Freund Tamás neurobiológus Zircen született 1959-ben. Őt és fiatal kutatócsoportját
az agykéreg, az agykéreggel szorosan összefüggő funkciók, a memória, a tanulás, a
tudatos érzékelés kérdésköre izgatja leginkább. A világon ők határolták be először
pontosan azokat az idegsejttípusokat, amelyeket a marihuána és a hasis hatóanyaga közvetlenül
befolyásol. „Valójában az érdekel bennünket, milyen körülmények között termelődnek
az agyban - merthogy termelődnek - a marihuánaszerű belső anyagok, és mi az igazi
funkciójuk.” 1997-ben Akadémiai Díjat kap, eredményeit világszerte elismerik. Számos
nemzetközi díja közül legjelentősebb az 1998-ban - 39 éves korában - kapott
amerikai életműdíj. Az idén pedig elsőként kapta meg a Somody Imre által alapított,
tizenötmillió forintos Bolyai-díjat.
„Érdemes és lehetséges itt Magyarországon is, még ilyen szűkös körülmények között
is nemzetközileg elismert eredményeket elérni.” Fotók: Somorjai
- A canabis az a hatóanyag, ami a marihuánában és a hasisban tulajdonképpen a már
ismert hatást produkálja. Ez az a kémiai anyag, amitől „elszállnak” az emberek,
és ennek vannak receptorai az agyban.
- Megmagyarázná a receptor kifejezést?
- Ez egy felismerő, érzékelő fehérjemolekula, amely megköti a canabismolekulát,
majd az emberi sejt számára lefordítja azt, tehát beindítja a változást. Ez a
receptor. A receptorok az idegsejtek membránjában csücsülnek, és várják, hogy mikor
érkezik egy ilyen molekula. Csak ezért léteznek, ez a célja, értelme létezésüknek.
Az agy maga is termel belső kábítószereket, melyeket maguk az idegsejtek termelnek, és
amelyek ugyanezeken a receptorokon keresztül hatnak. Ez a morfinnak az agy által termelt
egyik változata.
- Az agy által így termelt morfium lényegét és hatását tekintve ugyanolyan
morfium, mint amit a rákos betegeknek adnak?
- Hajszálpontosan ugyanaz, ugyanazon a receptoron hat, és ezáltal ugyanolyan hatást
ér el.
- Milyen célból termeli ezt az agyunk, és mire használja a szervezetünk?
- Egy szuperintenzív fizikai igénybevétel során kezdenek felszabadulni az
agyban ezek a belső kábítószerek, és mintegy fájdalomcsillapítóként, belső
euforizáló mechanizmusként alkalmazza ezeket az anyagokat. Ez az állatoknál is ugyanígy
van, például egy oroszlán elől menekülő antilop így válik képessé arra, hogy
szinte végkimerülésig - amíg csak az izmaiból az öszszes tartalék el nem fogy -
futni tudjon. Tehát az életben maradáshoz, a túléléshez, ilyen módon a fajfenntartáshoz
használja fel a szervezet ezeket a belső termelődésű kábítószereket. A hosszútávfutóknál
például nagyon gyakran felszabadulnak endorfinok. Ha valaki fél éven keresztül
mindennap lefut húsz-harminc kilométert, annyira hozzászokik az agya az endorfin
felszabadulásához, hogy ugyanolyan függővé válhat, mintha narkózna, mintha kívülről
szúrná be az anyagot. Ezek az emberek el sem tudják képzelni, hogy egyetlen napot is
kihagyjanak. A probléma akkor áll elő, mikor az illető sportoló elér egy bizonyos
kort, mikor már nem bírja fizikailag ezt a mindennapos megterhelést, és a megvonási tünetek
depresszióhoz vezetnek.
- Zacher Gábor mentőfőorvos ismerősöm mondta a közelmúltban: az a
tapasztalata, hogy életveszélyes baleseteknél, sérüléseknél a szervezet úgy védekezik,
hogy hirtelen a beteg fájdalomérzékelése mintha kikapcsolna, tehát nem érez fájdalmat,
pedig kellene, hogy érezzen. Nem fogja föl, hogy mi történt vele, ez is a szervezet
egyfajta önvédekezése. Nem lehetséges, hogy erre is való az agy „saját termelésű”
kábítószere?
