Vissza a tartalomjegyzékhez

Hetek-összeállítás
Iráni zsidók teheráni börtönben

Egy „forradalmi bíróság” Iránban négytől tizenhárom évig terjedő börtönbüntetésre ítélt tíz iráni zsidót, kémkedés vádjával - jelentette a Washington Post. Az összesen tizenhárom vádlott közül hármat szabadon engedtek, lezárva ezzel az Egyesült Államok és más nyugati országok által élesen bírált ügyet.


Egy elítélt iráni zsidó édesanyja a börtön előtt. Idegennek tekintik     Fotó: Reuters

Bár az ítélet az iráni keményvonalas törvényhozásban enyhének számít - más hasonló esetekben halálbüntetésre ítélték a vádlottakat -, a döntés eredményeképpen tovább romolhat Irán és a nyugati világ kapcsolata. A kritikusok tiltakozásának az ad alapot, hogy Irán semmilyen bizonyítékot nem hozott nyilvánosságra, amely igazolta volna az ítéletek jogosságát. Bill Clinton amerikai elnök kijelentette, hogy az ítélet „mélyen megrázta”, és felkérte az iráni kormányt, hogy bírálja felül a jogtalan bírósági végzést.
Az Európai Unió és Izrael szintén elítélték a végzést. Izrael ismételten leszögezte, hogy semmilyen kapcsolata nincs az elítéltekkel. Iránban tartózkodó nyugati diplomaták véleménye szerint az ítélet része az Irán konzervatív és reformista táborai között dúló harcnak, amelyben mindkét tábor célja az állami intézmények feletti uralom megszerzése. Erre utal az, hogy többféle ítélet született. A halálbüntetések elkerülésével a nyugati világ túlzott felháborítását kerülték el, a bíróság ugyanakkor fejet hajtott a keményvonalas Izrael-gyűlölő vallásos konzervatívok előtt is, ezért szabtak ki szigorú börtönbüntetéseket.
Irán továbbra sem ismeri el Izrael jogát a létezésre, ezért Iránban minden gyanús, ami a „Cionista Szövetséggel” kapcsolatban áll. Az elítéltek közül többen bevallották, hogy ellátogattak Izraelbe, és elfogadtak pénzt azért, hogy információt szolgáltassanak Iránról, infrastruktúrájáról, politikájáról.
A zsidókkal együtt két iránit is elítéltek, de őket csak két év börtönbüntetésre. Irán területén több mint kétezer éve élnek zsidók - napjainkban mintegy huszonötezren.
Eközben szombaton egy libanoni bíróság tizennégy embert ítélt börtönbüntetésre azzal a váddal, hogy együttműködtek Izraellel, mialatt Izrael megszállás alatt tartotta az ország déli részét.