Vissza a tartalomjegyzékhez

Varga József
Kokó várja Hamedet

Kovács István, az ország Kokója immáron Európa-bajnoknak mondhatja magát, miután az elmúlt hét végén pontozásos győzelmet aratott a brit Steve Robinson felett. Papp László 1962-es sikere óta ez a legnagyobb eredménye a magyar profi ökölvívásnak. A pénteki, Robinson felett aratott győzelem előrevetítette a világbajnoki cím elnyerésének lehetőségét.
„Remélem, bebizonyítottam, érdemes vagyok arra, hogy kihívjam Hamedet” - nyilatkozta az újdonsült Európa-bajnok a mérkőzés utáni sajtótájékoztatón. A súlycsoport „Hercege” elleni mérkőzés elnémíthatja az egyre erősödő ellendrukkerek azon véleményét, mely szerint Kokó csak „névtelen nullák” segédletével őrizte meg veretlenségét.


Kovács István Európa-bajnok ökölvívó már a Naseem Hamed elleni mérkőzésre készülhet, miután könnyedén győzte le a brit Steve Robinsont    Fotók: Somorjai

Naseem Hamedet a legelfogultabbak sem nevezhetik amatőr pályakezdőnek. A WBO világbajnoka 34 mérkőzésen diadalmaskodott, 30 k.o.-val, ami a súlycsoportban egyedülálló teljesítmény. A kiütöttek listáján olyan nevek szerepelnek, mint Robinson vagy Ingle. Legyőzte egyebek között McCullough-ot és Cesar Sotót is.

„Kokó-rajongók, ne reménykedjetek, a Herceg elpusztítja a hősötöket!” - üzenték a jemeni származású ökölvívó vérmes szurkolói. Az iszlám hitéért is öklöző világsztár bokszolói stílusáról lehetne vitatkozni, de az tény, hogy nem a látványosságról, hanem inkább a hatalmas erejű ütéseiről vált híressé. Hamed sohasem játszott az amatőrök között, gyerekkorában öt bajnoki címet szerzett különböző iskolai versenyeken.
Hazája sajtója úgy véli, Hamed telhetetlen, az ökölvívás királya akar lenni. Ez lehet a magyarázata annak is, hogy miért hívja magát „Hercegnek” (Prince). Ahhoz, hogy jó király lehessen, szükséges, hogy hercegként is ismertté tegye önmagát, ezért mérkőzéseit szíve szerint a sportág fellegvárában, Amerikában rendezné meg. „Tisztára úgy érzem, hogy Isten az én oldalamon áll” - vélekedett Hamed. Érdekesség, hogy a brit férfi évről évre egyre kevesebb mérkőzést játszik, egyesek már a visszavonulását rebesgetik.


A még vidám Robinson fényképezkedik legyőzőjével, Kokóval

Kovács István edzője, Fritz Sdunek akár már ma nyugodt szívvel küldené ringbe Kokót Hamed ellen. „Ám egyelőre ezzel még várni kell. És nem miattunk” - tette hozzá az Universum trénere. A mérkőzés időpontja ugyan bizonytalan, becslések szerint jövő év első felére tehető. Kokó kijelentette, nem tudja pontosan, mikor mérkőzik vele, de szeptemberben megkezdi a felkészülést.
A WBO már az Eb-címmérkőzés előtt világossá tette, hogy Kokót tartja a Herceg első számú kihívójának, s ezen a Robinsontól esetlegesen elszenvedett veresége sem változtatott volna.
„Az Universum menedzsmentje és a menedzserem, Dámossy Zsolt immár lassan három éve minden lépésüket úgy alakítják, minden döntésüket úgy hozzák meg, hogy a szemük előtt csak a Hamed-Kovács-meccs lebeg. Én sem vagyok ezzel másképp, én Hamedet akarom, őt szeretném legyőzni” - fejtette ki Kokó határozott célját.
A világszervezetek közötti feszültségek alaposan felboríthatják a magyar öklöző terveit. Naseem Hamed is kénytelen volt lemondani a Cesar Soto elleni címegyesítő mérkőzésen elnyert WBC-övéről, mivel a világszervezetek vezetői nem szeretik, ha versenyzőik máshol villognak. S mivel Kokó a WBC nemzetközi bajnoki címét is birtokolja, felmerülhet, hogy a szervezet világbajnoka, Paul Ingle ellen kell legközelebb szorítóba lépnie.
„Nem szeretnék jósolni, de valóban elképzelhető az is, hogy vele mérkőzöm meg, sőt az sincs kizárva, hogy erre még idén sor kerülhet” - gondolkozott el a lehetőségen Kokó. Kokó klubja, az Universum Boksz Promotion vezetői a WBO-val alakítottak ki jó kapcsolatot.
A világbajnoki címmérkőzések sorrendje kérdéses, egy biztos: Naseem Hamed kiütötte Paul Ingle-t, és ha Kokó a súlycsoport első számú sztárja akar lenni, feltétlenül a pillanatnyilag verhetetlennek tűnő Herceget kell letaszítania a trónszékéről.


Kalocsai Kacsa (balra) kiütéses vereséget szenvedett Artur Grigorjantól (jobbra)


A török Samil-Sannak (balra), becenevén a Boszporusz Bikájának a cseh Jerling (jobbra) nem jelentett akadályt, és győzött


A német Ullrich ünnepli technikai K.O.-győzelmét az olasz Colombo felett