Hack Péter
A kancellária és az oltár

A várakozáshoz képest viszszafogottan történt a kormány első két évének megünneplése. A kormányfő sokak szerint unalmasra sikerült helyzetértékelése nélkülözte a bombasztikus elemeket. A miniszterelnöki üzenet két mondatban foglalható össze: „A kormány teljesítette a választási programban tett ígéreteinek nagy részét. A polgári kormánynak jó esélye van, hogy 2002-ben újraválasszák.” A kormányfő sikerhez fűződő reményeit nagymértékben támogatja a kormány politikájának egy olyan területe, amelyről az értékelések között kevés szó esett, de amely területen annál több minden történt. Ez a terület a kormány egyházpolitikája, más szavakkal a „trón és az oltár elválasztását” feladó és a „kancellária és az oltár szövetségét” létrehozó politika.

A Fidesz parlamenti frakciója Esztergomban tartott ülését követően a képviselőcsoport tagjai ökumenikus istentiszteleten vettek részt az esztergomi székesegyházban. A képen balról: Várhegyi Attila, a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumának politikai államtitkára, Deutsch Tamás ifjúsági és sportminiszter, Kövér László, a Fidesz elnöke, Pintér Sándor belügyminiszter és Nógrádi László közlekedési, hírközlési és vízügyi miniszter     Fotó: MTI

„Háborús logika igazgat”
- állítja Tölgyessy Péter, a Fidesz - MPP országgyűlési képviselője a Népszabadságban nemrég megjelent elemzésében, amelyben az Orbán-kormány első két esztendejét elemezte. Ez az időszak valóban nem nélkülözte a háborús jeleneteket, a minden korábbinál erőteljesebb centralizációs törekvés mellett a hatalmi pozíciók gátlástalan megszerzése volt jellemző. A botrányok egymást követték, a „megfigyelési ügytől” a Simicska- Joszip Tot-Kaya Ibrahim- ügyön keresztül, a fideszes „szenátorok” botrányáig. De említhetjük az Ifjúsági és Sportminisztérium és az MLSZ elnöke közötti - a miniszter súlyos presztízsveszteségével záruló - küzdelmet, a Nemzeti Színház és a 4-es Metró ügyét. Számos területen a kormány adós maradt a választási ígéretek betartásával. A választási program egyszeri nagyarányú adócsökkentést ígért, amiből semmi nem valósult meg. Várat magára az egészségügyben dolgozók és a pedagógusok beígért bérrendezése.
A választási kampányban a Fidesz négy év alatt 650 kilométer autópálya megépítését ígérte. Ebből az ígéretből két év alatt mindeddig csak 6,5 kilométer autóút készült el. A magyar gazdaság kétségtelenül egyre jobb gazdasági mutatóiból eredő előnyöket a polgárok többsége jelenleg még nem érzékeli.
A miniszterelnöknek a 2002-es választási győzelemmel kapcsolatos optimista várakozásai mégsem teljesen megalapozatlanok, mivel a Fidesz a két éve tartó „egészpályás letámadással” és az azt körülvevő botrányokkal, továbbá az 1996 óta beindult kedvező gazdasági folyamatok békénhagyásával megalapozhatja 2001-től induló „mosoly offenzíváját”. A gazdasági sikerek és a jövendő osztogatás alapjait megteremtő eddigi kormánypolitika lehetővé teszi, hogy a ciklus hátralevő részében komoly hangulatjavító intézkedések történjenek.
Az elemzők a kormány sikerei között említik, hogy ismét alanyi jogon jár a gyes, újra bevezették a gyedet, beindult a lakásépítési hitelrendszer, és ha nem is ingyenessé, de tandíj-mentessé vált az első diploma megszerzése. A kormányzat ezen lépései jól körülhatárolható réteg támogatását jelentik. Mivel az előző kormány a szűkös források igazságosabb elosztására törekedve megszüntette azoknak a támogatását, akik szerintük nem voltak rászorulva ezekre a támogatásokra, a jelenlegi kormány kifejezetten ennek a rétegnek a megnyerésére törekszik. A kormány intézkedései egyértelműen támogatják, sőt a jövőben még határozottabb előnyökben részesítik a viszonylag magas jövedelmű több gyermekes családokat. Miközben például a családi pótlék összegének változatlanul hagyásával folyamatosan rontják a szegény, alacsony érdekérvényesítési képességgel rendelkező családok helyzetét. Nyilvánvaló, hogy mindaz a támogatás, amely a családok helyzetén adókedvezményekkel kíván segíteni, csak azokat támogatja, akik adóznak, így a lakásépítési hitelkedvezmények előnyeit is körülbelül havi háromszázezer forint bruttó fizetés körül lehet maximálisan kihasználni.

