hozták létre Svédországban Európa első Tropicarium és Oceanáriumát. A svédországi magyar nagykövet közbenjárására sikerült elérni, hogy Európa második hasonló intézményét Budapesten építsék fel. Így a Farkasdi család és a Campona Bevásárlóközpont közel egymilliárd forint értékben alakították ki a tengert és trópusi esőerdőt idéző különleges világot, benne több mint 1000 trópusi és vízi növényfajjal és 400 állatfajjal, amelyeket 25 szakember - biológus, állatorvos stb. - felügyel.


Piráják    Fotó: Reuters

Farkasdi és csapata arra törekedett, hogy kivételes élményben legyen része a látogatónak. Gyanútlan séta közben a trópusi esőövezetbe érkezve nemcsak különleges növényzetet, mászkáló majmocskákat, színes madarakat láthatunk, hanem az üvegfalon keresztül neonzöld és terrakotta színű kígyókat, valamint tigrispitonokat is. Figyelem! Ne essünk pánikba, ha hirtelen besötétedik, majd dörög az „ég”, és villámlik, sőt elered az eső, hiszen ez a lehető legtermészetesebb a trópusi esőerdőkben (főleg akkor, ha besegít az attrakcióba a számítógépes technika is). A lomha mozgású aligátorok tanulmányozása során lesz idő megszokni a magas páratartalmat, a trópusi meleget.
A „trópusokat” elhagyva üvegfalon időző gekkók, leguánok, kaméleonok, madárpókok társaságába csöppenünk. Nem messze tőlük kevésbé bájos állatok, úgymint sáskák, békák és begubózott pillangók várják a bámészkodókat. (Ez utóbbiak - a felirat szerint - néhány hét múlva már a szebbik formájukat öltik magukra).
A Vörös-tenger, a Karib-tenger és az Indiai-óceán növény- és állatvilágát 1,6 millió liternyi tengervízben vizsgálhatjuk. Rendkívül változatos formájú és színvilágú halak, tengeri sünök és csillagok, apróbb rákok szemmel láthatóan gyorsan megszokták a számukra kialakított korallkertet. A kevésbé ártalmatlan murénák, tűzhalak is jól bírják a kíváncsi tekinteteket. Édesvízi halak is vannak bőven: hazai, afrikai, dél-amerikai és ázsiai medencékben.
A Tropicarium kétségtelen főattrakciója az 1,4 millió literes cápaakvárium, ahol különleges „szárazföldi búvárélményt” is szerezhetünk. A hatalmas akváriumban 11 méter hosszú (16 centiméter vastag) üvegfal alagúton sétálva szinte karnyújtásnyira úszkál mellettünk, felettünk az öt homoktigris cápa és egy barna cápa, ráják és az úgynevezett csapathalak. A páratlan látvány behatóbb tanulmányozására helyet is foglalhatunk a kiépített padsorokon, a halk zene segít az élmény feldolgozásában.
A szervezők egy slusszpoént hagytak a túra végére. A kijárat előtt egy kör alakú medencében két fajta rája „szárnyal”. Némelyek szigorúan a homokos aljzaton mozognak, mások aktívabbak, gyakran a medence oldalán úszkálnak, s így alkalmat adnak arra, hogy egy gyors mozdulattal megérinthessük őket. A tapintás élménye maradjon titok, annyi biztos: kár lenne kihagyni.

Nyitva tartás:
Hétfőtől péntekig 10-20 óráig
Szombaton és vasárnap 9-21 óráig

Cím: Budapest XXII.,
Nagytétényi út 37-45.

Jegyárak:
Felnőtt: 1300 Ft
Gyerek, kedvezményes felnőtt: 900 Ft
Csoporttal: 600-1100 Ft