Németh Sándor
A hódító asszony titka

A különböző protestáns irányzatok által képviselt hit és keresztény értékek számára egyértelmű kihívást jelent az a tény, hogy a Vatikán a világ Istenhez való megtérítésében kulcsfontosságú szerepet tulajdonít a fátimai Madonna-jelenéseknek és -kijelentéseknek. Ez év május 13-án II. János Pál pápa több százezer katolikus hívő jelenlétében boldoggá avatta a két gyermekkorban elhunyt úgynevezett fátimai látnokot, a Francesco Martos és Jacinta Martos testvérpárt, akik 1917-ben a ma 93 éves Lucia Santos unokatestvérükkel együtt üzenetet kaptak a Madonnától. A katolikus egyházfő legutóbbi fátimai látogatásakor Angelo Sodano bíboros-államtitkár bejelentette, hogy a Vatikán rövid időn belül nyilvánosságra hozza az úgynevezett fátimai Szűzanya harmadik titkát. Josef Ratzinger bíboros, a Vatikán Hittani Kongregációjának prefektusa bemutatta a dokumentumot a sajtónak, és a közzétett hivatalos szöveghez kommentárt is fűzött.

A német származású bíboros szerint a jóslás nem a jövőről, hanem a XX. század kálváriáiról szól, és valójában már nincs is benne nagy titok. Ratzinger bíboros igyekezett a jövendölést megkülönböztetni a nyilvánosságra hozott kinyilatkoztatástól, amely történelmileg megvalósult, és írott formája a Szentírás, az Isten „végleges szava”. A bíboros szerint a „magánkinyilatkoztatás” nem hordoz teológiai újdonságot, ezért tartalmát katolikusoknak sem kötelező elfogadni.
A katolikus mariológia más pontjaihoz hasonlóan azonban a fátimai Madonna-jelenésekkel és -kinyilatkoztatással kapcsolatban sem annyira egyszerű és tiszta a kép, mint ahogyan azt a hivatalos vatikáni értelmezések sugallni igyekeznek - főleg a kívülállók számára. A katolikus egyház a II. niceai zsinat (787) után kidolgozta a háromszintű vallásos tisztelet rendszerét (latreia, duleia, hiperduleia), amely által képes önmaga számára logikusan megmagyarázni például azt, hogy Mária mély és hódolatteli tisztelete és a személyéhez kapcsolódó természetfölötti események miért nem tartoznak a bálványimádás, illetve az okkultizmus kategóriájába. Ezek az elméleti kategóriák önigazolásra ugyan alkalmasak, de a nő- és anyaistenek után vágyó tömegeket nem képesek visszatartani attól a kultikus vallásosságtól, amely tartalmilag is, formálisan is szemben áll a Szentíráson alapuló istentisztelettel. Természetesen minden egyháznak és egyénnek jogában áll olyan Istent választani és imádni, amilyet akar, ez azonban a fenti esetben nem Jézus Istene és nem a kereszténység.
Az evangéliumi protestáns irányzat többek között ezért is kezdettől elutasította a Mária-kultuszt mint a Bibliával szembenálló vallásosságot. A napjainkban újra reneszánszát élő Mária-kultuszt kultikus és aposztatikus jelenségnek tartja, amely sérti az ökumenizmust és a rekatolizálást szolgálja. Álláspontja szerint a keresztények egymással való megbékélésének és az egyházak egységének nem lehetnek alapjai a katolikus vallásnak olyan specifikumai, mint amilyen például a mari-ológia, képek, ereklyék, halottak, elhalálozott egyházi személyek kultusza és az alakjukkal összefüggésben álló természetfölötti események, jelenések és jóslások. Az evangéliumi protestáns felfogás szerint a keresztény egység a vitatott vallási kijelentések és megtapasztalások helyett a Szentírás kinyilatkoztatása alapján valósítható meg.

