Vissza a tartalomjegyzékhez

Bánhidi Emese, Marosvásárhely
Elfunárosodik-e Erdély

Még nem tudni: a román futballválogatott továbbjutása vagy a korábbi magyar polgármester leváltása tüzelte fel jobban a nacionalista indulatokat Marosvásárhelyen, mindenesetre három nappal a helyhatósági választások második fordulója után éjszaka megrongálták a város egykori első emberének, a vár néhai építőjének, Borsos Tamásnak avatásra váró emlékművét. A következő hónapok fejleményei megadhatják a választ erre a kérdésre csakúgy, mint arra, hogy miként alakul a kívül-belül sokat támadott RMDSZ jövője.


Román örömünnep Bukarestben az angolok elleni győzelem éjszakáján. A nemzet büszkesége     Fotó: Reuters

A romániai helyhatósági választásoknak feltűnően sok győztese van. Először is győztes a legnagyobb Iliescu-féle párt, hiszen magasan ők szerezték a legtöbb polgármesteri posztot szerte az országban, Bukarestben pedig övék az összes kerületi polgármesteri szék. Ehhez képest mégsem egyértelmű győztesek, mert noha a második forduló előtt még biztosnak tűnt, hogy jelöltje lesz a főváros főpolgármestere, ez a poszt mégiscsak a második helyről induló demokrata politikusé lett.
Akkor inkább a Petre Roman vezette demokraták a fő győztesek? Igen, legalább annyira, mint Iliescuék, hiszen a polgármesteri helyeket tekintve a második helyet szerezték meg az országban, és övék Bukarest első emberének pozíciója. Legyőzték saját eddigi szövetségeseiket, a jelenlegi kormánykoalíció összes többi pártját, de mint országos másodikok, egész Romániát tekintve nem számíthatják magukat győztesnek.
A harmadik helyezett a Szövetség Romániáért nevű formáció, Teodor Melescanu pártja, utánuk a Nemzeti Liberális Párt. A liberálisokat az RMDSZ követi a polgármesterek száma szerint, amelynek furcsa helyzetét érdemes külön elemezni. A nagyobb pártok listáján utolsó helyre került a Corneliu Vadim Tudor vezette Nagy Románia Párt, amely ugyan nem tudott igazán megerősödni, és szemlátomást el is szigetelődött, de az Egységpárt elsüllyedésével egyedül maradt a szélsőséges, de parlamenti szintet elérő formációk táborában - ez is egyfajta győzelem. E gazdag listán, azon belül a középmezőny alján tehát ott szerepel a „különleges párt”, az RMDSZ, amelyben a legkeményebb belső vita várható a választások mérlegéről. Itt működik a legintenzívebben egy olyan belső ellenzék, amely mindent megtesz annak érdekében, hogy a helyhatósági megmérettetés győzelem helyett teljes kudarcként mutatkozzon.
Pedig az RMDSZ a helyhatóságokban egyértelműen megerősödött: több a helyi tanácsosa, több a megyei tanácsosa, sőt több a polgármestere is. A magyar szavazók szinte minden általuk is lakott településen valóban választhattak: idén nagyon sok volt a független magyar jelölt, egyes településeken magyar jelöltek indultak román pártok színeiben is. Összességében a magyar népesség a képviselet alapszintjein az RMDSZ mellett döntött. Abban a pillanatban azonban, amikor kiemelt települések kiemelt vezetőiről volt szó, a Szövetség jelöltjei több helyen alul maradtak, és e polgármesteri helyek elvesztése még azoknak a szemében is felér egy-egy vereséggel, akik amúgy a Szövetséget a testületekben többségre segítették.

