Vissza a tartalomjegyzékhez


INNEN-ONNAN

Tartalom:
No parfüm!
Potyautas miniszterelnök
Nemtelen nevek
Gólya viszi a tyúkot
Dundi krumpli
Nincs ki mind a négy kerekük.
Quilombosok földje
Vége a „Barbie baba” méretű ruhagyártásnak
Tokió, te drága
33 év, 3 feleség, 24 gyermek
DUMA PLÁZA

No parfüm!


Képzeld, mióta adok magamra, többször bevittek az örsre, mint mikor együtt guberáltunk!

Nagy zűrt okozott a kanadai parfümgyártók körében az az új rendelet, amely az egyik kanadai városban megtiltja az embereknek a parfüm használatát, amikor társaságba mennek. Az új-skóciai hatóságok világszerte magukra irányították a figyelmet, amikor betiltották az illatszerek használatát nyilvános helyeken. Ezzel az intézkedéssel kívánják azoknak az embereknek a jogait megvédeni, akik allergiásak az illatosított termékekre. Egy 17 éves fiatalt lovas rendőrök tartóztattak le, amiért illatos hajzselét használt. A tilalom ellen harcoló gyártók azt állítják, hogy ennek az intézkedésnek semmiféle tudományos alapja nincsen. „Egyúttal látogatást tettek a szóban forgó kikötővárosban azzal a céllal, hogy tárgyaljanak az érintett hatóságokkal, valamint a parfüm használata ellen kardoskodó aktivistákkal, illetve hogy elindítsanak egy reklámkampányt ellentámadásként” - írja a halifaxi Daily News című napilap. Charles Low, a Kanadai Kozmetikumok, Piperecikkek és Illatszerek Egyesületének elnöke így nyilatkozott: „Úgy vélem, hogy az a kérdés, aminek megválaszolására ma itt vagyunk, alapvetően az, vajon az illatszereket biztonsággal használhatják-e az emberek. A feltett kérdésre röviden igen a válasz, amit a birtokunkban levő adatok és kutatási eredmények támasztanak alá.” A parfüm használatáért folyó lobbizásba bevont szakértők egyértelműen kifejtették, hogy az illatszerek nem tartalmaznak toxikus összetevőket, beleértve a karcinogén és idegkárosító anyagokat is. Azonban a szakértők által a Delta Halifax Hotelben tartott oktatási fórumon csak kevesen vettek részt. A hallgatóság soraiban egy férfi tűnt fel gázálarccal a fején, hogy így védje magát a szakemberek kölnijének szagától. De a parfümellenes csoportok sem tétlenkedtek. Ők szintén gyűlést hívtak össze a városban, ahol azt hangoztatták, hogy a parfümök veszélyes vegyi anyagokat tartalmaznak, amelyeknek hosszú távú, káros hatásuk van az emberi szervezetre. Egy, az emberi egészséget védő szakember, Albert Donnay szerint: „Ez a csoport pontosan tudja, hogy mit csinál.” (Reuters)


Potyautas miniszterelnök

Jean Chretien, Kanada miniszterelnöke szokatlan módon, stoppal utazott haza a héten, méghozzá egy USA-ból jött turistákkal tele buszon. A látogatók épp Ottawán, Kanada fővárosán utaztak keresztül, amikor kiszúrták, hogy az ország miniszterelnöke most jön ki a kormány épületéből. Az utasoknak a brosúrában megígértnél sokkal több élményben lehetett részük, miután sikerült Chretien úr figyelmét felkelteniük a színezett ablakon keresztül. Az elnök felugrott a buszra, megragadta a mikrofont, és megszólította a meglepett Juneau család tagjait, akiknek nagy része Louisianából jött, és beszélt nekik a közeljövőben esedékes franciaországi utazásáról. Az utasok egyébként a negyedik nemzetközi nagycsaládos összejövetelre tartottak Quebec Citybe, amikor felvették a rendkívüli vendéget - jelenti a Canada Canoe internetoldala. (Ananova)


Nemtelen nevek

Németországban a hatóságok elutasíthatják a szülők által gyermekük számára választott nevet, ha az nem segíti a gyermek nemének azonosítását. A düsseldorfi székhelyű területi fellebbviteli bíróság határozata alapján nemcsak a névadást szabályozhatják, hanem a nevek számát is. Egy esetben ugyanis egy édesanya azt remélte, hogy fiú gyermeke keresztnevéhez még a Chenekwahow, Migiskau, Nikapi-Hun-Nizeo, Alessandro, Majim, Chayara, Inti, Ernesto, Prithibi, Kioma, Pathar és Henriko neveket is hozzáveheti. A helyi bíróság azonban mindegyik nevet elutasította, kivéve az Ernesto, Henriko és Alessandro keresztneveket. A felsőbb bíróság álláspontja szerint a 12 plusz név használata terhes lenne a gyermek számára. Megnehezítené, hogy a teljes nevét helyesen leírja. Végül a kisfiú igazi vezeték- és keresztnevét nem a bíróság döntötte el. (M. V.)