A kommunizmust legyőző Mária

A fátimai vallási jelenségek intenzív, világméretű népszerűsítése is azt látszik igazolni, hogy a katolikus egyház vallásgyakorlatában II. János Pál pápa uralkodása alatt lényeges változás állt be, melynek során elfordult az 1962-65-ben lezajlott II. vatikáni zsinat által kijelölt, evangéliumi alapon történő megbékélést, konszenzust kereső szellemi irányvonaltól. A II. János Pál nevével fémjelzett jelenlegi katolicizmus számos ponton emlékeztet a reformációt visszaszorító és a török hódoltság után a katolikus vallásosság és egyeduralom kiépítését, megújítását célzó tridenti zsinat nyomán kialakult agresszív vallási tradícióra, amelyben például a klérus a „törökverő Mária”, valamint a képek, ereklyék és kegyhelyek, búcsúhelyek kultuszát szellemi fegyverként használta fel, hogy a hitehagyottakat és a reformáció befolyása alá került tömegeket visszaterelje a zsidó-keresztény kinyilatkoztatással összhangba nem hozható vallási misztikához, babonasághoz. A XVII-XVIII. században számos vért könynyező, verejtékező, csodatevő Mária-kép tűnt fel, s ezeknek olyan mágikus erőt tulajdonítottak, amely a törökök legyőzésében támogatta az európai keresztény seregeket. A mostani fátimai „Rózsafüzér Asszonyáról” szóló propagandában Mária mint „szovjetverő” női istenség manifesztálódik, aki ezúttal is megtaposta a Gonosz fejét, legyőzte a szovjet ateista kommunizmust, és felszabadította a kelet-európai országokat a szovjet megszállás alól.
A világon mára nevezetessé vált fátimai üzenetek egyre több pap, teológus, katolikus hívő és politikus történelmi-politikai szemléletét, valamint valóságértelmezését határozzák meg. Számos katolikus a XX. század forgatókönyvét véli kiolvasni a fátimai jóslatokból. Vélekedésük szerint a fátimai Mária világpolitikát befolyásoló szellemi tényező. Nagy talány, hogy a pásztorgyermekek által hallott előrejelzésekben miért nincs még utalás sem azokra a borzalmakra és következményeikre, amelyeket például a fasizmus, a náci Németország és szövetségesei szabadítottak a világra és különösen a zsidóságra. A fátimai világképben a fő gonosz és ellenség a szovjet kommunizmus és ateizmus, amelyet a kijelentések szerint Szűz Mária „Szeplőtelen Szíve” győzhet le, ha a pápa és püspökei felajánlják Oroszországot és a világot Madonna „Szeplőtelen Szívének”.
Lucia Santos szerint a Szűzanyának ez volt a kérése már 1929-ben is, amelyről ő már akkor tájékoztatta az egyházi vezetést. A fátimai Madonna felvilágosította Luciát arról is, hogy ezt a kérést a katolikus egyház vezetői késedelmesen fogják teljesíteni, emiatt Oroszország elterjeszti eretnekségeit a világon, háborúkat és egyházüldözést robbant ki. Lucia szerint a felajánlást a Szűzanya kívánsága szerint II. János Pál pápa teljesítette 1984. március 26-án, amikor is a fátimai Szűzanya kegyszobra előtt a püspökökkel egységben felajánlotta a világot és Oroszországot a „Szeplőtelen Szívnek”. A ceremóniát kiegészítve a pápa azt is elrendelte, hogy építsenek egy kis kápolnát a lengyel-szovjet határon - amelybe Rómában felavatott fátimai szobrot helyeztek el arccal Moszkva felé. Öt év múlva a kommunizmus megbukott. A pápa és sok más katolikus meggyőződése szerint a kommunizmus szétesésére azért került sor, mert Oroszország és a világ felajánlását a fátimai kijelentésekben szereplő kívánalmaknak megfelelően végezték el, és ezt követően a Szűz győzedelmeskedett a gonosz világbirodalom fölött, ahogy megígérte Luciának: „Szeplőtelen Szívem győzedelmeskedik.”
