Hetek - IV. évfolyam, 28. szám, 2000. július 08

Azt még nem tudni, hogy őrült volt-e, vagy „csak” hidegvérű gyilkos az a férfi, aki a héten két fiatalembert megölt, további kettőt súlyosan megsebesített Budapesten. A szakértők egyelőre értetlenül állnak az eset előtt. Az ámokfutó a kihallgatás során semmiféle elfogadható magyarázatot nem tudott adni tettére, további támpontot az elmeorvosi állásfoglalástól várnak a nyomozók. Az esettel kapcsolatban egyébként ismét felmerült az „örök kérdés”: nem lenne-e jobb, ha Magyarországon visszaállítanák a halálbüntetés intézményét.

A 25 éves B. Zsolt kedden este úgy döntött, öngyilkos lesz. Magához vette pár hete beszerzett 765-ös Browningját, és nekivágott a budapesti éjszakának. Eleinte céltalanul lődörgött a városban, majd betért az Oktogonnál lévő McDonald’s gyorsétterembe. Hogy miért, nem tudni, mindenesetre egy huszonéves fiatalokból álló asztaltársaság jelenléte, hangoskodása, „jókedve” annyira felbőszítette, hogy eldöntötte, inkább őket lövi le; vagy ahogy később a rendőröknek fogalmazott: „inkább ők pusztuljanak, mint én”. A WC-ben betárazta fegyverét, majd onnan kilépve azonnal tüzelt: egy tüdő-, két fejlövés; egy sebesült, két halott. A pánikba esett alkalmazottak és vendégek rémülten menekültek az utcára.
B. Zsolt „halálos nyugalommal” szintén kilépett az étteremből, és miután elindult a Nyugati tér felé, hasba lőtte az első szembejövőt, egy 17 éves fiatalt, állítása szerint azért, mert zsebtolvajnak nézte. Az ámokfutó ezt követően egyenesen belesétált két járőrbe, és önként feladta magát. A kérdésre, hogy miért van nála fegyver, csak annyit felelt: „Lelőttem négy embert.” Ennek miértjére azonban nem adott választ, mondván, ehhez hosszas „filozófiai fejtegetésekbe” kellene bocsátkoznia.
Hogy miért?! A rendőrségi szakértők eleddig nem találtak kielégítő választ a kérdésre. Mint a témában tartott sajtótájékoztatón elhangzott, az ámokfutó semmilyen „extrém csoportosuláshoz vagy szektához” nem tartozott. Előéle-tében azonban vannak olyan jelenségek, amelyek elárulják: a fiatalember személyisége nem volt igazán stabil. Bár „egész” családból származik, szüleivel nem volt felhőtlen a kapcsolata, fiatalon már többször próbálkozott öngyilkossággal, emiatt pszichiátriai kezelés alatt is állt. Később elköltözött otthonról, barátnőjével Budapesten „bútorozott öszsze”. A lány szerint kapcsolatuk jó volt, bár barátja többször produkált dühkitöréseket és emlegetett öngyilkosságot. A gyilkosság előtti találkozásukkor például kissé összeszólalkoztak, majd a fiú egy telefonhívás során mérgében földhöz vágta a készüléket. B. Zsoltról az elmeszakértői vizsgálat csak ezután fogja megállapítani, jogilag cselekvőképesnek számít-e. A kihallgató tisztek szerint egyébként a férfi nem tűnt elmebetegnek.
Béres László ezredes, a VI-VII. kerület rendőrkapitánya a Heteknek elmondta, szerinte a férfinek nagy esélye van rá, hogy tényleges életfogytiglani büntetést szab ki rá a bíróság. Németh Zsolt rendőr alezredes, főiskolai adjunktus szerint az illető vélhetően nem épelméjű, hiszen „az ilyen eseteknek általában az elkövető és az áldozat közti személyes ellentét az oka, ilyen pedig ebben az esetben úgy tűnik, nem volt, így nehéz elképzelni, hogy valaki ép elmével ilyet tegyen”.
Szilágyi Mária kriminál-pszichológus szerint viszont B. Zsolt nem volt elmebeteg, sokkal inkább egy „tanulatlan, primitív személy, aki az életében felhalmozódott feszültséget, agresszivitást nem tanulta meg levezetni”.

Oktogon - egy nappal később

Szerda délután, Nagykörút, Oktogon. Tizenhét órával a történtek után. Szokásos forgalom, szokásos dugó, az emberek arcán semmi nyoma az előző napi ribilliónak - bár még nem volt tévéhíradó. A McDonald’s-ban nagy a jövés-menés, aki nem hallotta, rá nem jön, hogy mi volt itt. Az alkalmazottak feszült kedvességgel szolgálnak ki. Sült krumplit rendelek kólával, meg fagyit. Igyekszem nem gondolni rá, mit szólna a szokásosnál szigorúbb arcú főnökaszszony, ha megtudná, hogy újságíró vagyok. Arra meg még úgy se, mi lenne, ha a WC-ből kilépne „egy” B. Zsolt… Inkább eszem.
- Mit szólsz a tegnapi lövöldözéshez? - kérdezem meg mégis egy szelídebb arcú lánytól, aki épp az ablakot tisztítja.
- Milyen lövöldözéshez? - jön vissza a kérdés.
- Hát, ami éjszaka volt itt, meglőttek négy embert.
- Nem tudtam róla…
Kezdem azt hinni, rossz helyen járok, aztán inkább nem hiszem el, amit mond. Gondolom, félti az állását. Kételkedésemben megerősít egy vendég, akit az utcán szólítok meg, miután kilépett a „mekiből”. Ő is megkérdezte az alkalmazottakat, mert hallott róla, hogy volt valami lövöldözés, de nem tudta, hogy itt. Tőlem értesül, mert az alkalmazottak neki sem tudtak semmiről. Szerinte egyébként ez bárhol máshol is megtörténhetett volna, de nem biztos, hogy legközelebb ide tér be elfogyasztani egy szendvicset. Egy középkorú úr a barátnőjével fagyit rendel az utcára néző ablakon keresztül. Ők máskor is jönnek majd, mert „a McDonald’s-nak semmi köze az egészhez”. Közben megérkezik a tévé, helyszíni közvetítés lesz, de csak kintről, mert be nem engedik őket. „A »meki« tart tőle, hogy az emberek nem náluk kajálnak majd” - mondja az egyik technikus félvállról, amíg a sajtófőnökre várnak. A négy áldozat közül kettőből már csak kétszer tíz perc lesz az esti hírműsorokban - hasít belém. Megérkezik az operatőr, majd belövik a parabolát. Innen már rutinmunka.