Vissza a tartalomjegyzékhez

Munkatársunktól
A populizmus visszaüt

Csökkenni látszanak a Magyarországra érkező tőkebefektetések, s ennek egyik oka a gazdasági folyamatokba túl közvetlenül beavatkozó kormányzati politika - állítja a Financial Times. A brit üzleti lap szerint Orbán Viktor „nehéz keze” aggasztja a külföldi befektetőket, s a térségben példátlan mértékű korábbi tőkebeáramlás helyett ma már inkább csak csordogál a pénz. A biztató makrogazdasági adatok ellenére kevesebb a befektetés, mint a 90-es évek közepén: 1997-ben 2,3 milliárd dollár érkezett hazánkba, tavaly már csak 1,8 milliárd, az idei év első négy hónapjában pedig mindössze 400 millió.

A brit lap által megkérdezett tisztviselők szerint számos tényező befolyásolja kedvezőtlenül a statisztikákat. A csökkenés egyrészt a privatizációs hullám elcsitulásával magyarázható, másrészt azzal, hogy a szomszédos országok később váltak vonzóvá a tőke számára, itthon pedig már mutatkoznak a „telítődés” jelei: a nyugati országrészben egyre nehezebb megfelelően képzett munkaerőt találni. Mindezek mellett a már megtelepedett cégek profitot forgatnak viszsza, ami nem jelenik meg új tőkebeáramlásként. A Financial Times azonban rámutat, hogy más okok is állhatnak a trend mögött.
A befektetőket ugyanis zavarja, hogy míg úgy érzik, a bérek járulékos költségeiként súlyos pénzeket fizetnek ki, addig Stumpf István úgy véli, a multinacionális cégek nem igazságosan viselik az adó- és szociális terheket. A brit lap szerint az Orbán-kormány hivatalba kerülése óta menetrendszerűen nyugtalanító helyzetet teremt azzal, hogy kész közvetlenül beavatkozni a gazdaságba, és örömmel „udvarol a nacionalista erőknek a támogatás érdekében”. A külföldi üzletemberek nem nézik jó szemmel a Surányi György jegybankelnökkel történő összecsapásokat sem, akit a monetáris stabilitás bástyájának tekintenek, egy olyan személynek, aki nem köt gazdaságpolitikai kompromisszumot a politikai előnyök kedvéért.
A gázárak ügyén túl a sikkasztás vádjával letartóztatott, majd szabadon engedett Suzuki-vezető története figyelmeztette a külföldi cégeket: a Fidesz-kormány nem riad vissza az intervenciótól, bár a populista lépések nem rendítették meg az ország befektetőbarát hírét. A lap egy budapesti bankárt idéz: „Egy japán vállalat vezetőjével nem így kell bánni. Az Egyesült Államokban nem tartóztatják le a General Motors elnökét holmi hiányzó készpénz miatt. Még csak bocsánatot sem kértek. A japánok nem beszélnek, de jó az emlékezetük. Ezért Magyarország még hosszú évtizedekig fizetni fog.”