Széles körben elterjedt katolikus felfogás szerint a fátimai kijelentéseknek, jóslatoknak üdvtörténeti jelentőségük van, mert a portugál faluban a világ evangelizációs programjának bejelentésére került sor. A kommunizmus bukása után a katolikus egyház lázas erőfeszítéseket tesz, hogy előkészítse a fátimai jóslás végső ígéretének beteljesedését: a világ visszatérését Istenhez. A XXI. századi katolikus reménység egyik tartópillérévé vált az a meggyőződés, hogy a világ megtérésének programját is meg fogja valósítani a Szűz, még akkor is, ha ez nehezebb feladat, mint a kommunizmus legyőzése. A katolikus világevangelizációs program keretébe illeszkedik be a fátimai Szűzanya harmadik titkának „csepegtetéses módszerrel” történt közzététele, amit professzionális sajtókampánnyal készített elő a Vatikán, hogy a világ figyelmét a fátimai Madonnára irányítsa.
Csalódtak viszont azok, akik a közzétett dokumentumban különleges apokalipszis-szenzáció kinyilatkoztatását várták. Az olasz lapok már arról írtak a héten, hogy a hivatalos szövegből kimaradtak az egyházon belül és kívül várható katasztrófákra vonatkozó részek és a világvégére vonatkozó látomások. Vatikáni illetékesek cáfolják azokat a híreszteléseket, amelyek szerint a Madonna harmadik titkának nyilvánosságra hozott szövegéből bármi is hiányozna. A kétkedők azonban ezt nem akarják elfogadni. A La Repubblica című olasz lap a Szent Pál bázisközösség egyik levelét idézi, amelyet egyenesen a Szűzanyához intézett, ebben a lap szerint ez olvasható: „Kedves Mária! Mindez valóban a te gondolatod? Felháborít bennünket, hogy ezeket a kinyilatkoztatásaidat ilyen teátrális módon használják fel. Ezt a titkot évtizedekig dugdosták, és csak csepegtetve fedték fel oly módon, hogy közben mindenki mondhasson mindenfélét.”

Alternatív evangélium

A hivatalos dokumentum első szakasza a „Miasszonyunkat” és egy, az egész világot pusztulással fenyegető „angyalt lángoló karddal a baljában” állít az olvasó elé. A szellemi háború a Madonna győzelmével fejeződik be, mert azok a lángok, melyekről úgy látszott, „tűzbe borítják az egész világot, kihunytak attól a dicsőségtől, amelyet a Miasszonyunk sugárzott feléje a jobb kezéből”. A szöveg második szakaszában az angyal vezeklésre szólítja fel a Földet. A jóslat harmadik képe apokaliptikus jeleneteket tartalmaz: „A Szentatya elhaladt egy város előtt, amely félig romokban hevert, félig rázkódott, meg-megálló léptekkel. Fájdalomtól és szomorúságtól eltelve imádkozott azokért a holttestekért, akiket az úton látott. Amikor elérte a hegy csúcsát, s a nagy kereszt lábánál térdelt, megölte őt egy csoport katona, akik lövedékeket és nyilakat lőttek rá. Hasonlóan meghalt mellette a többi püspök, pap és hívő is, valamint sok más különböző rendű és rangú ember.” A jóslást lezáró szakaszban két angyal összegyűjti a mártírok vérét, „és ráhintették azokra az emberekre, akik Isten felé haladtak”.
A jóslathoz fűzött magyarázatában Ratzinger leszögezte, hogy a szöveg „nem tartalmaz semmiféle eleve elrendelt jövőt, az embernek megvan az egyéni szabadsága, hogy helyes módon befolyásolhassa a saját és az emberiség sorsát”. A szöveg értelmezése körül vélhetően a katolikus egyházon belül is elhúzódó vitára lehet számítani. A protestáns értékelés lényege azonban az, hogy a katolikus egyház a középpontba állította a protestánsok által kultikusnak és aposztatikusnak minősített Mária-kultuszt, és a hozzá szorosan kapcsolódó mítoszokat a vallás gyakorlatában. A „médiaszerű mítoszépítés egyházi stratégiáját” azért dolgozta ki a Vatikán, hogy igazodjon a XXI. század küszöbén a megváltozott korszellemhez, amely élénk érdeklődést és szomjat ébreszt a világban a természetfölötti témák és különösen az okkult jelenségek iránt.