- De lehetséges. Az agyban ilyenkor termelődik és felszabadul egy belső „fájdalomcsillapító”
is, ami nem annyira kábít, inkább fájdalomcsillapító szernek tekinthető. Ennek a
szerepe elsősorban a gerincvelőben jelentős, mert ott vannak a fájdalomérzékelő pályák,
és azokat blokkolja.
- Mondja, az agykéregnek melyik az a része, sejtje vagy molekulája, ami az értelmi
képességet, a kreativitást, a „zsenialitást” irányítja, befolyásolja, illetve
ezekért felelős?
- Ha én ezt pontosan tudnám, minden bizonnyal már Nobel-díjat kaptam volna.
Az nyilvánvaló, hogy a különböző értelmi képességekhez szükséges egyfajta
hardver is az agyban. Ezt nem úgy kell értelmezni, hogy kinek nagyobb térfogatú az
agya. Annak idején Einsteinnek megnézték az agyát, megszámolták a köbmilliméterre
jutó idegsejtek számát, és bőven szóráson belül maradt, tehát semmi különösebb
eltérést nem tapasztaltak agykérgi szinten. Arról van szó, hogy az idegsejtek -
amelyekből az agykérgünkben van jó néhány milliárd - egymással milyen gazdag
kapcsolatrendszert alakítanak ki, arról van szó, hogy az idegsejtek egymással milyen
gazdagon kommunikálnak. Itt a falon láthat kinagyítva egy idegsejtet a sok milliárdból.
A vastagabban megrajzolt rövidebb nyúlványok azok, amelyek felveszik a más idegsejtektől
érkező információt, és ez a vékonyabb, hosszabb, gazdagabban elágazó nyúlványrendszer
az, amelyiken továbbítja a többi idegsejthez az információt. Ezen a vékonyabb nyúlványon
negyven-hatvanezer ingerületátvivő anyagot felszabadító hely van, ez azt jelenti,
hogy ez az egyetlen idegsejt körülbelül húszezer másiktól kap információt, amely
információt negyven-hatvanezer másiknak adja tovább. El lehet képzelni, ezek milyen
hihetetlen komplex és bonyolult hálózatot alkotnak egymással.
„Ez az egyetlen idegselyt körülbelül húszezer másiktól kap információkat, amely
információt negyven-hatvanezer másiknak adja tovább.”
Az információ, a tanulás, a memórianyom rögzülését, beíródását a következőképpen
kell elképzelnie. Ha két idegsejt - ami egymással az előbb említett módon össze
van kapcsolva egy nyúlványon keresztül - pontosan egyszerre sül ki, akkor a közöttük
lévő kapcsolat tartósan megerősödik. Mivel ezekből több milliárd van, egy memórianyom
rögzülésénél, mondjuk egy adott területen lévő százezerből húszezer, tízezer
vagy ötezer az a pont, ami egyszerre sül ki, így a köztük lévő kapcsolat tartósan
megerősödik. Ekkor ezen memórianyom rögzülését egy olyan minihálózat kódolja,
amely ezekből a sejtekből kiszelektálódott néhány megerősödött kapcsolattal.
Nyilván végtelen memórianyom írható be ebbe a hálózatba… Tud követni?
- Tudom.
- És ezeknek az egyes memórianyomoknak lehetnek átfedő tagjai is. Tehát egy
adott sejt részt vehet egy adott memórianyom minihálózatában, de részt vehet egy másiknak,
harmadiknak a minihálózatában is.
- A gyakorlatban ez mit jelent?
- Ezzel magyarázható például az, hogy egy memórianyom - ha tudatosan behívjuk
az agyunkba - „beránt” magával más (látszatra nem odavaló) memórianyomokat is.
- Ön most arról beszél, hogy egy íz-, egy illatfoszlány hirtelen „behoz”
egy régi emléksort, egy arcot, esetleg egy szituációt a múltból?
- Erről beszélek, amik között látszatra semmi összefüggés nincs, pedig mégis
van, mivel pontosan ugyanazok az elemek - sejtnyúlványok - vettek részt ezen régi
memória rögzítésében. Annál kreatívabb egy ember, minél jobban egymásba szövődnek,
minél jobban kommunikálnak egymással ezek az idegsejt-nyúlványok.
- Ezt esetleg az intelligenciára is érti?
- Véleményem szerint ez is attól függ, milyen gazdag az egyes idegsejtek közötti
kapcsolódási rendszer.
- Tehát attól, hogy egy ilyen sejt egy adott pillanatban húsz-, negyven- vagy
hatvanezer másikkal kapcsolódik?