Gólya viszi a tyúkot

Egy apró lengyel község gazdái tyúkjaikat ketrecbe zárják, hogy megvédjék őket egy különös ragadozótól: Lengyelország hőn szeretett gólyáitól. A gólyák normális körülmények között rágcsálókkal vagy békákkal táplálkoznak. Azonban az idén az aszály miatt késik a szénakaszálás, és így ezzel megakad a gólyák megszokott tápláléklánca. A mindenre elszánt gólyák eddig egy hét alatt 600 tyúkot raboltak el Strebnóban. Minden nyáron 50 gólya pár tér vissza Afrikából ebbe a faluba. Így itt található Lengyelország harmadik legnagyobb gólyapopulációja. „A fű magas és száraz, ami miatt nehezebben tudnak a gólyák rágcsálók után vadászni - nyilatkozta Andrzej Kruszevicz, a varsói Madár Egyesület tagja. - Ugyanakkor a tavasszal kikelt gólyafiak rohamosan növekednek. A szülőknek sok élelmet kell szerezniük fiókáik etetéséhez” - folytatta. A gólyák elég bátrak ahhoz, hogy csibéket, kacsákat vagy libákat ragadozzanak el az udvarokról, és nem félnek az emberektől. Megközelítőleg 40 ezer gólyapár tér vissza Lengyelországba minden évben, ami körülbelül a világ teljes gólyapopulációjának egynegyedét teszi ki. (Hetek)


Dundi krumpli

Óriás burgonyára leltek Észak-Angliában. A watefooti pék a pitéihez vásárolt krumpliszsákban akadt rá a 23x15 centiméteres darabra. A helyi zöldséges, akitől a pék az Ormskirk fajtájú krumplit vette, elmondta: „Már elég sok burgonyát eladtam a 12 év alatt, mióta zöldséges vagyok, durván úgy egy tonnát hetenként, de ekkora krumplit még sosem láttam. Elég jó darab.” Tony Cordey, a pék, aki megvette a zöldséget, szintén nem látott még ilyet - olvashatjuk a This is Lancashire internetoldalán. A zöldségesboltban azonban nem ez az első különlegesség. Néhány éve Steve Taylor talált egy paradicsomot, ami pont úgy nézett ki, mint egy kacsa. Volt feje, nyaka és még csőre is. A rekord könyvek szerint egyébként az eddigi legnagyobb krumpli 3,6 kg-ot nyomott. (Ananova)



Nincs ki mind a négy kerekük. Karnevál az oroszországi Puskin városban     Fotó: Reuters


Quilombosok földje

Brazíliában a mintegy háromszáz éves múltra visszatekintő, fekete rabszolgaközösségek leszármazottai, más néven a quilombosok a brazil legfelsőbb bírósághoz fordultak, követelve, hogy a számukra az alkotmányban biztosított földtulajdonjogot az általuk birtokolt földekre tényleges okiratok formájában is kézhez vegyék. A brazil őserdők mélyén bujkálva alkottak közösségeket a tizenhetedik és tizennyolcadik század folyamán az ültetvényekről elmenekült quilombosok rabszolgafelmenői, tartva attól, hogy ismét elfogják őket. Míg a brazil kormány igen nagy figyelmet szentelt annak, hogy a helyi lakosság földtulajdonjogát visszaadja, addig a rabszolgák leszármazottai igen csekély figyelmet kaptak. Sokan közülük már azon a földterületen élnek, amelyet majdnem háromszáz évvel ezelőtt foglaltak el őseik. Azonban mivel formálisan nem volt jogcímük a területhasználatra, tehát jogilag nem voltak tulajdonosok, a szomszédos telepesek megpróbálták saját tulajdonjogukat bejegyeztetni a quilombosok földjére. Hedio Silva ügyvéd, aki a 724 quilombos közösség közül 94-et képvisel, harminc quilombos őslakossal együtt jelent meg a legfelsőbb bíróságon az elmúlt hét folyamán. Silva szerint a quilombosok számára kedvező bírósági döntés az általa képviselt mind a 94 quilombos közösség sorsát befolyásolná. „Ha a bíróság kedvezően dönt, az alkotmány alapján 30 napon belül rendezni kell az igényeket” - mondta Silva. Az Egyesült Államok után Brazíliában él az afrikai rabszolgák leszármazottainak második legnagyobb számú közössége, akiket annak idején cukorrépa termesztésben és bányászatban dolgoztattak. Brazília, a dél-amerikai országok közül utolsóként, 1888-ban szüntette meg a rabszolgaságot. (Reuters)


