A különböző protestáns irányzatok által képviselt hit és keresztény értékek
számára egyértelmű kihívást jelent az a tény, hogy a Vatikán a világ Istenhez való
megtérítésében kulcsfontosságú szerepet tulajdonít a fátimai Madonna-jelenéseknek
és -kijelentéseknek. Ez év május 13-án II. János Pál pápa több százezer
katolikus hívő jelenlétében boldoggá avatta a két gyermekkorban elhunyt úgynevezett
fátimai látnokot, a Francesco Martos és Jacinta Martos testvérpárt, akik 1917-ben a
ma 93 éves Lucia Santos unokatestvérükkel együtt üzenetet kaptak a Madonnától. A
katolikus egyházfő legutóbbi fátimai látogatásakor Angelo Sodano bíboros-államtitkár
bejelentette, hogy a Vatikán rövid időn belül nyilvánosságra hozza az úgynevezett fátimai
Szűzanya harmadik titkát. Josef Ratzinger bíboros, a Vatikán Hittani Kongregációjának
prefektusa bemutatta a dokumentumot a sajtónak, és a közzétett hivatalos szöveghez
kommentárt is fűzött.
A német származású bíboros szerint a jóslás nem a jövőről, hanem a XX. század
kálváriáiról szól, és valójában már nincs is benne nagy titok. Ratzinger bíboros
igyekezett a jövendölést megkülönböztetni a nyilvánosságra hozott kinyilatkoztatástól,
amely történelmileg megvalósult, és írott formája a Szentírás, az Isten „végleges
szava”. A bíboros szerint a „magánkinyilatkoztatás” nem hordoz teológiai újdonságot,
ezért tartalmát katolikusoknak sem kötelező elfogadni.
A katolikus mariológia más pontjaihoz hasonlóan azonban a fátimai Madonna-jelenésekkel
és -kinyilatkoztatással kapcsolatban sem annyira egyszerű és tiszta a kép, mint
ahogyan azt a hivatalos vatikáni értelmezések sugallni igyekeznek - főleg a kívülállók
számára. A katolikus egyház a II. niceai zsinat (787) után kidolgozta a háromszintű
vallásos tisztelet rendszerét (latreia, duleia, hiperduleia), amely által képes önmaga
számára logikusan megmagyarázni például azt, hogy Mária mély és hódolatteli
tisztelete és a személyéhez kapcsolódó természetfölötti események miért nem
tartoznak a bálványimádás, illetve az okkultizmus kategóriájába. Ezek az elméleti
kategóriák önigazolásra ugyan alkalmasak, de a nő- és anyaistenek után vágyó tömegeket
nem képesek visszatartani attól a kultikus vallásosságtól, amely tartalmilag is, formálisan
is szemben áll a Szentíráson alapuló istentisztelettel. Természetesen minden egyháznak
és egyénnek jogában áll olyan Istent választani és imádni, amilyet akar, ez azonban
a fenti esetben nem Jézus Istene és nem a kereszténység.
Az evangéliumi protestáns irányzat többek között ezért is kezdettől elutasította
a Mária-kultuszt mint a Bibliával szembenálló vallásosságot. A napjainkban újra
reneszánszát élő Mária-kultuszt kultikus és aposztatikus jelenségnek tartja, amely
sérti az ökumenizmust és a rekatolizálást szolgálja. Álláspontja szerint a keresztények
egymással való megbékélésének és az egyházak egységének nem lehetnek alapjai a
katolikus vallásnak olyan specifikumai, mint amilyen például a mari-ológia, képek,
ereklyék, halottak, elhalálozott egyházi személyek kultusza és az alakjukkal összefüggésben
álló természetfölötti események, jelenések és jóslások. Az evangéliumi protestáns
felfogás szerint a keresztény egység a vitatott vallási kijelentések és megtapasztalások
helyett a Szentírás kinyilatkoztatása alapján valósítható meg.
