Vissza a tartalomjegyzékhez

Máté József
Nosztalgiára nem lehet a jövőt építeni

„Dolgozzon mindenki egy fél órát a harminchat fokos kukoricamezőn, mielőtt a köz nevében mikrofont ragad” - mondta Németh Miklós a debreceni Citrom Klub rendezvényén. Az Aranybika üvegtermében megrendezett, botrányosan rosszul hangosított „közéleti talk-show” mintegy kétszáz vendége a legnagyobb illemtudással ülte végig az alig hallható bő egyórás beszélgetést, amelyen az exminiszter gyermekkoráról éppúgy nyilatkozott, mint a közelmúlt londoni, európai uniós „tanoncéveiről”.


Németh bírál. Citrom lesz-e a narancsból?     Fotó: Szaniter

A közönség sorai közt egyaránt fellelhető volt a leendő választásokat fürkésző helyi elit, a letűnt pártrendszer kisembere vagy az MSZP-t támogató aktivisták tábora. Németh Miklós mind megjelenésében, mind megnyilatkozásaiban szerényen puritán, az egyszerű nép igaz fia, a föl-föl dobott kő, aki - talán taktikai okokból még - az igazán lényeges közéleti-politikai kérdésekben sejtelmesen és diplomatikusan keveset mond.
Szegény, paraszti család sarja, kevés föld, tengernyi munka. Előtte az élet, „a dolgozó, szenvedő, fogát összeszorító kétkezi emberek becsületessége”. Majd a kommunista-szocialista és az otthoni, hagyományőrző és hagyománytisztelő értékrend között őrlődő iskolai évek emlékképei. A Kossuth Lajos eszmei örökségét istápoló helyi református lelkész bátorító példája a gerinces életről - mindezek mellett, úgymond „aranyjánosian”; „gondolta a fene, hogy egyszer még miniszterelnök is leszek!”
Őszinte szavak a nyolcvanas évek végéről: „Tudtuk, hogy a politikai rendszer megreformálhatatlan, voltak olyan időszakok, amikor nem voltunk biztosak abban, hogy a következő pillanatban nem kell-e, hogy csődöt jelentsen be az állam. A reformokat mindenképpen be kellett indítanunk, de hogy teljes rendszerváltás fog beköszönteni, azt az utolsó pillanatig nem láttuk előre.”
Majd a rendszerváltás utáni első parlamenttel és az MSZP-vel való átmeneti „szakítás” 91-ben („csak szüneteltettem a párttagságomat, nem hagytam cserben senkit”): a londoni székhelyű bank személyzeti igazgatói posztjának betöltése, melynek kapcsán „még azt is terjesztették rólam a mostani kormánypárti körökből, hogy tulajdonképpen az ebédjegyet osztottam”. Közben pedig még lobbizni is módjában állt a hazai érdekekért, és - mint mondja - ezen évek során a MIÉP-esek kivételével minden politikai párt, még a kisgazdák egy-két képviselőjével is rendszeresen találkozott, és szót értett. A hazai fejlemények követését sosem veszítette szem elől, „naprakész vagyok Magyarországról”.
Németh Miklós az EU-hoz való csatlakozásban látja a közeljövő legnagyobb feladatát, bár szerinte a nyugat-európai jövedelmi viszonyok hazai eléréséhez a legjobb esetben is még vagy tizenöt évnyi megfeszített munkára lesz szükség. Szerinte a jelenlegi kormány fő feladata kellene, hogy legyen a demokratikus normák erősítése és betartatása, a „teljesítmény és a munka, nem csak a pozíció”, az EU-val szemben pedig „nem a követelések megfogalmazása, hanem konkrét tettek kellenek a csatlakozásra való alkalmasság eléréséhez”. Decentralizált, átlátható, a legnagyobb nyilvánosság előtt zajló közéletre és politikára van szükség Németh Miklós szerint, amely „nem a múlt nosztalgiájára épít”, hanem a becsületre, a média szabadságára, a másik tiszteletére.
Az MSZP-t helyét kereső szociáldemokrata pártnak tekinti Németh Miklós, melyet a szociáldemokrata értékek újrafogalmazásának általános európai szükségessége és a jelenlegi kelet-európai restrikciós gazdaságpolitika kényszerű és átmeneti támogatása egyaránt feszít. „Az MSZP-nek szembe kell néznie a 94-98 közötti tévedéseivel is, hiszen ez vezethet el a megújuláshoz.”
A jelenlegi Németh-„imidzsben”, úgy tűnik nincsenek még lényeges vonások, hiányzik a leheletszegő „karizma”, a merész, kontúros „beszólás”, amelyet oly tökéletesre gyakoroltattak már az Orbán-kabinet egyes tagjaival. A Citrom Klubban helyét kereső politikussal találkozhattunk.