- Igen. Persze ennek a kialakulása lehet részben genetikusan kódolt, de jelentős
mértékben függhet a neveltetés során a külső környezeti információk - ingerek
- gazdagságától. Minél gazdagabb a szociális környezet, kisgyermekkorban a
neveltetés során, amikor is még ezek az idegsejtek növesztik a nyúlványaikat, annál
gazdagabb kapcsolatrendszert alakítanak ki az összes többi sejttel. Így a memóriatároló
kapacitásuk és asszociációs képességük ezeknek az agykérgeknek nyilván jobb lesz.
Mindenki másképp reagál különböző dolgokra. Van, akit egy bizonyos külső dolog
stimulál, más valakit ugyanaz a behatás inkább bénít, gátol. Ugyanaz a környezet
is hathat teljesen eltérő módon az egyes emberekre, személyiségtől függő módon.
Egy nagyon szerencsés konstellációja szükséges a genetikai adottságoknak, az érzelmi,
motivációs világnak és a külső szociális kontextusnak ahhoz, hogy a felnövekvő
gyermekekben az idegsejtek a maximális mennyiségű kapcsolatrendszert alakíthassák ki
egymással.
- Ez esetleg a folyamatos egészséggel vagy a folyamatos betegeskedéssel is összefügg?
- Ezt inkább egy másik oldalról közelíteném meg. Szervezetünk fő védekező
rendszere az immunrendszer. Ha bárminemű bakteriális vagy vírusos fertőzést kapunk,
akkor az immunrendszerünk azonnal felismeri ezeket a „betolakodókat”, és elpusztítja
őket. A szervezetünkben szinte mindennap képződő rákos, deviáns sejteket is azonnal
felismeri és elpusztítja. Na most, ha ez a spontán védekező rendszer nem kapja meg
agyunktól nap mint nap a megfelelő stimulációt, ingert, akkor baj van. Ezt az ingert a
vegetatív idegrendszerünk adja, tehát nem a tudatos része az idegrendszerünknek. A
vegetatív idegrendszerünk kóros alulműködése szokott jelentkezni például akkor,
amikor valaki egy túlhajszolt periódus után végre azt mondja, elmegyek pár hétre
szabadságra. Addig véletlenül sem volt még csak egy náthája sem, hiszen tudta, nem
szabad betegnek lennie. Amint vége lett ennek a feszített periódusnak, leeresztett,
kilazított, és azonnal megbetegedett. Ilyenkor az történik, hogy a vegetatív
idegrendszer, ami a hosszú, folyamatos igénybevétel után egyszer csak ellazul, nem
kapja meg azt a folyamatos serkentést az agyból, amelyhez az intenzív periódusban már
hozzászokott. Hirtelen megszűnik az agyból a „drájv”, az erős vezérlés, a
folyamatos ingerkörnyezet, ezért a vegetatív idegrendszer is leereszt, és a betegség
az embert ebben az állapotában könnyen és gyorsan le tudja dönteni a lábáról.
Ugyanez történik például akkor is, amikor valaki sok évtizedes munkája után nyugdíjba
megy. Ilyenkor gyakran egy-két év alatt elviszi egy betegség az illetőt. A több évtizedes
spannolt állapot megadta az állandó lökést az immunrendszer számára. Nyugdíjba
vonulásakor ez drasztikusan lecsökken, s így csőstül jönnek a betegségek.
- A Bolyai-díjat valamelyik ismertté vált kutatási eredményére kapta, vagy
eddigi életművére? Milyen üzenetet vélt felfedezni önmaga számára ebben a díjban,
és milyen üzenet lehet ebben a tudóstársai felé?
- Egész életemben az agykéreg kutatásával foglalkoztam. Véleményem szerint
ez egy életműdíj, amelyben jócskán szerepet játszhatott az, hogy fiatal kutató
vagyok. A díjbizottság megegyezett abban, hogy nem egy lezárt, kész életművet
akarnak díjazni, hanem egy aktív kutatót, hiszen így lehet csak a feltörekvő fiatal
tudósok számára valamilyen példát, reménységet mutatni.
- Milyen példára gondol?
- Arra, hogy igenis érdemes és lehetséges itt Magyarországon is, még ilyen szűkös
körülmények között is nemzetközileg elismert eredményeket elérni, és nagy ívű
karriereket befutni. Még fiatalon is. Én is alig múltam negyven.