Vissza a tartalomjegyzékhez

Tihanyi Péter
A Viktor, a Józsi meg a Laci
Fodor Gábor képviselő az elmúlt évtized politikai, emberi tanulságairól, elvekről és barátságokról, illúziókról és megcsalattatásokról

Fodor Gábor képviselő
1962-ben született Gyöngyösön.
1987-ben az ELTE Állam- és Jogtudományi Karán szerzett diplomát.
(1990-től ugyanezen egyetemnek filozófiai tanszékén politikai filozófiát és etikát tanít.)
1988-ban a Fidesz alapító tagja, a szervezet egyik szóvivője.
1990 és 1993 között a parlament Emberi Jogi Bitzottságának fideszes elnöke.
1993 áprilisában a Fidesz alelnökévé választják.
1993.    november 3-án a párt politikai irányának és érdekeinek megváltoztatása miatt minden párttisztségéről lemondott, és kilépett a Fideszből, majd viszszaadta a listán szerzett képviselői mandátumát is.
1994     októberében lépett be az SZDSZ-be.
1994    júliusától az MSZP-SZDSZ-kormány művelődési minisztere 1996 januárjáig. (Tisztéről megfelelő politikai támogatás hiányára való hivatkozással mond le.)
1996     novemberétől az SZDSZ ügyvivője.
1998-tól parlamenti képviselő, frakcióvezető-helyettes és az Emberi Jogi Bizottság tagja.


„Kettejük alapproblémái egyébként ebből a vidéki, első generációs értelmiségi létből származnak, abból, hogy ők nagyon szerettek volna az úgynevezett magasabb értelmiségi körökbe tartozni”    Fotó: Somorjai

- Jóval tapasztaltabb lettem. Ezt mindenfajta kétely és nagyképűség nélkül állíthatom. Hogy bölcsebb lettem-e? Jobb pillanataimban azt gondolom, igen. Egy biztos, a hitem az emberekben - illetve abban, hogy
az emberek képesek jó dolgokat tenni és alkotni - semmit nem változott. Ez az, ami engem továbbra is mozgat és éltet. Kevesebb illúzióm van viszont, mint tíz évvel ezelőtt. Jelen pillanatban Magyarországon a közéletben, politikában való forgolódás, létezés, a közéleti kultúra színvonala drámaian visszazuhant a 90-es évekhez képest. A kisstílűség, a provincializmus, a gátlástalanság vált a közszerepelés legdominánsabb elemévé. A rendszerváltás idején még sok-sok embert nagy formátumú, tiszta eszmék hevítettek, aminek ma már sajnos nyomát sem látom. Nem hiszem persze, hogy a politika csak tiszta és nemes eszmék színtere lenne. Természetes, hogy az emberi gyengeség, gyarlóság ugyanúgy jelen van, mint az emelkedettség. Az írott és íratlan szabályainktól függ, melyik a domináns. Egyébként, ha messziről nézzük ezt az utat, amit az ország bejárt az elmúlt tíz évben - tehát, ha majd történelmi távlatból nézi ezt valaki -, akkor ez egy fantasztikus dolog. De engem most jobban érdekel a közeli nézőpont, hiszen csak egy életünk van, és a jelenkor kortársai mi magunk vagyunk, akiknek a bőrére mehet a hétköznapi játszadozás.