A kommunizmust legyőző Mária
A fátimai vallási jelenségek intenzív, világméretű népszerűsítése is azt látszik
igazolni, hogy a katolikus egyház vallásgyakorlatában II. János Pál pápa uralkodása
alatt lényeges változás állt be, melynek során elfordult az 1962-65-ben lezajlott
II. vatikáni zsinat által kijelölt, evangéliumi alapon történő megbékélést,
konszenzust kereső szellemi irányvonaltól. A II. János Pál nevével fémjelzett
jelenlegi katolicizmus számos ponton emlékeztet a reformációt visszaszorító és a török
hódoltság után a katolikus vallásosság és egyeduralom kiépítését, megújítását
célzó tridenti zsinat nyomán kialakult agresszív vallási tradícióra, amelyben például
a klérus a „törökverő Mária”, valamint a képek, ereklyék és kegyhelyek, búcsúhelyek
kultuszát szellemi fegyverként használta fel, hogy a hitehagyottakat és a reformáció
befolyása alá került tömegeket visszaterelje a zsidó-keresztény kinyilatkoztatással
összhangba nem hozható vallási misztikához, babonasághoz. A XVII-XVIII. században számos
vért könynyező, verejtékező, csodatevő Mária-kép tűnt fel, s ezeknek olyan mágikus
erőt tulajdonítottak, amely a törökök legyőzésében támogatta az európai keresztény
seregeket. A mostani fátimai „Rózsafüzér Asszonyáról” szóló propagandában Mária
mint „szovjetverő” női istenség manifesztálódik, aki ezúttal is megtaposta a
Gonosz fejét, legyőzte a szovjet ateista kommunizmust, és felszabadította a kelet-európai
országokat a szovjet megszállás alól.
A világon mára nevezetessé vált fátimai üzenetek egyre több pap, teológus,
katolikus hívő és politikus történelmi-politikai szemléletét, valamint valóságértelmezését
határozzák meg. Számos katolikus a XX. század forgatókönyvét véli kiolvasni a fátimai
jóslatokból. Vélekedésük szerint a fátimai Mária világpolitikát befolyásoló
szellemi tényező. Nagy talány, hogy a pásztorgyermekek által hallott előrejelzésekben
miért nincs még utalás sem azokra a borzalmakra és következményeikre, amelyeket például
a fasizmus, a náci Németország és szövetségesei szabadítottak a világra és különösen
a zsidóságra. A fátimai világképben a fő gonosz és ellenség a szovjet kommunizmus
és ateizmus, amelyet a kijelentések szerint Szűz Mária „Szeplőtelen Szíve” győzhet
le, ha a pápa és püspökei felajánlják Oroszországot és a világot Madonna „Szeplőtelen
Szívének”.
Lucia Santos szerint a Szűzanyának ez volt a kérése már 1929-ben is, amelyről ő már
akkor tájékoztatta az egyházi vezetést. A fátimai Madonna felvilágosította Luciát
arról is, hogy ezt a kérést a katolikus egyház vezetői késedelmesen fogják teljesíteni,
emiatt Oroszország elterjeszti eretnekségeit a világon, háborúkat és egyházüldözést
robbant ki. Lucia szerint a felajánlást a Szűzanya kívánsága szerint II. János Pál
pápa teljesítette 1984. március 26-án, amikor is a fátimai Szűzanya kegyszobra előtt
a püspökökkel egységben felajánlotta a világot és Oroszországot a „Szeplőtelen
Szívnek”. A ceremóniát kiegészítve a pápa azt is elrendelte, hogy építsenek egy
kis kápolnát a lengyel-szovjet határon - amelybe Rómában felavatott fátimai
szobrot helyeztek el arccal Moszkva felé. Öt év múlva a kommunizmus megbukott. A pápa
és sok más katolikus meggyőződése szerint a kommunizmus szétesésére azért került
sor, mert Oroszország és a világ felajánlását a fátimai kijelentésekben szereplő
kívánalmaknak megfelelően végezték el, és ezt követően a Szűz győzedelmeskedett
a gonosz világbirodalom fölött, ahogy megígérte Luciának: „Szeplőtelen Szívem győzedelmeskedik.”