Bázisépítő gazdaságpolitika

Az elemzők által szegényellenes politikának jellemzett Fidesz-politika mögött azonban a jövendő választói bázis kiépítésének határozott szándéka húzódik meg. A nyíltan vállalt ideológiai megfontolás szerint a sikeres, feltörekvő családok lehetnek az ország felemelkedésének mozgatórugói. (A Fidesz politikájának ezzel a pontjával a magam részéről nem is vitatkozom.) Azzal, hogy az elmúlt két esztendő politikájának egyértelmű haszonélvezőjévé teszi a kormány ezt a választásokon vélhetően az átlagnál aktívabb réteget olyan szavazói kör hosszú távú támogatását szerezheti meg, akikre már 2002-ben is biztosan számíthat.
A Fidesz politikusai felismerték, hogy az eddigi választások során átlagosan a választóknak mintegy kétharmada vett részt a szavazásokon. A szavazásokon pedig - mind az országgyűlési, mind az önkormányzati választásokon - a választóknak mintegy kétharmada egyszer sem szavazott az MSZP-re. A Fidesz ezért már 1995-től fogva arra törekszik, hogy lefedje a politikai palettának az MSZP-n kívüli mind nagyobb részét. A legutóbbi választásokat megelőző nyilatkozatokban a nyilvánosság előtt stratégiájukat úgy fogalmazták meg, hogy a Kisgazdapárt és az SZDSZ közötti mezőt kívánják betölteni. Mint az emlékezetes, egészen a 98-as választások második fordulójáig titokban tartották, hogy a kisgazdákat természetes szövetségesüknek tekintik. Ma már a KDNP és az MDF bekebelezése után a kisgazdákkal stratégiai szövetségre lépő Fidesz a teljes jobboldal legfőbb összefogójának tekinti magát.
Orbán Viktornak a Demokrata című szélsőjobboldali újságnál tett látogatása vagy a szintén szélsőséges Vasárnapi Újság című rádióműsorban való felbukkanása, az egykor jó nevű Magyar Nemzetnek a Napi Magyarország harcias újságíróival való feltöltése és ily módon való kormánylappá tétele mind azt jelzi, hogy a Fidesz készíti elő a terepet egy olyan kormány 2002-es megalakításához, amelyben a MIÉP is csendestársból aktív koalíciós partnerré lép elő. Ezt a leendő koalíciót készíti elő a kormánynak a jelenlegi osztrák kormánnyal kapcsolatos Európa-szerte megütközéssel figyelt politikája is. Nyilvánvaló, ha Európa elfogadná a Schüssel-Haider szövetséget, nem lenne nehéz elfogadtatni az Orbán-Csurka szövetséget sem. (Ami persze a gyakorlatban már létezik is, árulkodó ebben a tekintetben Szájer Józsefnek, a Fidesz frakcióvezetőjének Magyar Nemzetbeli nyilatkozata, aki a féléves parlamenti munka értékelése során a kormány ellenzékeként csak az MSZP-t és az SZDSZ-t emlegette.)
Azzal persze a Fidesz stratégái is tisztában vannak, hogy a feltörekvő vagyonos réteg és az antikommunista retorikára nyitott jobboldali szavazók támogatása önmagában nem elegendő a választási sikerhez, szükségük lesz a bérből és fizetésből élők, közöttük kiemelten a pedagógusok és az egészségügyben dolgozók széles körének támogatására is. (Tölgyessy szerint 1998-ban alig volt olyan réteg, ahol a Fidesz nagyobb támogatást kapott volna, mint az orvosok között.) Ezek a szavazók ma még elégedetlenek a kormánynyal, de egy 2001-ben bekövetkező nagyarányú bérrendezés, amelynek gazdasági alapja valószínűleg rendelkezésre fog állni, olcsóbban „veszi meg” ennek a rétegnek a szavazatát, mintha már 99-ben bekövetkezett volna a bérrendezés. Ezen szavazók mellett a Fidesz számíthat a magukat „történelminek” nevező egyházak támogatására is.