***

Akik a politikai közéletben szerepelnek, akarva-akaratlanul erős mintát is adnak az emberek számára, és ez a mai minta nem arra ösztökéli az embereket, hogy a becsületesség, a tudás, a tisztesség kifizetődő lenne, épp ellenkezőleg, a törvények kijátszása, a korrupció, a gátlástalan hazugság az, ami előrevisz, és ami a sikert garantálja. A Fidesz-kormány, jelesül a meghatározó politikusai tragikusan rossz mintát szolgáltatnak
a magyar társadalomnak. És azt gondolom, akkora rombolást végeznek, ami pillanatnyilag felmérhetetlen.
- A rendszerváltás idején vagy után azt nyilatkoztad, hogy a Fidesz szellemisége az, amire szükség lenne ebben az országban, a mindent tudó, mindent megmondó, mindent előíró, atyáskodó állammal szemben. Akkor most ki változott az elmúlt tíz évben?
- Igen, ezt mondtam, és ezt gondolom, mondom ma is. A Fidesz is ezt mondta akkor, ma viszont ennek tökéletesen az ellenkezőjét teszi. A magyar döntően paternalisztikus társadalom volt, lásd ugye Horthy kormányzása, Kádár országlása. Tehát egy mindent tudó nagyvezér ült az ország fölött, és ehhez az apához kellett idomulniuk a rosszcsont gyerekek szerepkörébe kényszerített állampolgároknak. Ez volt a XX. századi magyar történelem pszichológiája, ha úgy tetszik. A Fidesz-kormányzással visszatért ez a mentalitás, ez a gondolkodás, ez a szemlélet, visszatért a kádárizmus Magyarországon. Elöl a bölcs vezér, háttérben ugye a rossz tanácsadóival, de a jó vezér jót akar az ő népének. Ráadásul ezek a populista, olcsó, szlogenszerű szövegek is teljesen a kádárizmus hangulatát idézik, s ha egyszerű hazugságokat sokszor mondanak, azt egy idő után elhiszik az emberek. A Fidesz már rég nem a polgárok jólétére, és főleg nem egy értékorientált, hiteles politizálásra törekszik, hanem arra, hogy az adott pillanatban egy hétig, egy hónapig az embereket valamilyen módon elkábítsa. Nincsenek már elvek, erkölcsi korlátok - a jogot, a törvényt ott játssza ki, ahol tudja, vagy ahol akarja -, egyetlenegy valódi mozgatóerő működik, a hatalom minden áron való megtartása. A „minden áron”-t szó szerint értsd. Amit ők mostanában csinálnak, ez a jogállamiság lábbal tiprása. A jogállamiságnak ugyanis az a lényege, hogy a hatalmat is korlátozzák a törvények. Ez is a kádárizmus sajátossága, amit most a Fidesz újra bevezetett: mit érdekelnek engem a törvények, én alakítom magamhoz a törvényeket. Lásd: háromhetes ülésezés a parlamentben. Járva az országot Szolnoktól Keszthelyig, azt látom, hogy nagyon sok ember úgy gondolja, most jött el az ő ideje; hihetetlenül agresszíven próbálják bezsebelni a hatalmat, a pénzt, lábbal tiporva a törvényeket és minden mást. Ennek a mentalitásnak a tökéletes kiszolgálója és eszszenciája a Fidesz-kormány.
- De hát a Fidesz frontemberei, például Orbán, Szájer, Kövér egykor neked a legjobb barátaid voltak, vagy rosszul tudom?
- Így van. Viktor jó barátom volt. Egy szobában laktunk, katonák is együtt voltunk, nagyszerű srác volt. A Józsi is jó barátom volt. Kövér nem volt mondjuk a barátom, de rossz viszonyban sem voltunk egymással. De az a Fidesz, ami akkor volt, 88 és 92 között, és a mostani Fidesz között semmi, de semmi közös nincsen, egyedül talán a név, illetve az se, hisz ma már Magyar Polgári Pártként különbözteti meg magát. Nekem ez ügyben az égadta világon semmi magyarázkodni valóm meg szégyellni valóm nincsen. Bárki előveheti a 88, 89, 90, 91-es Fidesz-programokat, akár még a 92-est is, idézhet belőle, azt én ma is ugyanúgy tudom vállalni. Ellenben a Fidesz összes vezetőjének, ha bármit is idéznének ebből - gondoljunk csak például az egyházakkal kapcsolatos álláspontra, a jogállamisággal, az önkéntes hadsereggel vagy Trianonnal kapcsolatos akkori álláspontjukra -, nekik kellene magyarázkodniuk. Ők ma gyökeresen mást mondanak erről. Pontosabban fogalmazok: teljesen az ellenkezőjét. Persze én is változtam, nem gondolom, hogy önmagában az erény lenne, ha az ember ugyanolyan, mint 26 éves korában volt. Mert változunk. Ez a helyes, hogy az ember, látva a saját hibáit, tévedéseit, változni tud, bizonyos dolgoktól távolabbra kerül. Na, de hogy a számomra legfontosabb vezérlő elveknek és értékeknek ilyen rövid idő alatt ilyen módon fordítok hátat, csak azért, hogy hatalomban tudjak maradni, ez embert alázó dolog. A látszat kedvéért persze fenntartanak egyfajta folytonosságot az akkori és a mostani Fidesz között, merthogy a név, az jól hangzik, egyébként meg mindent másképp csinálnak.