Széles körben elterjedt katolikus felfogás szerint a fátimai kijelentéseknek, jóslatoknak
üdvtörténeti jelentőségük van, mert a portugál faluban a világ evangelizációs
programjának bejelentésére került sor. A kommunizmus bukása után a katolikus egyház
lázas erőfeszítéseket tesz, hogy előkészítse a fátimai jóslás végső ígéretének
beteljesedését: a világ visszatérését Istenhez. A XXI. századi katolikus reménység
egyik tartópillérévé vált az a meggyőződés, hogy a világ megtérésének programját
is meg fogja valósítani a Szűz, még akkor is, ha ez nehezebb feladat, mint a
kommunizmus legyőzése. A katolikus világevangelizációs program keretébe illeszkedik
be a fátimai Szűzanya harmadik titkának „csepegtetéses módszerrel” történt közzététele,
amit professzionális sajtókampánnyal készített elő a Vatikán, hogy a világ figyelmét
a fátimai Madonnára irányítsa.
Csalódtak viszont azok, akik a közzétett dokumentumban különleges apokalipszis-szenzáció
kinyilatkoztatását várták. Az olasz lapok már arról írtak a héten, hogy a
hivatalos szövegből kimaradtak az egyházon belül és kívül várható katasztrófákra
vonatkozó részek és a világvégére vonatkozó látomások. Vatikáni illetékesek cáfolják
azokat a híreszteléseket, amelyek szerint a Madonna harmadik titkának nyilvánosságra
hozott szövegéből bármi is hiányozna. A kétkedők azonban ezt nem akarják
elfogadni. A La Repubblica című olasz lap a Szent Pál bázisközösség egyik levelét
idézi, amelyet egyenesen a Szűzanyához intézett, ebben a lap szerint ez olvasható:
„Kedves Mária! Mindez valóban a te gondolatod? Felháborít bennünket, hogy ezeket a
kinyilatkoztatásaidat ilyen teátrális módon használják fel. Ezt a titkot évtizedekig
dugdosták, és csak csepegtetve fedték fel oly módon, hogy közben mindenki mondhasson
mindenfélét.”
Alternatív evangélium
A hivatalos dokumentum első szakasza a „Miasszonyunkat” és egy, az egész világot
pusztulással fenyegető „angyalt lángoló karddal a baljában” állít az olvasó elé.
A szellemi háború a Madonna győzelmével fejeződik be, mert azok a lángok, melyekről
úgy látszott, „tűzbe borítják az egész világot, kihunytak attól a dicsőségtől,
amelyet a Miasszonyunk sugárzott feléje a jobb kezéből”. A szöveg második szakaszában
az angyal vezeklésre szólítja fel a Földet. A jóslat harmadik képe apokaliptikus
jeleneteket tartalmaz: „A Szentatya elhaladt egy város előtt, amely félig romokban
hevert, félig rázkódott, meg-megálló léptekkel. Fájdalomtól és szomorúságtól
eltelve imádkozott azokért a holttestekért, akiket az úton látott. Amikor elérte a
hegy csúcsát, s a nagy kereszt lábánál térdelt, megölte őt egy csoport katona,
akik lövedékeket és nyilakat lőttek rá. Hasonlóan meghalt mellette a többi püspök,
pap és hívő is, valamint sok más különböző rendű és rangú ember.” A jóslást
lezáró szakaszban két angyal összegyűjti a mártírok vérét, „és ráhintették
azokra az emberekre, akik Isten felé haladtak”.
A jóslathoz fűzött magyarázatában Ratzinger leszögezte, hogy a szöveg „nem
tartalmaz semmiféle eleve elrendelt jövőt, az embernek megvan az egyéni szabadsága,
hogy helyes módon befolyásolhassa a saját és az emberiség sorsát”. A szöveg értelmezése
körül vélhetően a katolikus egyházon belül is elhúzódó vitára lehet számítani.
A protestáns értékelés lényege azonban az, hogy a katolikus egyház a középpontba
állította a protestánsok által kultikusnak és aposztatikusnak minősített Mária-kultuszt,
és a hozzá szorosan kapcsolódó mítoszokat a vallás gyakorlatában. A „médiaszerű
mítoszépítés egyházi stratégiáját” azért dolgozta ki a Vatikán, hogy igazodjon
a XXI. század küszöbén a megváltozott korszellemhez, amely élénk érdeklődést és
szomjat ébreszt a világban a természetfölötti témák és különösen az okkult
jelenségek iránt.