XXIII. János és VI. Pál szándékosan háttérbe állították a Mária-kultuszt, hogy elősegítsék a protestantizmus irányában az ökumenikus törekvéseket. A zsinat hatására a 60-as, 70-es években a katolikusok a Mária-kultusszal kapcsolatban visszafogottabb magatartást tanúsítottak. Nagyobb hangsúlyt helyeztek Jézus Krisztusra és a Szentírásra, s ennek következtében számos protestáns megváltoztatta a katolicizmussal szembeni negatív, elutasító álláspontját. Olyan evangéliumi ihletésű mozgalmak indultak meg a 60-as, 70-es években, mint például a katolikus karizmatikus megújulási törekvés, amely a Jézus Krisztussal való személyes találkozás mellett a Szent Lélekkel való karizmatikus megtapasztalást is középpontba állította. Ebben az időszakban számos katolikus elfordult a Mária-dogmáktól, a rózsafüzér elmondásától, a szobrok, képek tiszteletétől, és hitéletét a Szentírás tanítására igyekezett alapozni. A Biblia olvasása, tanulmányozása divatba jött a katolikus fiatalok között. Ezekben az években számos olyan ökumenikus konferencia megrendezésére került sor, amelyeken különböző felekezeti hovatartozású hívők vettek részt, akik előtt Isten Igéje és a Szent Szellem volt a legfőbb tekintély.
II. János Pál színre lépése után megtört ez a folyamat. Az új pápa már püspök korában életre szólóan átadta magát Máriának, ezt fejezi ki M. monogrammal ellátott kék-fehér pajzsa és mottója, a „Totus Tuus Sum Maria” („Mária, Teljesen Tiéd Vagyok”). Trónra lépése után kampányt indított a Mária-kultusz újraélesztéséért. Miután túlélte az 1981-ben a Római Szent Péter téren ellene elkövetett merényletet, a fátimai Miasszonyunk elkötelezett hívévé vált. Különösen 1987-ben döbbentette meg mélységesen a protestáns világot, amikor is a „Mária-évre” készülve kiadott egy enciklikát, amelyben arra hívott fel minden keresztényt, hogy fogadják el Máriát mint az egység forrását, mivel ő a „közös Anyjuk”. A 80-as és a 90-es években a pápa Mária iránti buzgalmának hatására megújultak a Mária tiszteletére végzett liturgikus szertartások. A Madonna kegyhelyeire (Lourdes, Fátima, Medjugore, Czestochowa stb.) évente több millióan zarándokoltak.
A kilencvenes években Mária új nevet is kapott Vatikánban: az „Evangelizáció Hajnalcsillaga”. II. János Pál elmélete szerint, mivel az üdvtörténelemben Mária előbb élt a Földön, mint Jézus, hogy az Ige testté válását előkészítse és abban közreműködjön, ezért az Úr második visszajövetelét is meg kell előznie egy Mária-korszaknak, ahogy a hajnalcsillag megelőzi a napfelkeltét. II. János Pál úgy hiszi, hogy az embereknek, nemzeteknek először is Mária tiszteletéhez kell megtérniük, hogy felkészüljenek az Úr eljövetelére. Az elmúlt években többször is felszólította és buzdította híveit az evangelizációra, sőt e feladat sikeres megvalósításához segítségül hívta az „Evangelizáció Hajnalcsillagát” és az „Apostolok Királynőjét”, Máriát, és oltalmát kérte a buzgó katolikus evangelistákra. Protestáns szerzők a Mária-kultusz megújulása, térhódítása és aktualizálása kapcsán már arról beszéltek, hogy a katolikus egyházon belül zajló Mária-hit világméretű ébredése következtében új vallás jön létre, amely a világi hatalmakkal való fuzionálása után domináns szerepet tölthet be a posztdemokratikus világrendszer jövőbeni megalapozásában, az Antikrisztus személyének felemelkedésében, valamint az apokaliptikus világkrízis létrejöttében. A fátimai titkok és jelenések legutóbbi médiakampánya csak elmélyítheti az evangéliumi protestáns aggodalmakat főleg azok köreiben, akik az ökumenizmus távlatait, beteljesedését nem a katolicizmusba való beolvadásban látják, hanem a zsidó-keresztény kinyilatkoztatáshoz, az evangéliumi hithez és tényekhez való visszatérésben.