Székelyudvarhely: üzenet a Fidesztől

Jellemző erre az ellentmondásos helyzetre: Hargita megye két nagyvárosa, Csíkszereda és Székelyudvarhely polgármestere független, a városi tanácsok azonban szinte 100 százalékig RMDSZ-esek. Ez mindenképpen jelzi, hogy a Szövetségen belüli előválasztások ellenére nagyon fontos pontokon nem sikerült igazán jól eltalálni azt a személyiséget, aki a választóknak vonzó. Egyébként a legdühödtebb kampányháború éppen Székelyudvarhelyen zajlott, a már korábban is függetlenként polgármesterkedő Szász Jenő és az RMDSZ ellenzék szemében a megalkuvók táborában politizáló Antal István között. Eleve furcsa volt, hogy Szász függetlenként indult az újraválasztásért, miközben az ellenzéki, de mégis RMDSZ-en belüli Reform Tömörülés alelnöke. Az itteni kampány egyik legkülönösebb mozzanata pedig az volt, hogy a két forduló között egy lakossági fórumon a magyar kormány prominens képviselője, Németh Zsolt külügyi államtitkár egyértelműen a jelenlévők értésére adta: annak örülne, ha a független Szász Jenőt választanák.
Nos, ez a gesztus valóban meglepő és szokatlan még akkor is, ha a fideszes politikusok sűrűn hangoztatják baráti kapcsolataikat egyes RMDSZ-en belüli csoportokkal és politikusokkal. Németh Zsolt egyébként még azzal is megerősítette Szász Jenő pozícióját, hogy a polgármesteren keresztül üzente meg a város lakosságának: a magyar kormány négymillió dolláros támogatást hajlandó áldozni a vitatott csereháti épületegyüttes visszavásárlására azoktól a román apácáktól, akiknek a román kivitelező a kilencvenes évek közepén átjátszotta a létesítményt. Erről a bejelentésről azóta is zajlanak a viták, valóban elhangzott-e, és így hangzott-e el, mindenesetre Cserehát rettenetesen fájó pontja az ottani lakosságnak, a megaláztatás és a becsapottság szimbóluma, és ha valaki erre a sebre gyógyírt kínál, az máris megnyerte az udvarhelyieket. (Hetek, 1999. július 17., )

Marosvásárhely: elszalasztott lehetőség

Érdekes módon a választások után a vezetés leváltását nem Udvarhelyen hirdették meg először, hanem Marosvásárhelyen, nyilván azért, mert itt érte a legnagyobb csalódás a romániai magyarokat. A higgadt megfigyelő számára persze világos, hogy az RMDSZ, vagy ez esetben fogalmazhatunk így is, a marosvásárhelyi magyarság ezt a szavazást nem június 18-án vesztette el, hanem már két héttel korábban, amikor mindöszsze 170 szavazat kellett volna Fodor Imre újraválasztásához. De lehet a vereség időpontját még korábbra tenni, valamikor a kampány kezdetére, arra a pillanatra, amikor a megyei RMDSZ-elnök, Kincses Előd a hosszú belső viták és bonyolult egyezkedések után mégsem azt a jelöltlistát tette le a választási irodánál, amelyben az ügyvezető elnökséggel megállapodott, és ezzel olyan csatát robbantott ki, amelynek a végén az országos testületek megbízott elnököt neveztek ki a helyére.
De talán már ott eldőlt Marosvásárhely sorsa, amikor Kincses Előd sikertelen kísérletet indított a Szövetség Kongresszusán, hogy megszerezze a szövetségi elnöki posztot, ezután pedig végképp megromlott viszonya az RMDSZ vezetésével. Biztosra vehető, hogy ha a Szövetség belső élete kevésbé zaklatott, akkor a szavazók is nagyobb kedvvel vesznek részt az első fordulóban. Nem így történt, a második fordulóra pedig olyan erőszakos nacionalista összromán nemzeti kampány zúdult a marosvásárhelyi magyar polgármesterre, ami a román szavazókat valóban lázba hozta. És noha a magyarok hatezerrel többen mentek el szavazni Fodor Imréért, mint az első fordulóban, ez sem volt elég.
Marosvásárhelyen a nagy kérdés most az, mennyire „kolozsváriasodik” el a város, illetve mennyire „funarosodik” Dorin Florea, az új polgármester. A jelek nem túl biztatóak. A román prefektus teljes gátlástalansággal vezette lejárató kampányát, sőt: az államhatalom és a törvényesség helyi képviselőjeként habozás nélkül törvényt szegett: a románok mozgósítása nemcsak a kampánycsend alatt, hanem végig a szavazás napján is tovább folytatódott. Florea sikeresen ültette be a román lakók agyába, hogy ha leváltják a magyar polgármestert, azzal történelmi tettet hajtanak végre.
Miközben a 90-es események óta, a véres összecsapás kijózanító hatásaként, eddig a város román lakosainak többsége is nyugodt, békés együttélésre törekedett, ezekben a hetekben a marosvásárhelyi románokat érezhetően elkapta a vágy, hogy győzzenek a magyarok felett - függetlenül bármiféle politikai elvtől és gyakorlattól. A prefektus kampánya azt a küldetéstudatot erősítette a város románságában, amely a hetvenes évek intenzív betelepítési politikájának volt része: akik a hegyeken túlról ide kerültek, azt a történelmi hivatást teljesítik, hogy románná tegyék az erdélyi vegyes településeket. Florea megválasztása ennek az 1918 óta tartó, de Ceausescu idején igazán felerősödő folyamatnak a győzelme a románság szemében: ha a polgármester román, a város is román. Az új polgármester azt nyilatkozta ugyan egy magyar lapnak, hogy az öszszes marosvásárhelyi polgármestere lesz, de a győzelmet ünneplő, román zászlókat lengető, nemzeti jelszavakat skandáló tömegnek a főtéren azt mondta: Ti vagytok Marosvásárhely.
A megrongált marosvásárhelyi szobor - legalábbis tudósításom elkészültéig - azonban mégiscsak áll, a magyar polgármester által megálmodott kétnyelvű két kultúrát mozgósító nyár eleji ünnepségsorozat, a Marosvásárhelyi Napok rendezvénye mégiscsak beindul, remélhetően annak jeleként, hogy ebben a városban, ahol románok és magyarok egyaránt megtapasztalták, milyen kegyetlen következményei vannak egy etnikai konfliktusnak, a választási fordulat sem ugraszthatja megint össze az együtt élő nemzeteket.

