Vissza a tartalomjegyzékhez

Kaszab István
Hitelújdonság

Nem újdonság ugyan a Raiffeisen Bank személyi kölcsön lakossági szolgáltatása, azért mégis érdemes figyelmet szentelni a hitelkonstrukciónak, mert augusztus 31-ig 3 százalékos kamatkedvezménnyel vehető igénybe.

Az ajánlat szerint nem szükséges fedezet vagy kezes a hitelhez, amelynek kamatlába évi 26,95 százalék (nyár végéig folyósítva: mínusz 3 százalék), összege 350 ezertől ötmillió forintig terjedhet, futamideje egytől öt évig választható. A jellemzőknek az igazolt havi nettó jövedelem szab(hat) határt, általános elvként elmondható ugyanis, hogy a bankok a jövedelem harminc százalékát tekintik úgy, hogy azt az ügyfél havi törlesztőrészletként fizetni tudja majd. A kölcsön felvételéhez legalább nettó hatvanötezer forintos jövedelemmel kell rendelkeznünk, így akár 500 ezer forintot is igényelhetünk 36 hónapos futamidőre. Mi a teendő, ha nincs ekkora igazolható jövedelem? Adóstárs bevonásával kibővülnek a lehetőségek: így egyenként nettó 50 ezer forint a jövedelem alsó határa, és mivel ezek ekkor összeadódnak, nagyobb összegű kölcsönhöz lehet hozzájutni. Például 350 ezer forintos hitel öt évre 10 ezer 059 forintos kiadást jelent havonta, ugyanez az összeg huszonnégy hónapos futamidő esetén 18 ezer 496 forinttal könnyíti meg a pénztárcánkat minden hónapban. Egymillió forintos hitelösszeg hatvan hónap alatt 28 ezer 739, két év alatt pedig 52 ezer 846 forintos havi részletekben fizetendő vissza. A pénzügyi szolgáltatás a kamat mellett egyéb járulékos összegekkel is bír, tehát mindenképpen érdemes alaposan körüljárni a témát, akár más hitellehetőségekkel is összevetve. További információkat a bankfiókokban vagy a 06(40)48-48-48-as nonstop vonalon tudhatunk meg.