A katolikus-protestáns ellentét alapkérdése: a tekintély. A római katolicizmus szerint az igazság teljességét nemcsak a Szentírás, hanem azok az egyházi tradíciók is hordozzák, amelyek évszázadok során fejlődtek ki, míg Róma végül dogmákká nyilvánította őket. A legtöbb katolikus nagyobb tekintélyt tulajdonít egyházának és mindenekelőtt annak fejének, mint a Szentírásnak, ezért az igazság megállapításában a legfőbb mérték számára nem az, hogy „meg van írva”, hanem az, hogy az egyház kimondta. E logika szerint a dogma azért igaz, mert az egyház azt kihirdette. A protestánsok szerint a katolikus tévedés (tévelygés) fő oka az, hogy a katolikus egyház bizonyos hagyományait azonos tekintélyűnek tartja Isten Igéjével. A második fő problémája, amellyel szintén helyrehozhatatlan kárt okoz a Szentírás tekintélyének és az evangéliumi igazságba vetett hitnek, hogy abszolutizálja saját értelmezését a hagyománnyal és a Szentírással kapcsolatban.
Ez különösen akkor érhető tetten, amikor a Mária-dogmákat (istenanyaság, örök szüzesség, szeplőtelen fogantatás, mennybe való felemeltetés) a Szentírás idézeteivel igyekszik alátámasztani. A katolikus mariológia fejlődésének XX. századi eredménye mára az lett, hogy a Vatikán komplett alternatív evangéliumot is kínál híveinek Jézus Krisztus evangéliuma mellett. Ez a „más evangélium” párhuzamban áll a krisztológia lényeges állításaival:
1) Jézus Isten Fia - Mária Isten anyja; 2) Jézus bűn nélkül született - Mária az eredendő bűn nélkül fogant; 3) Jézus bűn nélkül élt - Mária szintén bűntelen maradt; 4) Jézus feltámadása után felment a mennybe - Mária is testileg vitetett fel a mennybe; 5) Jézust Isten királlyá koronázta a mennyben - Máriát pedig királynővé. Az alábbiak pedig még nem dogmák, hanem úgynevezett katolikus tanítások: 6) Jézus közbenjáró az Atyánál - Mária pedig női közbenjáró (mediatrix); 7) Jézus az emberiség megváltója - Mária pedig társmegváltó (corredemptrix); 8) Jézus Krisztus legyőzte a világot - Mária „Szeplőtelen Szíve” legyőzi a világot.

Kinek a nevében?

A protestánsok a katolikus Mária-képet azért utasítják el, mert álláspontjuk szerint az nem felel meg a bibliai kritériumoknak. A fátimai jelenéseket, jóslatokat hasonlóképpen elvetik. Sokan a Fátima körüli felhajtást a Vatikán mítoszteremtő akciójának tekintik, míg mások elismerik, hogy a jelenések megtörténhettek, a pásztorgyermekeknek természetfölötti megtapasztalásban és kijelentésben lehetett részük, de ezek a csodák, megtapasztalások hamisak, mert nem felelnek meg az igazi bibliai csodák ismérveinek. A Szentírásban ismeretlen személy a „Rózsafüzér Asszonya”, akitől fátimai látnokok szerint a kijelentések származnak. Péter apostol szerint nem női félistenség által, „hanem a Szent Lélektől indíttatva szóltak az Istennek szent emberei” (Péter 2. levele 1,21). A fátimai kijelentések szerint a világot megtérésre és békére vezetni a rózsafüzér napi elmondása és Mária „Szeplőtelen Szívének” világméretű tisztelete által lehet.
A rózsafüzér imáját és annak központi részét, az Üdvözlégy Máriát (Ave Maria) a legtöbb evangéliumi protestáns egy nem megfelelő és nem biblikus imádságformának hiszi. Álláspontjuk szerint a közismert katolikus imádság eredetileg köszöntés volt, amellyel Gábriel angyal üdvözölte Máriát. Nem helyes ezt olyan imádsággá változtatni, amelyet emberek mondanak egy mennyben tartózkodó embernek, ugyanis az imádság kizárólag Istent illeti meg a Szentírás alapján. Az Ave Maria befejező mondata, amely szerint „asszonyunk, Szűz Mária, Istennek Szent Anyja, imádkozzál miérettünk, bűnösökért, most és halálunk óráján”, a legtöbb protestáns számára azért botránykő, mert az apostolok tanítása szerint Isten és ember között egy a közbenjáró a mennyben, Jézus Krisztus (Timotheoszhoz írt 1. levél 2,5-6). A katolikusok által Máriának tulajdonított mennyei közbenjáró szolgálat Isten, a világ és a nemzetek között olyan, a Bibliával nem igazolható hiedelem, amely éppúgy sérti Jézus Krisztus egyedülálló közbenjáró szerepét, mint megváltásának tökéletességét, valamint a Szent Lélek egyházban betöltött feladatát is.