***

- 1989-ben Viktor adott egy interjút a HVG-nek, az újság végén, tudod, van mindig az a rövid portré. Megkérdezték tőle, kik vannak a legnagyobb hatással rá, kik a legjobb barátai, kik az ellenfelei. Ha jól emlékszem, azt válaszolja, hogy a legnagyobb hatással Kis János volt rá, az egyik legközelebbi barátja pedig, aki a legkomolyabb hatást fejti ki rá, ott én vagyok megemlítve, és akivel a legtöbbet vitázik, az Stumpf István. Én már elfelejtettem ezt a riportot, érdekes volt újraolvasni. Ez valóban barátság volt, és sajnálom, hogy gyakorlatilag semmilyen fajta kapcsolat vagy kommunikáció nincs már köztünk. Viktor egy rendkívül tehetséges ember, sokat tanultam tőle, talán nagyképűség nélkül mondhatom, ő is tőlem. Kifejezetten jó volt vele együtt lakni, azt kell mondjam, szerettem őt, mert egy jópofa, jó humorú, szikrázóan értelmes srác volt. Egyébként én ma is egy rendkívül tehetséges embernek gondolom, akinek az életében volt egy periódus, amikor jó dolgokra használta a tehetségét. Ma azt gondolom, botrányosan rossz dologra használja. A tehetség nem mindig értékmérő. A történelemből tudjuk, a tragikus dolgokat elkövető emberek is sokszor rendkívüli tehetséggel bírtak. Tehát attól, ha valaki tehetséges, még nem biztos, hogy a szerepe pozitív.
- Mikor kezdődhetett Orbánnál ez a fordulat, és mivel, esetleg kivel függhet össze?
- A kilencvenes évek elején kezdődhetett a gondolkodásmódjában ez a komolyabb fordulat, és szerintem a komplexusaival függ össze. Illetve… leginkább Kövér Lacival függ össze. Kövér Lacival, aki a háttérben egy rendkívül rossz szerepet játszó ember.
- Ezt hogy érted?
- Én soha nem láttam még emberben ennyi gyűlöletet. És ő ma a Fidesz első számú embere. Karinthy, ha most élne, ebből egy fantasztikus humoreszket írna, amin jót nevetnénk. Én azért nem tudok nevetni, még mosolyogni sem, mert hatalom van a kezében, és ez így veszélyes. Ezzel én Viktort egyáltalán nem akarom felmenteni, ő ebben abszolút felelős, hiszen az ember - pláne az ő pozíciójában - felel azért, milyen hatásokat enged közel magához, és melyeket tart távol. Persze ebben az ő komplexusai is benne vannak, ugyanis szemben minden esetleges feltételezéssel, belülről ő is egy rendkívül sérülékeny ember. Kettejük alapproblémái egyébként ebből a vidéki, első generációs értelmiségi létből származnak, abból, hogy ők nagyon szerettek volna az úgynevezett magas értelmiségi körökbe tartozni. Úgy érezték, ez nem sikerült, így ez a nagyon erős vágyakozásuk gyűlöletbe fordult át: na akkor most megmutatjuk, ki az úr a háznál! Innen származnak a bajok, ez a lelki háttere ennek az egész ámokfutásnak, ami jelen pillanatban Fidesz-kormányzás címen látható. Szóval az a legendás angol fű, amit már négyszáz éve nyírnak, azért az hihetetlen sokat számít. Tehát a kultúrája, a szokásjoga egy társadalomnak, hogy mi az, amit megengedünk, és mi az, amit nem, mi az, ami belül van még a klub szabályain, és mi az, ami azon kívül van. Magyarországon jelen pillanatban ennek a totális lerombolása folyik. Annak a lerombolása, ami a legértékesebb lenne.

