Az m1-es közszolgálati tévécsatorna jóvoltából szinte otthonunkban, nappalink kávézóasztalánál
mondhatta el minap Orbán Viktor miniszterelnök mindazt, amit kormányának az elmúlt két
évben elvégzett munkájáról gondol. A sokkal inkább aktuális ügyekkel, semmint az
elmúlt kormányzási időszak mérlegével foglalkozó „félidős beszámolóra” az
eddigi Fidesz-gyakorlatnak megfelelően megint csak nem a Parlamentben, hanem „külsős”
helyen, egy kávéházban került sor.
A miniszterelnök beszélgetőpartnere, Betlen János a korrupció kérdésével
nyitott, amely Orbán szerint a négy évvel ezelőtti helyzethez képest mára kisebb mértékű,
mindamellett továbbra is szükséges küzdeni ellene. Az autópályák építésével
kapcsolatban azok megépítésének gyorsaságát, a minél olcsóbb és lehetőleg magyar
forrású kivitelezést tartotta érdemesnek kiemelni a kormányfő. A Nemzeti Színház
felépítése körüli botrány nem érdekli Orbán Viktort, mint mondta: „A részleteket
nem ismerem, talán nem is kell ismernem. (…) Nem akarok belefolyni abba a kérdésbe,
hogy melyik építész, mikor, kinek …, egyébként sem értem, meg nem is tudom követni,
eldönteni meg végképp nem tudnám, hogy kinek van igaza.”
A gázáremelés befagyasztásáról Orbán kifejtette, hogy azzal családok ezreit védték
meg az anyagi ellehetetlenedéstől, szerinte ugyanis még az is kérdéses, érdemes
volt-e ennyi távol eső településre bevezetni a gázt.
A médiakuratóriumokban jelen lévő kormánypártok lehetetlen monopolhelyzetéről szólva
a miniszterelnök egyrészt az ellenzéket tette felelőssé döntésképtelenségéért,
másrészt úgy vélte, hogy „a közszolgálat kerete nem a magyar nyilvánosság, hanem
annak csak egy vékony, egy szűk része”, hiszen a tévénézők 90 százaléka a
kereskedelmi csatornákat nézi. A kiutat a „több sebből vérző” médiatörvény
megváltoztatásában látja a politikus.
Orbán Viktor elégedetten nyilatkozott a jelenlegi koalíció összetételéről, amelyről
azt állította, hogy „úgy jó, ahogy van”.
A kérdésre, miszerint mit tenne, ha kizárólag MIÉP-támogatottsággal tudna kormányt
alakítani 2002-ben, a kormányfő nem az elhatárolódással válaszolt, hanem úgy
fogalmazott: „Ilyen helyzetet nem tudok elgondolni.”
A miniszterelnök sikerként könyvelte el, hogy a munkanélküliség 9-ről 7 százalékra
csökkent, hogy több pénzt fordíthattak szociális segélyekre, mint elődeik, hogy
megemelték a minimálbér összegét, amely a jövőben tovább nőhet, és hogy sikerült
kiépíteni a családpolitikai támogatási rendszert, sőt „a Bokros-csomag ütötte
sebeket” is sikerült orvosolni.
Visszautasította viszont azokat a megjegyzéseket, miszerint nincs egészségügyi reform
Magyarországon, és elmondta, hogy a kormány tulajdon józanságának áldozata, hiszen
nem néhány hétre tervezte a látványos javulásokat, hanem „négy év alatt, négy lépésben”.
A ki-tapintható eredményekhez azonban az egészségügyben dolgozóknak is, és az egészségügyet
igénybe vevőknek is meg kell várniuk a program megvalósítását, amelyben a kórházak
rehabilitálása - érdekes módon - csak utolsó lépcsőfokként szerepel. Az interjúban
Orbán Viktor bemutatta az ország lakóinak az Országimázs Központ legújabb „találmányát”
is: a költségvetési tájékoztató „könyvecskét”, amelyet ezentúl évente minden
családhoz el kívánnak juttatni, hiszen mindenkinek joga van tudni, hogy milyen célokra
fordítódnak a közpénzek. A könyvecske költségvetéséről a műsorban nem esett szó.
Mellébeszélés és elkenés - állítja az ellenzék
Bauer Tamás szabaddemokrata frakcióvezető-helyettes reakciója:
- A műsor unalmas volt. Orbán azokat a paneleket ismételgette, amelyeket két
éve hallunk. A másik benyomásom, hogy néhány fontos kérdésnél a tipikus mellébeszélés
és elkenés volt megfigyelhető. Az egyik ilyen a szociális kérdések, a munkanélküliség,
amelyről egészen addig hallhattuk a szokásos szöveget, amíg a kérdező el nem jutott
a társadalom nehezen kapaszkodó rétegéhez, Orbánnak erre nem volt mondanivalója.