XXIII. János és VI. Pál szándékosan háttérbe állították a Mária-kultuszt, hogy
elősegítsék a protestantizmus irányában az ökumenikus törekvéseket. A zsinat hatására
a 60-as, 70-es években a katolikusok a Mária-kultusszal kapcsolatban visszafogottabb
magatartást tanúsítottak. Nagyobb hangsúlyt helyeztek Jézus Krisztusra és a Szentírásra,
s ennek következtében számos protestáns megváltoztatta a katolicizmussal szembeni
negatív, elutasító álláspontját. Olyan evangéliumi ihletésű mozgalmak indultak
meg a 60-as, 70-es években, mint például a katolikus karizmatikus megújulási törekvés,
amely a Jézus Krisztussal való személyes találkozás mellett a Szent Lélekkel való
karizmatikus megtapasztalást is középpontba állította. Ebben az időszakban számos
katolikus elfordult a Mária-dogmáktól, a rózsafüzér elmondásától, a szobrok, képek
tiszteletétől, és hitéletét a Szentírás tanítására igyekezett alapozni. A Biblia
olvasása, tanulmányozása divatba jött a katolikus fiatalok között. Ezekben az években
számos olyan ökumenikus konferencia megrendezésére került sor, amelyeken különböző
felekezeti hovatartozású hívők vettek részt, akik előtt Isten Igéje és a Szent
Szellem volt a legfőbb tekintély.
II. János Pál színre lépése után megtört ez a folyamat. Az új pápa már püspök
korában életre szólóan átadta magát Máriának, ezt fejezi ki M. monogrammal ellátott
kék-fehér pajzsa és mottója, a „Totus Tuus Sum Maria” („Mária, Teljesen Tiéd
Vagyok”). Trónra lépése után kampányt indított a Mária-kultusz újraélesztéséért.
Miután túlélte az 1981-ben a Római Szent Péter téren ellene elkövetett merényletet,
a fátimai Miasszonyunk elkötelezett hívévé vált. Különösen 1987-ben döbbentette
meg mélységesen a protestáns világot, amikor is a „Mária-évre” készülve
kiadott egy enciklikát, amelyben arra hívott fel minden keresztényt, hogy fogadják el
Máriát mint az egység forrását, mivel ő a „közös Anyjuk”. A 80-as és a 90-es
években a pápa Mária iránti buzgalmának hatására megújultak a Mária tiszteletére
végzett liturgikus szertartások. A Madonna kegyhelyeire (Lourdes, Fátima, Medjugore,
Czestochowa stb.) évente több millióan zarándokoltak.
A kilencvenes években Mária új nevet is kapott Vatikánban: az „Evangelizáció
Hajnalcsillaga”. II. János Pál elmélete szerint, mivel az üdvtörténelemben Mária
előbb élt a Földön, mint Jézus, hogy az Ige testté válását előkészítse és
abban közreműködjön, ezért az Úr második visszajövetelét is meg kell előznie egy
Mária-korszaknak, ahogy a hajnalcsillag megelőzi a napfelkeltét. II. János Pál úgy
hiszi, hogy az embereknek, nemzeteknek először is Mária tiszteletéhez kell megtérniük,
hogy felkészüljenek az Úr eljövetelére. Az elmúlt években többször is felszólította
és buzdította híveit az evangelizációra, sőt e feladat sikeres megvalósításához
segítségül hívta az „Evangelizáció Hajnalcsillagát” és az „Apostolok Királynőjét”,
Máriát, és oltalmát kérte a buzgó katolikus evangelistákra. Protestáns szerzők a
Mária-kultusz megújulása, térhódítása és aktualizálása kapcsán már arról beszéltek,
hogy a katolikus egyházon belül zajló Mária-hit világméretű ébredése következtében
új vallás jön létre, amely a világi hatalmakkal való fuzionálása után domináns
szerepet tölthet be a posztdemokratikus világrendszer jövőbeni megalapozásában, az
Antikrisztus személyének felemelkedésében, valamint az apokaliptikus világkrízis létrejöttében.
A fátimai titkok és jelenések legutóbbi médiakampánya csak elmélyítheti az evangéliumi
protestáns aggodalmakat főleg azok köreiben, akik az ökumenizmus távlatait,
beteljesedését nem a katolicizmusba való beolvadásban látják, hanem a zsidó-keresztény
kinyilatkoztatáshoz, az evangéliumi hithez és tényekhez való visszatérésben.