Kolozsvár: fogynak a magyarok

Hasonló okokkal magyarázható Funar újabb győzelme Kolozsváron. A választások éjszakáján nyilvánvaló volt, hogy a szélsőséges polgármestert a megyeszékhely lakótelepeinek románsága szavazta vissza a polgármesteri székbe, megint csak teljesen függetlenül attól, hogy a Funar ellen szövetkező román pártok mit üzentek nekik. A választások előtt, a kampánycsend során itt is zajlott a propaganda, azzal a bugyuta mesével riogatták az embereket, hogy ha a Funar elleni román jelölt győz, akkor mindenkinek meg kell tanulnia magyarul, nem lehet majd román nyelven oktatni az iskolákban, még a gyári dolgozó is elveszti állását, ha nem tudja a kisebbség nyelvét. Más közegben ez az otromba hazudozás nyilván saját kiagyalói ellen fordította az embereket, de Kolozsvár otthontalan románsága számára mindez igaz volt, vagy ha nem is volt igaz, számukra ezek a szövegek jelentik annak igazolását, miért is volt értelme idekerülniük nekik vagy szüleiknek a Havasalföldről vagy Moldvából.
Funar fő szimbóluma a románok erdélyi otthonteremtésének: nemzeti színre festett padjai, a zászlódísz állandósítása, az újabb és újabb emlékművek és emléktáblák mind-mind azt szolgálják, hogy a román korszak előtti város e jelek révén román várossá alakuljon, ahol az is biztosan érezheti magát, aki a regáti kisfaluból idekerülve eddig nyomasztó érzések közepette, elveszetten kerülgette egy egészen másfaja kultúra jelképeit, épületeit, szobrait. Hogy ennek a folyamatnak mekkora a sikere, nagyon egyszerűen lemérhető abból, ahogy Kolozsvárott (is) csökken a magyar lakosság, és e szavazás után feltehetően még inkább elveszíti reményét, hogy városában valaha megint otthon érezheti magát.