Az ősszel ünnepli Németország az újraegyesítés tizedik évfordulóját. Az eggyé
olvadáshoz vezető rögös úton sorsdöntő jelentőségű volt az NSZK és az NDK között
1990. július 1-jén létrejött pénzügyi, gazdasági és szociális unió, melynek leglátványosabb
eredménye a keletnémet márka „megkeményedése” volt.
A hat esztendeje, chilei emigrációban elhunyt Erich Honecker 1989 őszén még megünnepelhette
elvtársai társaságában a DDR negyvenedik születésnapját. Ma már tudjuk, hogy
Mihail Gorbacsov csókja a kelet-berlini parádé tribünjén búcsúcsók volt. A hónapok
óta tartó, demokráciát követelő tüntetések, a Balatonnál, Budapesten és Prágában
„feledkezett” keletnémet turisták tízezrei azt sugallták a nemzetközi közvéleménynek,
hogy már az NDK sem úszhatja meg a peresztrojkát, a gyökeres változásokat. Az akkori
magyar kormány vasfüggönyszaggató bátorsága sem vetítette előre a berlini fal
1989. novemberi leomlását, s az 1990. októberi német újraegyesítést - egy régi
álom megvalósulását!
A keletnémetek 1989 utolsó heteiben, hónapjaiban elárasztották az NSZK-t, összesen
350 ezer áttelepülőt regisztráltak. A következő esztendő első félévében további,
közel 200 ezer „osszi” (keletnémet) költözött át Nyugat-Németországba. Bonn (és
személy szerint Helmut Kohl kancellár) számára világossá vált, hogy a keleti
rokonok csak ott érzik magukat biztonságban, ahol a DEM az „úr”. A valutauniót
megelőző szlogen így hangzott: „Ha nyugatnémet márka nem megy az NDK-ba, akkor a
keletnémetek jönnek a kemény márkához…”
A nyugati termékekre kiéhezett „DDR-polgárok” már jó három hónappal a régen várt
újraegyesítés előtt búcsút mondhattak puha márkájuknak, s a honeckeri „kaszinórezsim”
értéktelen (?) zsetonjait „igazi” pénzre válthatták át. No meg ajándékba is
kaptak fejenként 100 kőkemény márkát 1990 nyarán, úgymond rokoni üdvözlő segélyként…
A „DEM-mámort” hamar követte a kijózanodás az Európai Unió legújabb régiójában.
Tíz éve, egy csapásra megszűnt a megszokott tuti fizetés és óvodai férőhely a
kicsinyeknek… Volt már dögivel banán és kivi az üzletekben, de már nem öt pfennig
volt a zsömle, mint évtizedeken keresztül. A nyugati autók is elérhető közelségbe
kerültek: napjainkra a fehér hollónál is ritkábban találkozni Németország útjain
Trabantokkal, Wartburgokkal, Moszkvicsokkal és Volgákkal. A pénzügyi, gazdasági és
szociális uniót követő első öt esztendőben az ős-NDK-ból 850 milliárd (!) márkát
pumpáltak az új tartományokba, s 2000-re már megduplázódott a fenti gigantikus
summa. Van is látszatja. Aki teheti, látogasson el a volt NDK tájaira - noha sokat
panaszkodnak az „osszik”, a hajdani KGST megmosolygott tagállama már kezd ráérezni
a kapitalizmus játékszabályaira. A kelet-németek átlagfizetése már eléri a nyugati
kollégák bérének 90 százalékát, s nem csak Berlin keleti kerületei szépültek
meg, hanem komoly változáson ment át mind az öt új tartomány is. Jómagam Drezdától
Rostockig pozitív tapasztalatokkal gazdagodtam, még ha a német átlag kétszerese is
(18 %) a munkanélküliség, s ez egy évtized után is a legsúlyosabb társadalmi gond.
Lelkük mélyére nézve, még az NDK „biztonsága” iránt nosztalgiázók is tudják,
hogy 1990-ben, Európa szívében egyedülálló esélyt kaptak a pénzügyi unióval és
az azt követő történelmi újraegyesítéssel, mely gyakorlatilag az NDK beolvadását
jelentette az NSZK-ba.