A katolikus-protestáns ellentét alapkérdése: a tekintély. A római katolicizmus
szerint az igazság teljességét nemcsak a Szentírás, hanem azok az egyházi tradíciók
is hordozzák, amelyek évszázadok során fejlődtek ki, míg Róma végül dogmákká
nyilvánította őket. A legtöbb katolikus nagyobb tekintélyt tulajdonít egyházának
és mindenekelőtt annak fejének, mint a Szentírásnak, ezért az igazság megállapításában
a legfőbb mérték számára nem az, hogy „meg van írva”, hanem az, hogy az egyház
kimondta. E logika szerint a dogma azért igaz, mert az egyház azt kihirdette. A protestánsok
szerint a katolikus tévedés (tévelygés) fő oka az, hogy a katolikus egyház bizonyos
hagyományait azonos tekintélyűnek tartja Isten Igéjével. A második fő problémája,
amellyel szintén helyrehozhatatlan kárt okoz a Szentírás tekintélyének és az evangéliumi
igazságba vetett hitnek, hogy abszolutizálja saját értelmezését a hagyománnyal és
a Szentírással kapcsolatban.
Ez különösen akkor érhető tetten, amikor a Mária-dogmákat (istenanyaság, örök szüzesség,
szeplőtelen fogantatás, mennybe való felemeltetés) a Szentírás idézeteivel
igyekszik alátámasztani. A katolikus mariológia fejlődésének XX. századi eredménye
mára az lett, hogy a Vatikán komplett alternatív evangéliumot is kínál híveinek Jézus
Krisztus evangéliuma mellett. Ez a „más evangélium” párhuzamban áll a krisztológia
lényeges állításaival:
1) Jézus Isten Fia - Mária Isten anyja; 2) Jézus bűn nélkül született - Mária
az eredendő bűn nélkül fogant; 3) Jézus bűn nélkül élt - Mária szintén bűntelen
maradt; 4) Jézus feltámadása után felment a mennybe - Mária is testileg vitetett
fel a mennybe; 5) Jézust Isten királlyá koronázta a mennyben - Máriát pedig királynővé.
Az alábbiak pedig még nem dogmák, hanem úgynevezett katolikus tanítások: 6) Jézus közbenjáró
az Atyánál - Mária pedig női közbenjáró (mediatrix); 7) Jézus az emberiség megváltója
- Mária pedig társmegváltó (corredemptrix); 8) Jézus Krisztus legyőzte a világot
- Mária „Szeplőtelen Szíve” legyőzi a világot.
Kinek a nevében?
A protestánsok a katolikus Mária-képet azért utasítják el, mert álláspontjuk
szerint az nem felel meg a bibliai kritériumoknak. A fátimai jelenéseket, jóslatokat
hasonlóképpen elvetik. Sokan a Fátima körüli felhajtást a Vatikán mítoszteremtő
akciójának tekintik, míg mások elismerik, hogy a jelenések megtörténhettek, a pásztorgyermekeknek
természetfölötti megtapasztalásban és kijelentésben lehetett részük, de ezek a
csodák, megtapasztalások hamisak, mert nem felelnek meg az igazi bibliai csodák ismérveinek.
A Szentírásban ismeretlen személy a „Rózsafüzér Asszonya”, akitől fátimai látnokok
szerint a kijelentések származnak. Péter apostol szerint nem női félistenség által,
„hanem a Szent Lélektől indíttatva szóltak az Istennek szent emberei” (Péter 2.
levele 1,21). A fátimai kijelentések szerint a világot megtérésre és békére
vezetni a rózsafüzér napi elmondása és Mária „Szeplőtelen Szívének” világméretű
tisztelete által lehet.
A rózsafüzér imáját és annak központi részét, az Üdvözlégy Máriát (Ave
Maria) a legtöbb evangéliumi protestáns egy nem megfelelő és nem biblikus imádságformának
hiszi. Álláspontjuk szerint a közismert katolikus imádság eredetileg köszöntés
volt, amellyel Gábriel angyal üdvözölte Máriát. Nem helyes ezt olyan imádsággá változtatni,
amelyet emberek mondanak egy mennyben tartózkodó embernek, ugyanis az imádság kizárólag
Istent illeti meg a Szentírás alapján. Az Ave Maria befejező mondata, amely szerint
„asszonyunk, Szűz Mária, Istennek Szent Anyja, imádkozzál miérettünk, bűnösökért,
most és halálunk óráján”, a legtöbb protestáns számára azért botránykő, mert
az apostolok tanítása szerint Isten és ember között egy a közbenjáró a mennyben, Jézus
Krisztus (Timotheoszhoz írt 1. levél 2,5-6). A katolikusok által Máriának tulajdonított
mennyei közbenjáró szolgálat Isten, a világ és a nemzetek között olyan, a Bibliával
nem igazolható hiedelem, amely éppúgy sérti Jézus Krisztus egyedülálló közbenjáró
szerepét, mint megváltásának tökéletességét, valamint a Szent Lélek egyházban
betöltött feladatát is.