Vége a „Barbie baba” méretű ruhagyártásnak

Argentínában a szenátus, a törvényhozó testület minden női alkatra megfelelő, normális méretű női ruhák gyártását tette kötelezővé a ruhakészítőknek egy múlt szerdán elfogadott törvényjavaslatban. A szenátus a témával kapcsolatos panaszáradatnak tett eleget a törvényjavaslat megszavazásával, mivel az üzletekben szinte csak sovány hölgyek találtak maguknak megfelelő méretet. A Telam hírügynökség jelentése szerint a törvényjavaslat a ruhagyártóknak kötelezővé teszi, hogy az egészséges, nőies testalkatú hölgyek igényeit is elégítsék ki megfelelő méretek gyártásával, és ne csak az abnormálisan sovány, anorexiás nőkre gondoljanak. A szakemberek szerint Argentínában tízből egy fiatal lány szenved valamilyen táplálkozási rendellenességben. „Napról napra rosszabb a helyzet, és a globális társadalom következményeként egyre több fiatal küszködik a bulémiával vagy az anorexiával - nyilatkozott Leopoldo Moreau, a törvényalkotási kampány szponzora a Telamnak. Ahhoz, hogy a javaslatból törvény legyen, az argentin alkotmányjogi szabályok szerint a Küldöttek Tanácsának is el kell fogadnia a törvényjavaslatot. (Reuters)


Tokió, te drága

A japán fővárosban a legköltségesebb az élet: a William Mercer vállalkozói tanácsadó ügynökség összeállítása szerint Tokió a világ legdrágább városa. Európában ezen a téren nagy fölénynyel vezet London, a német főváros, Berlin pedig a kilencedik helyen áll a legdrágább városok sorában. Az összeállítás elkészítéséhez a világ 146 városában hasonlították össze egymással 200 áru és szolgáltatás árát. A felmérés során New Yorkot vették mércének - 100 indexponttal. Ebben az összehasonlításban Tokió 164,9 indexpontot szerzett, és lett világelső. A japán fővárost követi Oszaka 143,6 és Hongkong 141,5 indexponttal. London - mint Európa legdrágább városa - 106,9 indexponttal áll az „etalon” New York előtt, maga mögé utasítva Párizst (79,2), Koppenhágát (78,8). E hármat követi Bécs (77,6), Dublin (75,8), Helsinki (74,5), Stockholm (74,4), Róma (70,4) és Berlin (70,1). London mindenek előtt a font szilárdságának köszönheti első helyét drágaság terén az EU városai között - idézte a dpa a William Mercer ügynökség szóvivőjét. (MTI)


33 év, 3 feleség, 24 gyermek

Egy 33 éves indiai férfi most lett büszke apja huszonnegyedik gyermekének. Mohammed Abdul, aki az ország északkeleti részében egy távoli falucskában, Dum Dumiyában él, egyáltalán nem bánja a dolgot. „Ez Isten kegyelme” - mondta. Abdul harmadik felesége most leánygyermeket szült. Abdul 14 évesen házasodott meg, és hat gyermeket nemzett, mielőtt másodszor megnősült volna. Harmadik felesége, Johanara csak 11 éves volt, mikor elvette.
„Johanara belém szeretett, és összeházasodtunk - nyilatkozta az Agence France Presse-nek. - Nyolc fiam a kenyérkeresésben segédkezik. A legidősebb olyan 16-17 éves lehet. Nem emlékszem pontosan.” Abdul azt mondja, hogy megosztja az idejét három felesége és két tucat gyermeke között. (Ananova)


DUMA PLÁZA

„A legfontosabb szabály ha győzni akarsz, hát… ne verd meg magad.”
    (futballista mondás)