Vissza a tartalomjegyzékhez

Litzler Mihály
A Microsoft fellebbez

A várakozásoknak megfelelő ítélet született első fokon a Microsoft elleni trösztellenes perben. Eszerint a mamutcéget két részre kell osztani: a Microsoftnak meg kell válnia az MSN tartalomszolgáltatótól (web-oldal ingyenes e-mail címmel és on-line vásárlási lehetőségekkel együtt) és irodai, továbbá internetes alkalmazásokat fejlesztő részlegeitől. A határozat szerint a cég megtarthatná az operációs rendszerek fejlesztésével foglalkozó ágazatokat, melyek így is piacvezetők számos kategóriában.


Steve Ballmer, a Microsoft vezérigazgatója igazságtalan és jogtalan piaci beavatkozásnak nevezte a cég ellen hozott bírósági ítéletet, amely szerinte kárt okoz a fogyasztóknak. Ballmer úgy látja, hogy a döntésnek az az üzenete, hogy a kormány „elveheti, amit létrehoztál, és ha túl sikeres lesz, el is veszi”    Fotó: Reuters

Bill Gates az ítélethozatal után kijelentette, hogy fellebbezést nyújt be Thomas bíró ítélete ellen, emiatt több hosszú év is eltelhet, mire a Microsoft-per végfejleményei kialakulnak. Éppen ezért az amerikai kormány, sürgősségi ügyként kezelve a pert, a Legfelsőbb Bíróságot - a másodfokú bíróságot kihagyva - kéri fel további vizsgálódásra.
A jelenlegi helyzet komoly fejtörést okozhat a befektetőnek, hogy egy bevált, de a jövőben korlátozott, vagy egy kisebb és viszonylag kockázatosabb, de dinamikusan fejlődő szoftvergyártó cég termékeit válassza. Bárhogy is alakul a Microsoft-per a jövőben, az óriáscég részvényei így is az egykori rekordnak számító decemberi 119.93 dolláros árfolyam közel felére csökkentek.
Habár az asztali számítógépekre írt operációs rendszerek kategóriájában gomba módra szaporodnak a vetélytársak, a nagy óriás legújabb termékének, a Windows 2000-nek az eddigieket minden mértékben felülmúló reklámkampánya várhatóan hasonlóan sikeres lesz, mint az előző verzióké.