Ennek a kormánynak erre nincs mondanivalója. A másik a MIÉP-kérdés volt. A riporter
megkérdezte, hogy mi van akkor, ha előáll egy kényszerhelyzet, ami egyébként nem
tekinthető irreálisnak, mire Orbán azt válaszolta, hogy nem áll elő ilyen helyzet. A
választások előtt ugye azt mondták, hogy a kisgazdákkal soha, a választások után
pedig, hogy kényszerkoalíció. Ezek után nem lehet azt mondani, hogy ilyen helyzet nem
állhat elő. A MIÉP-kérdés a levegőben maradt, Orbán nem válaszolt rá. A
Parlament-ügyet pedig egyszerűen érintetlenül hagyták. Erre azt szeretik válaszolni,
hogy az Alkotmánybíróság nem foglalt állást ellene. Ez igaz, viszont nem lehet megtámadni
például a háromhetenkénti ülésezést sem, mert nem törvényként funkcionál, hanem
Áder János mint eljárást gyakorolja. És ugyanez a helyzet a médiakuratóriumokkal
kapcsolatban is.
A harmadik és legfontosabb benyomásom a távlatosság teljes hiánya volt. Ez az interjú
nem egy félidős számvetés volt, bármikor és bárhol elhangozhatott volna az elmúlt
két évben. Sajnos az a kérdés, hogy mit tett ez a kormány az országért, a jövőért,
és milyen tervei vannak ennek a kormánynak, nem hangzott el. Inkább kis konfliktusügyek
retorikai menedzselése zajlott. Ez a kormány úgy vette át a stafétát, hogy az ország
gazdaságilag és külpolitikailag jó sínen volt, szociálisan és morálisan viszont kétségtelenül
nehéz örökséget kapott. Gazdaságilag és külpolitikai téren hagyta tovább gurulni
az országot a jó sínen, szociálisan és morálisan azonban tovább rontotta. Olyan jövedelempolitikát
folytat az állam, amelyben a szegények felől a gazdagok felé csoportosít át, holott
ez minden nyugat-európai országban pont fordítva van. Az előző két kormányzat,
amikor disznóságokat csináltak az emberei, vagy ő maga, akkor legalább elszégyellte
magát, és mentegetőzött. Ez a kormány viszont büszke rá, és kitart a disznóságai
mellett, sőt normává teszi azt, ami az előző időszakban még normaszegésnek számított.
Lépésről lépésre „etetik” a közönséget azzal a felfogással is, hogy
evidencia, hogy ők még négy évig maradnak.
Lendvai Ildikó szocialista frakcióvezető-helyettes álláspontja:
- Úgy éreztem, hogy kellemes és felszínes kávéházi csevegést hallok,
ahol a kérdések jobbak, mint a válaszok. A miniszterelnök úr válaszaiban részint
elkente az igazságot (például a MIÉP-kérdésben), részint pedig bagatellizálta a
problémákat (például az ország kettészakadását illetően). A statisztikákból
ugyanis kiderül, hogy a jövedelmi különbségek két év alatt tovább nőttek. Hogy őt
idézzem: „az ország jól halad előre” - ez igaz, csak közben egyre többen
lemaradnak az út szélén. A MIÉP-pel kapcsolatos kérdésre adott válaszából úgy tűnik,
a miniszterelnök úr nem számol egy olyan helyzettel, amely a közvélemény-kutatásokból
ordít, amelytől a fél ország fél, és amellyel a fél ország számol. Erről nem
beszélni, és nem kimondani azt az egyértelmű mondatot, hogy „nem, a MIÉP-pel nem lépünk
koalícióra”, több mint vétek, több mint hiba, ez bűn.
Amit ezzel összefüggésben feltűnően hiányzónak láttam: az ország európai integrációja.
Ez azért érdekes, mert a kormányzás első két évében úgy tűnt, hogy ezt a jelszót
a kormány is felírja a táblára.
Fájóan hiányoltam a valóságos intézkedésekről szóló beszámolót, melyet a kormány
a leszakadók érdekében tervez. Mi hangzott el ehelyett? Az, hogy növelték a családtámogatásokat,
ami annyiban igaz, hogy bevezették az adókedvezményeket. Az egészségüggyel
kapcsolatban is valami kusza mese hangzott el „négy év, négy lépés”-ről, ami erősen
emlékeztet az egészségügyi miniszter számmisztikájára, aki korábban 400 százalékos
béremelést ígért. Ami egyedül valami változást tudna okozni, az a negyedik lépcső,
de kérdéses, hogy az első hármon fel tudunk-e jutni. Az oktatásban merő hiúságból
leállították a Suli-Net programot, és a pedagógusbérekkel sem sikerült különösebb
csodát produkálni. Ami meg a munkahelyteremtést illeti: a közmunkákra szánt pénz
egyik évről a másikra a harmadára csökkent. Mindez nem lenne olyan nagy baj, ha ezen
a kétéves fordulóponton a miniszterelnök úr kimondja, hogy „hát eddig nem sok
jutott, de legalább ezen a két területen ez meg ez fog történni”. Hiányoztak a távlatok,
de hiányoztak a közeljövő konkrét tervei is. Úgy tűnik számomra, hogy a
miniszterelnök a jövőben az országot képeskönyvekkel és mosollyal kívánja kormányozni.