Vissza a tartalomjegyzékhez

Hetek-összeállítás
Hajózható a Mars

Felszíni víz nyomaira bukkantak a Marson - jelentette egy internetes hírforrás a szenzációs hírt, amelyet a NASA kutatói hivatalosan csak június 29-i sajtótájékoztatójukon kívántak nyilvánosságra hozni. Azzal már régóta tisztában voltak a tudósok, hogy a Marson nagyon régen lehetett víz, de eddigi megfigyeléseik szerint a felszínen a vékony légkör miatt az nem maradhatott meg folyékony halmazállapotban, legfeljebb jég formájában a sarkokon, illetve a felszín alatt. A szkeptikusok emlékeztetnek viszont a néhány éve nagy feltűnést keltett bejelentésre egy mikrobákat tartalmazó állítólagos meteordarabról, amelyről kiderült: földi baktériumokat néztek „marslakóknak”.


A Mars az űrteleszkóp felvételén

A folyékony halmazállapotú vízre a 6000 kilométer hosszú Valles Marineris kanyonban találtak, amely egyes helyeken több ezer méterrel a felszíni magasság alatt fekszik. Innen mérve az atmoszféra vastagabb, és talán a magasabb légköri nyomás következtében maradt meg itt a víz a felszínen is. A mostani felfedezés a NASA legfontosabb kutatási programjává léptetheti elő a Mars-kutatást.
Bár a vörös bolygó körül keringő Mars Global Surveyor már 1997-ben észlelte folyékony halmazállapotú anyagok jelenlétét a Marson, a kutatók inkább lávafolyamok jelenlétére gondoltak. Most azonban a tudósok olyan pontokat is találtak, ahol lehetséges, hogy a kanyon falából, a felszín alól szivárog a víz. A jelenlegi és korábbi felvételeket összehasonlítva valószínű, hogy a szivárgás csak időnként történik, mivel nincs nyoma minden egyes felvételen.
A kanyon mélye most minden bizonnyal a Marson folyó kutatások fókuszába kerül, és a tudósok igyekeznek a „vizet követve” élet nyomaira bukkanni a bolygón, - mondta a NASA vezetője az amerikai képviselőház előtti meghallgatásán, e hét keddjén. Ha valaha is volt élet a Marson - amire egyelőre csak ellentmondásos bizonyítékaink vannak -, akkor az a legvalószínűbb, hogy az a vizet tartalmazó területeken maradhatott fenn.