Utolsókból elsők

A Magyar Narancs egykori „Cápalátogatás” számát, vagy a „kormány hazudik” felszólalást a Fidesszel összekapcsoló konzervatív szavazók szemében a Fidesz nagyon rossz pozícióból indult, amikor a jobboldali-konzervatív-gyűjtőpárt pozícióját megcélozta. Azzal, hogy a Fidesz programjának „A Polgári Magyarországért” című vitairatnak a kampányában a „történelmi egyházak” vezetői is részt vettek, nagy szívességet tettek a pártnak. Ők tették rá - Giczy György KDNP-elnök nem kis bosszúságára - a „konzervatív párt” hitelesítő bélyegét a Fideszre.
A Fidesz már választási programjában meghálálta ezt a szívességet, amikor ezen egyházak követeléseit programja részévé tette. A „Szabadság és jólét” című programban még csak az egyházügyeket jól ismerők fedezhették fel az egyházak közötti diszkrimináció célkitűzését. A naiv szemlélőt még meg is tévesztheti a „jogbiztonságot akarunk minden felekezetnek” mondat. A választásokat követően megfogalmazott kormányprogram már kevesebb kétséget hagy a kormány szándékait illetően, amikor a kormány csupán „a történelmi egyházak” munkáját ismeri el a nemzet életében, és azok szolgálatára számít lelki, szellemi, erkölcsi, kulturális, oktatási-nevelési, szociális téren. Ezzel a megfogalmazással a kormányprogram az Alkotmány és a hatályos törvények keretein kívülre került. A magyar jogrend mindeddig tiltja azt, hogy az állam megkülönböztetést alkalmazzon egyház és egyház között. A megkülönböztetéssel a kormány éppen azt teszi, ami ellen fellépni törekszik. A kormányprogram kifejti, hogy akik különbséget tesznek állami, önkormányzati, illetve egyházi intézmény között, azok „vallási alapon gyerek és gyerek, beteg és beteg, állampolgár és állampolgár között” is különbséget tesznek, ez pedig, így a kormányprogram: „a hátrányos megkülönböztetés alkotmányos tilalmába ütközik”.
A magyar jog éppen ennek a hátrányos megkülönböztetésnek a kiküszöbölése érdekében tiltja az egyházak közötti különbségtételt. Az egyházak jogi értelemben vett egyenjogúsága természetesen nem jelent társadalmi egyenlőséget, hiszen az az egyház, amely több közfeladat ellátására képes, több állami támogatást kap, mint amelyik kevesebb ilyen feladatot lát el. Az a gyakorlat, amelyet a kormány most kialakítani törekszik, s amely egyes egyházak oktatási, szociális, egészségügyi tevékenységét közpénzekből akarja finanszírozni, más egyházakét pedig nem, nyílt visszatérés a Horthy-korszak egyházpolitikájához, amely törvényi szinten tett különbséget a „bevett” és az „elismert” egyházak között.

