Évtizedek óta tart az ó- és az új kontinens gazdasági versenyfutása. A világgazdaság
pályáján a harmadik „játékos”, Japán mellett a nyugati kontinensek elsősége
nem eldöntött. A közelmúlt éllovasa az USA volt, egyes jelek azonban az EU megerősödését
vetítik előre. Jó reggelt, Európa! címmel a Der Spiegel közölt vezércikket, amely
az Európa és az Egyesült Államok közötti verseny mérlegének megvonására tesz kísérletet.
Az első váltás a 20. század húszas éveiben ment végbe, amikor az Egyesült Államok
olyan vívmányok által, mint például a futószalag alkalmazása a Ford-gyárakban,
valamint új ágazatok - például a repülés- és rádiótechnika - felfuttatásával
felülkerekedett a mindaddig az autógyártás, vasút- és hajóépítés területén
technikai csúcsteljesítményeket felmutató Európán. Ezt az előnyét a háború után
is meg tudta tartani az Egyesült Államok, mivel gyárait - Németországéival ellentétben
- nem bombázták le.
Az európaiak csak a 70-es és a korai 80-as évekre tudták visszaszerezni vezető szerepüket,
ekkor ugyanis az Egyesült Államok erős recesszióval küzdött, az ókontinens pedig
precíz termékeivel és nagy konszernjeivel hatékony tudott lenni. Az USA-ban ekkor a
munkanélküliség 10 százalék fölött, az infláció 13 százalék körül volt,
egyre-másra dobták be a törülközőt a cégek, az adók 70 százalékos, bénítóan
magas csúcsértéket értek el, és ráadásul az ország demoralizált volt Watergate és
Vietnam miatt. A váltást az „It’s morning again in America” szlogennel Ronald
Reagan kormánya alapozta meg. A társadalometika által irányított gazdaságpolitika
helyébe az Adam Smith-i szabadpiaci politika lépett, és az intervenciós politikát a
piaci erők szabadjára engedésének politikája váltotta fel. Reagan radikálisan csökkentette
az adóterheket, és növelte a kutatásra, fegyverkezésre és a számítógép-iparra
fordított összegeket. A csökkenő telefonköltségek miatt pedig szabad út nyílt az
internetes szolgáltató minicégek alapítása előtt. Ez az új fellendülés alapjaiban
rendezte át az Egyesült Államok munkaerőpiacát: 50 millió munkahely szűnt meg, és
80 millió új keletkezett. Az 1980 és 2000 közötti időszakban 23-ról 19 százalékra
csökkent az ipari munkahelyek részaránya, míg a szolgáltatási szektorban lévőké
65-ről 77-re növekedett.
Ezzel ellentétben Európa nem tudta kielégítő mértékben végrehajtani a struktúraváltást.
Az állam túlzott támogatásban részesített olyan visszafejlődő iparágakat, mint a
hajógyártás és a bányászat. A kutatás nem állt az ipar szolgálatába, a „high-tech-láz”
eleinte hidegen hagyta az európai menedzserköröket. A munkanélküliek aránya
rekordszintet ért el: Németországban 10, Finnországban 15 és Spanyolországban 20 százalék
körül mozgott.
Az igazsághoz hozzátartozik, hogy az amerikai sem egy fenntartások nélkül követendő
modell: a szegények és gazdagok közötti különbség az immár 10 éve tartó gazdasági
virágzás alatt drámaian megugrott. A középosztály jövedelme nem emelkedett, egyedül
a felső tízezer profitál a fellendülésből aránytalanul nagy mértékben.
Az utóbbi idők jelenségeit értelmezve úgy tűnik, Európa felzárkózófélben van. A
számos európai országban bevezetett reformoknak köszönhetően élénkülőben van a
gazdaság. Németországban is ez a helyzet, ahol az új kormány megszorító rendelkezéseket
vezetett be, és adóreformot hajtott végre. A világ pénzpiacai számára az amerikai
piac elveszítette vonzerejét, míg Európa invesztíciók szempontjából az elkövetkező
években a legjobb régiónak ígérkezik. Az új európai fellendülés a cégfúziók
elszaporodásában és az új cégek előretörésében is nyomon követhető. Ide lehetne
sorolni például a finn Nokiát, amely a világ legnagyobb rádiótelefonos cége, és az
Ericsson mellett a mobile commerce új termékágazatának fő irányadója, a Freeserve
internetes céget, mely Európában olyan neveket szorít háttérbe, mint az AOL és az
Intershop. E cégek hosszú idő óta először jelentenek konkurenciát az amerikaiak számára.
Európában hosszú évek óta az első alkalommal sikerült erőteljesen visszaszorítani
a munkanélküliséget, és az előrejelzések szerint 2000-re a gazdaság növekedésének
reálértéke 3 százalék felett lesz, ezáltal az európai GDP első ízben közelítené
meg az amerikait. E folyamat többek között az euró gyengeségének is „köszönhető”,
s ez hozzájárult az exportnövekedéshez - az USA számára azonban kihívást jelent
az olcsó európai import. Változatlanul nagy a politikai cselekvésre való igény. Sok
országra jellemzőek még a magas adóterhek. Európában továbbra is nagy marad a hiány
informatikai szakemberekben. A nyugdíjrendszert - más országokhoz hasonlóan - az
NSZK-ban is az összeomlás fenyegeti.
Hogy valóban ismét vezető világgazdasági pozícióba kerül-e Európa, az attól függ
- mondja végezetül a Der Spiegel -, hogy ténylegesen megvalósítják-e a
reformokat, vagy a politikusok csupán sütkéreznek mostani sikereikben. Ez utóbbi
esetben lemaradnak a csatlakozásról, és tiszavirág életűnek bizonyul a jelenlegi
high-tech-Boom.