Emil Constantinescu csaknem négyéves elnöksége alatt képtelen volt olyan
politikai fordulatot provokálni, mint amit az elnökjelöltségért való lemondásával
okozott. Ez a megállapítás nemcsak a mostani, egyelőre szinte áttekinthetetlen
politikai helyzetet jellemzi, de sajnos öszszefoglalója annak a kudarchalmaznak is,
amelyet Constantinescu most egyetlen gesztussal hagy maga mögött.
Constantinescu kilépett a választási kampányból, miközben pedig egész mandátuma
alatt kampányokban gondolkodott. Kampányt hirdetett a korrupció ellen, kampányt
hirdetett a szervezett bűnözés ellen, kampányt hirdetett a NATO-ért és az Európai
Unióért.
Búcsúbeszéde egy sértődött, elkeseredett és önsajnálatban tengődő ember szomorú
színielőadása volt. Constantinescu kudarca jelentős részben visszavezethető személyes
okokra: nem lehet ugyanis valaki egyszerre tisztalelkű morális bajnok, miközben adott
esetben maga is belefolyik például gyanús privatizációs ügyletekbe. Nem lehet valaki
a tisztakezű politika szimbóluma, miközben maga is intrikál, politikai ellenfeleit
bizonyos fondorlatokkal próbálja gyengíteni, ahogy ezt az elmúlt hónapokban újból
és újból megpróbálta a visszatérésre készülő nagy vetélytárssal, Iliescuval
szemben - egyébként mindhiába. És nem képviselheti valaki egyszerre az európai
normákat és a kisebbségekkel kegyet gyakoroló egységes nemzetállamot. Gyanítható,
hogy ha megint megválasztják, Iliescu számára ennek az ellentmondásos szerepnek a
viselése nem okoz majd akkora problémát. Constantinescu azonban gyengének bizonyult
akkor is, ha morális hősként, akkor is, ha az események áldozataként tekintünk rá.
A koalíción belül - már amennyi megmaradt a 96-ban alakult pártszövetségből -
az optimisták annak lehetőségét ünneplik, hogy az államfő gesztusa révén egy nálánál
esélyesebb jelöltet indíthatnak Iliescu ellen a jelenlegi kormányfő, Mugur Isarescu
személyében. Az optimista jobboldali politikusok szerint ő képes arra, hogy összegyűjtse
a Constantinescu által elherdált szavazatokat, és tekintélye még nem erodálódott
annyira, mint az államfőé.
Az optimista forgatókönyvet beárnyékolja, hogy - legalábbis tudósításom írásának
pillanatában - a kormányfő még nem döntötte el, hogy valóban Constantinescu helyére
lép-e. Isarescu ugyanígy hezitált idén januárban, amikor az államfő egy kétségbeesett
puccsal megszabadult az előző miniszterelnökétől, de jellemző mód ezt anélkül
hajtotta végre, hogy az utódról a koalícióval megállapodott volna. Nos, Isarescu
akkor igent mondott, és lehet, hogy most is beadja a derekát.
A forgatókönyvben az is eléggé kétséges, hogy az amúgy valóban eléggé népszerű
Isarescu legyőzheti-e a nagy ellenfelet. Az erőviszonyok ugyanis alaposan átalakultak
az elmúlt hetekben, egyetlen jelölt kivételével: Iliescu támogatottsága minden botrány
és minden ellene felhozott vád ellenére 45 százaléknál nem süllyedt alacsonyabbra.
És ha a derűlátó elképzelések szerint Isarescu akár meg is nyerhetné a választásokat,
ez sem jelentené feltétlenül a jelenlegi politikai hatalom továbbélését, a jelek
szerint ugyanis, ha Iliescu netán legyőzhető is lenne mint elnökjelölt, nem valószínű,
hogy jelen pillanatban legyőzhető a román baloldal.
Kérdéses tehát, vajon Constantinescu visszavonulása átgondolt taktika része-e vagy
pedig egy megfáradt, megkeseredett politikus váratlan döntése. Az utóbbi verziót erősíti,
hogy kiderült: az elnök napokon át készült erre a fellépésére, de csak közvetlen
környezetével egyeztetett, a koalíciós pártvezetőkkel csak fél órával a beszéd
előtt közölte döntését. Egyébként Iliescu pártja vetette fel annak lehetőségét,
hogy Constantinescu valójában választási trükköt gyakorol, bedobta a lemondását,
rokonszenvet támaszt maga iránt, aztán valamikor visszatér. Egy ilyen logika egyébként
Iliescuék harcmodorába valóban tökéletesen beleillene, de Constantinescu esetében
nem tűnik valószínűnek. Az elnök gesztusát ugyanis nyilvánvalóan annak felmérése
alapozta meg, hogy semmiképp nincs esélye sikerrel felvenni a harcot Iliescu ellen.