Vissza a tartalomjegyzékhez

Mondovics L. Gábor
Megkoronázták a Lakerst

Hat mérkőzés után befejeződött az NBA döntője. Az Indiana Pacersnek már az is csoda volt, hogy a döntőig eljutott. A csapat történetében ugyanis először történt meg, hogy a végső körbe kerültek. Ettől függetlenül nem örültek a hatodik mérkőzés végeredményének. Ezzel szemben Los Angelesben spontán utcai fesztivál lett a végeredmény, meg pár égő rendőrautó, betört kirakat és tizenkét sebesült. A rendbontás következményeként a vendégek két órát élvezték még a győztes csapat légkondicionált csarnokát.


A Los Angeles szurkolói ünneplik csapatuk tizenkettedik bajnoki címét. Teljes az öröm     Fotó: Reuters

A keleti parti partinak volt oka, a csapat 1988 óta nem nyert aranygyűrűt. A mostaninak nemcsak a szurkolók örültek. Phil Jackson edzőnek ez volt a hetedik bajnoki címe, az első, amit a Chicago Bulls és Michael Jordan nélkül nyert. A Lakersnek a 12. arany trófeája ez. A csapat egyik legjobbja Shaquille O’Neal volt. A 218 centiméter magas center nem győzte törölgetni a könnyeit. Örömében minden családtagját a levegőbe emelte. Nyolc éve játszik az NBA-ben, ez alatt sok címet begyűjtött, a rossz büntető dobó, az egysíkú játékos, a rossz színész és rapper, akinek még aranygyűrűje sincs. A nagyfiú életében most jött el az a pillanat, amikor a neve mellé már csak az kerülhet, bajnok. Ráadásként ő lett a döntő legértékesebb játékosa is MVP. Kobe Bryanttel együtt vitték a csapatot a csúcsra, igazán megérdemelték a csarnok tetejéről nyakukba hulló arany-lila színű konfettiesőt.
Los Angeles, mely a hátradőlős életformájáról híres, a döntő napján sem hazudtolta meg magát, a kényelmességük miatt sokat kritizált Lakers-drukkolók a mérkőzés kezdetéig most sem töltötték meg a lelátót, „Ez Los Angeles, az emberek mindig késnek!”. A hivatalos bajnoki cím átadását ezért tették 11 órára, nem túl korán és nem túl későn, így biztosan sokan lesznek. Lettek is, bár mindenki meglepetésére a szurkolók jóval korábban a helyszínre érkeztek. A szervezők nem is hittek a szemüknek, most először a játékosok érkeztek később. Hat órakor kezdtek gyülekezni, mert szerették volna látni az arany-lila színeket a korai napfényben. Hihetetlen?! Az.
A STAPLES Center kellő díszítést kapott a nagy napra, nem is fért el mindenki. Több környező utcát is elfoglaltak a hívek. Richard Riordan, a város polgármestere mellett még sok híres meghívott vett részt a nagy napon. Természetesen Hollywood is képviseltette magát. Jack Nickolson már a döntőt végigizgulta, és együtt örült a lilák centerével. Ő igazi törzsszurkolónak számít. A helyszínen igazi parádét rendeztek, külön buszon érkeztek a játékosok. A buszokon a festést természetesen a csapat tagjainak arca jelentette. Külön buszon érkezett az edző, utána O’Neal szintén külön, majd - ki se lehet találni - Bryant külön, és utánuk a többiek. A családtagokat nem tették ki a felvonulásnak.
A díj hivatalos átadásával lezárult az idei szezon. Nem lehet azt mondani, hogy a játékosok szeme azonnal a következő világverseny felé fordult volna. Kobe Bryant ugyanis inkább nyerne még pár aranygyűrűt, mint olimpiát. Felindulása érthető, az elmúlt olimpiákon az USA csapata volt a biztos befutó, és nem is igen hoztak szégyent az amerikai kosárlabdasportra. A fogadóirodákban most se adnak sok esélyt más csapatnak. Az biztos, hogy az olimpia is arra lesz jó, hogy meglássuk, idén melyik nemzet csapata fog a döntőben a sokadik amerikai álomcsapat ellen játszani.