***

- Vallásos családban nőttem fel. Én is az vagyok egyébként, ez nálunk teljesen magától értetődő, normális, természetes dolog volt, úgy is éltem meg. A szüleimnek viszont ezért áldozatot is kellett vállalniuk. Az ötvenes években, mikor ők a templomban esküdtek, nagyon finoman fogalmazva, ez nem volt divat Magyarországon. Olyannyira nem, hogy édesanyámat az esküvő előtt figyelmeztették - Gyöngyösön a Városi Tanácsnál dolgozott -, ha templomban esküszik, a munkahelyi ranglétrán nem fogják előbbre engedni. (Ez egyébiránt így is lett.) De számára a hite, meggyőződése fontosabb volt az állam engedélyezte karriernél. Ez neki valójában semmilyen problémát nem okozott: ha nem megy följebb, hát nem megy följebb. Olyan családban éltem, ahol a hitelvek, a gondolkodásunkat, életünket meghatározó értékrendek nem az állam által diktált szélirányok szerint változtak. Mellesleg mondom, amit ezen a téren megtapasztaltam az elmúlt években, az elég gyalázatos dolog. Nem tudok szebben fogalmazni.
- Most nem értem pontosan, mire gondolsz.
- A 90-es évektől kezdődött az, hogy mikor a kormánytagok felesküsznek, az eskü végén azt mondják: Isten engem úgy segéljen. Mióta Fidesz-kormány van, már senki meg nem meri tenni a parlamentben azt, hogy az esküjét ne így fejezze be.
- Ebben mi a gyalázatos?
- Az, hogy akik most a legvadabbul mondják, akik egymást nem győzik túlharsogni az „Isten engem úgy segéljen”-ben, azok 89-90-ben, mikor arról vitatkoztunk, kinek milyen a meggyőződése, ki miben hisz, vadul szidták a csuhásokat. Ez volt sokaknak akkor a papok megjelölése. Szidalmazták a hívőket, a hivatalos egyházak vezetőit, és mindazokat, akiknek a hithez közük van. Sokan szó szerint az asztalt verték, hogy ők meggyőződéssel hisznek a szocializmusban. 90-ben itt tartott a Fidesz-vezetők jelentős része, pontosan azok, akik most a legbőszebben hányják a kereszteket, főleg ha kamera is van a közelben.
- Kikre gondolsz?
- Jó néhány prominens kormánytagra és a párt vezetőire. Csupán azért, hogy egy szélesebb társadalmi közeget megnyerjen magának, azt a látszatot akarja kelteni, mintha ő ennek a keresztény konzervatív közegnek valamilyen politikai megjelenítője, szószólója, képviselője lenne. A képmutatásnak, elvtelenségnek, hazugságnak, hiteltelenségnek olyan mocsara ez számomra, amitől irtózom. Mondjuk, az is jellemző, hogy a magyar egyházak jelentős része partner ehhez a példátlan átálláshoz, ha úgy tetszik színjátékhoz, vagy ha úgy tetszik, rongyrázáshoz. Azt gondolom, ilyen helyzetben egy tisztességes hívő ember nemhogy nem kérkedik a vallásosságával, inkább visszahúzódik…

***

- Tudod mit, hagyjuk a politikát. Beszélj inkább a jelenről vagy a jövőről!
- Úgy tudom, te ismered Barbarát, a feleségemet.
- Igen.
- Hát… a jelen az, hogy Barbara most szülte meg második gyermekünket, Julit. Van egy ötéves Dani fiam, és egy kéthónapos Juli kislányom. Mind a két gyermekem születése eléggé megváltoztatott. Ilyenkor rá vagyok kényszerítve arra, hogy a gyerekek szemszögéből lássam a világot, önmagamat is, és mindent, ami körülvesz. És ez nagyon tanulságos. Nagyon. A jövőt meg nem tudom.