A fátimai Szűzanya nyilvánosságra hozott harmadik titkát a jövendölés, illetve a
prófétálás kategóriájába kell sorolni, még akkor is, ha elfogadjuk Ratzinger bíboros
értelmezését, amely szerint a „nehéz múltra” vonatkoztak az előrejelzések.
Megkerülhetetlen a kérdés, mik az igaz és hamis próféciák, kijelentések megítélésének
a helyes kritériumai. A katolikus irodalom a jövendölésekkel kapcsolatosan két feltételt
emel ki. Az első, hogy az 1917-ben és azután keletkezett kijelentések rendre
beteljesedtek. A harmadik titok hitelességét is azzal igyekeztek alátámasztani, hogy a
II. János Pál pápa ellen elkövetett merénylettel a szöveg apokaliptikus része is
beteljesedett. A második kritérium a fátimai jóslatok hitelességét illetően azáltal
teljesült, hogy az egyház hosszú vizsgálódás nyomán nem tiltja a fátimai Madonna
kultuszát és a hozzá kapcsolódó csodákat, kijelentéseket.
A két fátimai látnok boldoggá avatása által a katolikus egyház pozitív jóváhagyásban
részesítette a fátimai Madonna kultuszát. A jövendölések hitelességének vizsgálatakor
a katolikus szakértők, úgy tűnik, figyelmen kívül hagyták, illetve sajátosan értelmezték
a jövendölések megítélésének egy harmadik kritériumát, amely az ószövetségi
Izraelben és a korai keresztény egyházban elhangzott próféciák vizsgálatának
legalapvetőbb mérőzsinórja volt: kinek a nevében szól a látnok, a próféta? Üzenete
összhangban áll-e Isten Igéjével vagy sem? (Mózes 5. könyve 13,1-3; 18,20) A fátimai
látnokok őszintén bevallották, hogy a kijelentéseket egy önmagát a „Rózsafüzér
Asszonyának” nevező természetfölötti lénytől kapták, aki saját személyének
tiszteletére, dicsőítésére szólította föl a látnokokon keresztül a
katolikusokat, sőt azt is megparancsolta, hogy építsenek a tiszteletére Fátimában
templomot. Az Istentől származó kijelentések a Bibliában Istent dicsőítik. Ebben az
esetben idegen istenségnek a nevében szóltak a látnokok. A fátimai üzenetek, mint
ahogy fentebb már utaltunk rá, számos Bibliával ellentétes állítást tartalmaznak,
és lényegében a Máriával kapcsolatos közismert katolikus hiedelmeket igyekszenek
igazolni, nem pedig a Szentírás tekintélyét.
Ezekből és számos más körülményből a témát feldolgozó evangéliumi protestáns
szerzők arra az álláspontra jutottak, hogy a jelenések és kijelentések mögött feltételezhetően
a Sátán állt, akivel kapcsolatosan Pál apostol a korinthosziakhoz írt levelében az
egyházat figyelmeztette: „Maga a Sátán is átváltoztatja magát világosság angyalává”
(Korinthosziakhoz írt 2. levél 11,14). Ez a meggyőződés ugyanakkor nem jelenti azt,
hogy az evangéliumi keresztényeknek ne kellene figyelembe venniük annak az erős
szellemi realitásnak a működését, amely a fátimai jelenések és kijelentések mögött
áll, és a fátimai Madonnát széles körben elfogadottá és világméretű kultusz tárgyává
tette, miközben egy olyan aposztatikus tartalmú evangelizálást energizál, amely az élő
Isten helyett a középkorban már szerepüket eljátszott bálványok imádásához és
babonaságokhoz akarja a világot fordítani.