Az adósság visszafizetése

Sok külső szemlélő, aki az elmúlt egy év kormány által generált egyházügyi csatározásait figyelte, értetlenül állt a Fidesz-kormány harcos fellépésével szemben, amelyet az úgynevezett „kisegyházakkal”, azok közül is első sorban a Hit Gyülekezetével szemben tanúsított. Sokan kérdezték, miért haragszik annyira a Fidesz erre a közösségre, hogy a miniszterelnök ritka parlamenti megszólalásainak egyikében is szóba hozta, jelt adva ezzel a hajtóvadászatra.
Véleményem szerint ebben az ügyben a Fidesz csak részben követi saját érdekét, elsősorban a „történelmi egyházak” törekvéseit valósítja meg. Ezen szervezetek érdekeit ugyanis súlyosan sérti a dinamikusan növekedő, önellátó vallási közösségek léte. Az elmúlt két esztendőben minden korábbinál nagyobb gazdasági és politikai támogatásban részesülő „történelmi egyházak” nem teljesen elégedettek helyzetükkel. A rendszerváltást követő tíz esztendőben a hívek száma nem növekedett a remélt mértékben, s különösen az aktív korú fiatal népesség marad távol ezen felekezetek rendezvényeitől.
Erre a jelenségre évek óta hagyományosan két válasz születik, de mindkettőt látványosan cáfolják a Hit Gyülekezetéhez hasonlóan dinamikusan növekedő közösségek. Az egyik válasz szerint a negyven éves ateista „rémuralom” (amely idő alatt persze a „történelmi egyházak” a kétségtelen sérelmek ellenére sok kiváltságot is élvezhettek, vezetőik például országgyűlési képviselők voltak) kiölte az emberekből a vallás iránti vágyat. A Hit Gyülekezetében és más dinamikusan növekvő vallási közösségekben nagyszámban megjelenő fiatalok és azoknak a megszokottnál radikálisabb vallási elkötelezettsége cáfolja ezt az érvet. A másik érv szerint a vagyoni alapjuktól megfosztott egyházak mindaddig nem lesznek képesek feladataikat ellátni, amíg az államtól annyi pénzt nem kapnak, hogy működésük feltételei helyreálljanak. Az önfinanszírozó közösségek, amelyek elődeit éppen a „történelmi egyházak” segítségével akadályozták meg a tulajdonszerzésben már a Horthy-korszakban vagy helyzetük legalizálásában a Kádár-rendszer idején, nos ezek a hívek adományaiból élő közösségek ezt az állítást is cáfolják.
A Fidesz a „történelmi egyházak” választási támogatását fizeti vissza, amikor minden parlamentáris szabályt felrúgva, az általános forgalmi adóról szóló törvényt úgy módosítja, hogy csak az általa preferált egyházak részesülhessenek áfa-visszatérítésben, illetve a felsőoktatási törvényt úgy módosítja, hogy csak ezen egyházak felsőoktatási intézményei részesüljenek fejlesztési támogatásban. Ezzel nyíltan felvállalva azt, hogy különbséget tesznek vallási alapon állampolgár és állampolgár között.
Ugyanezt a célt szolgálja, hogy a felvilágosodás klasszikus elvének „a trón és az oltár elválasztásának” feladásával a kormány egyre látványosabban vonja be az állami rendezvényekbe az egyházakat, és ezzel a kormány a „kancellária és az oltár” alig burkolt szövetségét lépteti az elválasztás alkotmányos követelménye helyébe.
A Fidesz történelmi egyházakkal szembeni adósságát rendező „paktumot” sejt a Heti Világgazdaság az átvilágítási törvény módosítása mögött is. A szerző szerint: „E »paktum« lényege…, hogy a kormánytöbbség ezután sem fogja firtatni az egyházi hierarchia tagjainak a múltját, amennyiben a főpapok egyszer s mindenkorra hasonló nagyvonalúsággal napirendre térnek a legnagyobb kormánypárt ifjúkori »botlásai« fölött, s a jelenlegi kormányalakulatot továbbra is a nemzeti konzervatív politika autentikus képviselőjének ismerik el.” (HVG 2000. május 13. Átszabott átvilágítási törvény)

Duplafenekű bőrönd

Amikor a kormány a kétharmados támogatást igénylő egyházügyi törvény módosítását kezdeményezi, dup-lafenekű bőrönddel vág neki az útnak. Amennyiben sikerül az ellenzéket belekényszeríteni a törvénymódosításba, az eddig elutasított diszkrimináció törvénybe iktatásába, akkor nagy szívességet tesz az őt támogató felekezeteknek. Ebben az esetben a dinamikusan fejlődő közösségek nemcsak másodosztályú státusba kerülnek, de az egyházi státus bizonytalan jogi fogalmak alapján történő megvonásának lehetősége még kiszolgáltatott helyzetbe is hozza őket.
Amennyiben azonban az ellenzék nem adja meg a szükséges támogatást a törvénymódosításhoz, a Fidesz - legalábbis számításai szerint - akkor is nyer az ügyön, hiszen az általa gerjesztett kisegyház-ellenes hangulatban úgy tudja beállítani az ellenzéket, hogy a „szektáktól” az ellenzék miatt nem lehet megszabadulni. A „történelmi egyházakat” pedig ebben az esetben is meg lehet győzni, hogy támogatásukat nem méltatlanra pazarolták.
A „hit-háború” ősszel köny-nyen folytatódhat, már csak azért is, mert a kormánynak jobb, ha az emberek ilyesmire figyelnek, mint az autópálya-építés körül megteremtett gigantikus korrupciós lehetőségre, a közszolgálati médiák totális kormánypárti megszállására, vagy a 2001-es költségvetés bonyolult vitájára.