A fátimai Szűzanya nyilvánosságra hozott harmadik titkát a jövendölés, illetve a prófétálás kategóriájába kell sorolni, még akkor is, ha elfogadjuk Ratzinger bíboros értelmezését, amely szerint a „nehéz múltra” vonatkoztak az előrejelzések. Megkerülhetetlen a kérdés, mik az igaz és hamis próféciák, kijelentések megítélésének a helyes kritériumai. A katolikus irodalom a jövendölésekkel kapcsolatosan két feltételt emel ki. Az első, hogy az 1917-ben és azután keletkezett kijelentések rendre beteljesedtek. A harmadik titok hitelességét is azzal igyekeztek alátámasztani, hogy a II. János Pál pápa ellen elkövetett merénylettel a szöveg apokaliptikus része is beteljesedett. A második kritérium a fátimai jóslatok hitelességét illetően azáltal teljesült, hogy az egyház hosszú vizsgálódás nyomán nem tiltja a fátimai Madonna kultuszát és a hozzá kapcsolódó csodákat, kijelentéseket.
A két fátimai látnok boldoggá avatása által a katolikus egyház pozitív jóváhagyásban részesítette a fátimai Madonna kultuszát. A jövendölések hitelességének vizsgálatakor a katolikus szakértők, úgy tűnik, figyelmen kívül hagyták, illetve sajátosan értelmezték a jövendölések megítélésének egy harmadik kritériumát, amely az ószövetségi Izraelben és a korai keresztény egyházban elhangzott próféciák vizsgálatának legalapvetőbb mérőzsinórja volt: kinek a nevében szól a látnok, a próféta? Üzenete összhangban áll-e Isten Igéjével vagy sem? (Mózes 5. könyve 13,1-3; 18,20) A fátimai látnokok őszintén bevallották, hogy a kijelentéseket egy önmagát a „Rózsafüzér Asszonyának” nevező természetfölötti lénytől kapták, aki saját személyének tiszteletére, dicsőítésére szólította föl a látnokokon keresztül a katolikusokat, sőt azt is megparancsolta, hogy építsenek a tiszteletére Fátimában templomot. Az Istentől származó kijelentések a Bibliában Istent dicsőítik. Ebben az esetben idegen istenségnek a nevében szóltak a látnokok. A fátimai üzenetek, mint ahogy fentebb már utaltunk rá, számos Bibliával ellentétes állítást tartalmaznak, és lényegében a Máriával kapcsolatos közismert katolikus hiedelmeket igyekszenek igazolni, nem pedig a Szentírás tekintélyét.
Ezekből és számos más körülményből a témát feldolgozó evangéliumi protestáns szerzők arra az álláspontra jutottak, hogy a jelenések és kijelentések mögött feltételezhetően a Sátán állt, akivel kapcsolatosan Pál apostol a korinthosziakhoz írt levelében az egyházat figyelmeztette: „Maga a Sátán is átváltoztatja magát világosság angyalává” (Korinthosziakhoz írt 2. levél 11,14). Ez a meggyőződés ugyanakkor nem jelenti azt, hogy az evangéliumi keresztényeknek ne kellene figyelembe venniük annak az erős szellemi realitásnak a működését, amely a fátimai jelenések és kijelentések mögött áll, és a fátimai Madonnát széles körben elfogadottá és világméretű kultusz tárgyává tette, miközben egy olyan aposztatikus tartalmú evangelizálást energizál, amely az élő Isten helyett a középkorban már szerepüket eljátszott bálványok imádásához és babonaságokhoz akarja a világot fordítani.