Vissza a tartalomjegyzékhez

Rolf Fauser, Frankfurt
Kontinensek versenyfutása

Évtizedek óta tart az ó- és az új kontinens gazdasági versenyfutása. A világgazdaság pályáján a harmadik „játékos”, Japán mellett a nyugati kontinensek elsősége nem eldöntött. A közelmúlt éllovasa az USA volt, egyes jelek azonban az EU megerősödését vetítik előre. Jó reggelt, Európa! címmel a Der Spiegel közölt vezércikket, amely az Európa és az Egyesült Államok közötti verseny mérlegének megvonására tesz kísérletet.

Az első váltás a 20. század húszas éveiben ment végbe, amikor az Egyesült Államok olyan vívmányok által, mint például a futószalag alkalmazása a Ford-gyárakban, valamint új ágazatok - például a repülés- és rádiótechnika - felfuttatásával felülkerekedett a mindaddig az autógyártás, vasút- és hajóépítés területén technikai csúcsteljesítményeket felmutató Európán. Ezt az előnyét a háború után is meg tudta tartani az Egyesült Államok, mivel gyárait - Németországéival ellentétben - nem bombázták le.
Az európaiak csak a 70-es és a korai 80-as évekre tudták visszaszerezni vezető szerepüket, ekkor ugyanis az Egyesült Államok erős recesszióval küzdött, az ókontinens pedig precíz termékeivel és nagy konszernjeivel hatékony tudott lenni. Az USA-ban ekkor a munkanélküliség 10 százalék fölött, az infláció 13 százalék körül volt, egyre-másra dobták be a törülközőt a cégek, az adók 70 százalékos, bénítóan magas csúcsértéket értek el, és ráadásul az ország demoralizált volt Watergate és Vietnam miatt. A váltást az „It’s morning again in America” szlogennel Ronald Reagan kormánya alapozta meg. A társadalometika által irányított gazdaságpolitika helyébe az Adam Smith-i szabadpiaci politika lépett, és az intervenciós politikát a piaci erők szabadjára engedésének politikája váltotta fel. Reagan radikálisan csökkentette az adóterheket, és növelte a kutatásra, fegyverkezésre és a számítógép-iparra fordított összegeket. A csökkenő telefonköltségek miatt pedig szabad út nyílt az internetes szolgáltató minicégek alapítása előtt. Ez az új fellendülés alapjaiban rendezte át az Egyesült Államok munkaerőpiacát: 50 millió munkahely szűnt meg, és 80 millió új keletkezett. Az 1980 és 2000 közötti időszakban 23-ról 19 százalékra csökkent az ipari munkahelyek részaránya, míg a szolgáltatási szektorban lévőké 65-ről 77-re növekedett.
Ezzel ellentétben Európa nem tudta kielégítő mértékben végrehajtani a struktúraváltást. Az állam túlzott támogatásban részesített olyan visszafejlődő iparágakat, mint a hajógyártás és a bányászat. A kutatás nem állt az ipar szolgálatába, a „high-tech-láz” eleinte hidegen hagyta az európai menedzserköröket. A munkanélküliek aránya rekordszintet ért el: Németországban 10, Finnországban 15 és Spanyolországban 20 százalék körül mozgott.
Az igazsághoz hozzátartozik, hogy az amerikai sem egy fenntartások nélkül követendő modell: a szegények és gazdagok közötti különbség az immár 10 éve tartó gazdasági virágzás alatt drámaian megugrott. A középosztály jövedelme nem emelkedett, egyedül a felső tízezer profitál a fellendülésből aránytalanul nagy mértékben.
Az utóbbi idők jelenségeit értelmezve úgy tűnik, Európa felzárkózófélben van. A számos európai országban bevezetett reformoknak köszönhetően élénkülőben van a gazdaság. Németországban is ez a helyzet, ahol az új kormány megszorító rendelkezéseket vezetett be, és adóreformot hajtott végre. A világ pénzpiacai számára az amerikai piac elveszítette vonzerejét, míg Európa invesztíciók szempontjából az elkövetkező években a legjobb régiónak ígérkezik. Az új európai fellendülés a cégfúziók elszaporodásában és az új cégek előretörésében is nyomon követhető. Ide lehetne sorolni például a finn Nokiát, amely a világ legnagyobb rádiótelefonos cége, és az Ericsson mellett a mobile commerce új termékágazatának fő irányadója, a Freeserve internetes céget, mely Európában olyan neveket szorít háttérbe, mint az AOL és az Intershop. E cégek hosszú idő óta először jelentenek konkurenciát az amerikaiak számára. Európában hosszú évek óta az első alkalommal sikerült erőteljesen visszaszorítani a munkanélküliséget, és az előrejelzések szerint 2000-re a gazdaság növekedésének reálértéke 3 százalék felett lesz, ezáltal az európai GDP első ízben közelítené meg az amerikait. E folyamat többek között az euró gyengeségének is „köszönhető”, s ez hozzájárult az exportnövekedéshez - az USA számára azonban kihívást jelent az olcsó európai import. Változatlanul nagy a politikai cselekvésre való igény. Sok országra jellemzőek még a magas adóterhek. Európában továbbra is nagy marad a hiány informatikai szakemberekben. A nyugdíjrendszert - más országokhoz hasonlóan - az NSZK-ban is az összeomlás fenyegeti.
Hogy valóban ismét vezető világgazdasági pozícióba kerül-e Európa, az attól függ - mondja végezetül a Der Spiegel -, hogy ténylegesen megvalósítják-e a reformokat, vagy a politikusok csupán sütkéreznek mostani sikereikben. Ez utóbbi esetben lemaradnak a csatlakozásról, és tiszavirág életűnek bizonyul a jelenlegi high-tech-Boom.