Vissza a tartalomjegyzékhez

Hetek-összeállítás
Cserbenhagyták Barakot

Ehud Barak izraeli miniszterelnök koalíciója történetének eddigi legsúlyosabb válságát élte át a héten, miután a parlament első olvasatban megszavazta az előrehozott választások kiírását kezdeményező törvényjavaslatot. Az újabb szavazásra előreláthatólag július végén, a knesszet nyári szünete előtt sor kerül. Miután sem a Peresz-, sem a Netanjahu-kormány - hasonló bizalmatlansági kezdeményezések nyomán - nem tudta kitölteni a következő választásokig hátralévő időt, az izraeli közvélemény máris megkezdte a találgatást, hogy az új megmérettetésre mikor kerül sor: 2001 elején vagy esetleg már korábban.


Ehud Barak izraeli kormányfő (balról) Joszi Szárid oktatási miniszterrel a szavazás után a knesszetben. Kisebbségi lét    Fotó: Reuters

Nyilván nem az ellenzéki szavazatok döbbentették meg a kormányfőt (egy közeli tanácsadója elmondta a Jerusalem Post című lapnak, hogy Barak „nagyon dühös lett”), hanem az, hogy miniszterei közül hatan is a kormány ellen voksoltak. Barak azonnal bejelentette: kezdeményezni fogja a renitens kormánytagok, köztük Natan Scsaranszki menesztését annak érdekében, hogy a kabinet a jövőben „egységesebb módon cselekedjen”. A nem szavazatukkal protestáló miniszterek viszont azt vetik Barak szemére, hogy a palesztinokkal való tárgyalásokon folytatott alkukról és ígéretekről még a kormány tagjait sem tájékoztatja.
Kérdés, hogy a megrendült bizalmat és az elvesztett parlamenti többséget a kormányfő miként próbálja meg viszszaszerezni. Az olyan támogatók, mint a szexuális zaklatás vádjával perbe fogott volt hadügy-, és közlekedési miniszter, Jichák Mordeháj, aki most Barak mellé állt, aligha fogják kisegíteni. Az ultraliberális Tomi Lapid pártjának hat képviselője csak azzal a feltétellel hajlandó beszállni a koalícióba, ha előbb Barak nyilvánosan meneszti az ultraortodox Sasz párt minisztereit, ami viszont újabb tizenhét - igaz eddig is kiszámíthatatlanul szavazó - képviselő támogatásnak elvesztését jelentené.
Még ennél is nagyobb veszéllyel járna megfigyelők szerint az, ha a miniszterelnök a knesszetben helyet foglaló arab képviselők bevonásával kísérelné meg stabilizálni helyzetét. Lehetetlen helyzetbe kerülne Barak, ha a palesztinokkal őszre tervezett átfogó megállapodáshoz tett engedményeket az egyre nyíltabban Arafathoz húzó izraeli arabok támogatásával próbálná meg elfogadtatni.


Palesztin zászlók, háttérben Jeruzsálemmel. Hol húzzák meg a határt?     Fotó: Reuters

Az ellenzék vezetője, Ariel Saron szerint a parlamenti szavazás megmutatta, hogy az „embereknek elegük van a kormányból”, ugyanakkor óva intette Barakot, nehogy kisebbségből próbáljon meg kormányozni, amikor „sorsdöntő kérdésben kell határozni”. Arra a felvetésre, hogy akkor a jobboldali Likud hajlandó lenne-e csatlakozni egy nagykoalíció keretében a Barak-kormányhoz, Saron egyértelmű nemmel felelt.
A bizalmatlanságot csak mélyítette az izraeli rádióban a héten felröppent hír, miszerint a cáfolatok ellenére Izrael és a palesztinok titokban tárgyalnak Jeruzsálem jövőbeli státusáról. A híradások szerint Slomo ben Ami izraeli közbiztonsági miniszter és Ahmed Korei, a palesztin törvényhozó tanács elnöke már hetek óta alkudozik a város közigazgatási határainak módosításáról. Az alku tárgya egy olyan kétlépcsős eljárás, amelynek értelmében a város palesztinok lakta egyes negyedeit előbb elcsatolnák Jeruzsálemtől, majd hozzácsatolnák a leendő palesztin államhoz. Noha hivatalosan folyvást cáfolják e tárgyalások létét, az alkudozás zavartalanul folyik - hangzott el az izraeli hadsereg rádiójában. Makacsul tartják magukat azok a feltételezések is, melyek szerint Barak hozzájárult az 1967-ben elfoglalt nyugati parti területek több mint 90 százalékának átadásához. Egy ilyen radikális lépés legkevesebb 50 ezer telepes jelenlegi lakóhelyét érintené.
A kormányválságról szóló hírek ellenére az amerikai kormányzat megpróbálja továbbra is a szinte lehetetlent: a sokadszori halasztás után szeptember 13-ig tető alá hozni az izraeli-palesztin keretmegállapodást. Madelaine Albright külügyminiszter szerint hamarosan eljön az „igazság pillanata”, amikor a feleknek színt kell vallaniuk, hogy valóban akarják-e az egyezséget. Ennek előfeltétele, hogy mindkét oldal belássa: nem kaphat „száz százalékot”. Az idő azonban a búcsúzó Clintont sürgeti, aki számára az utolsó külpolitikai lehetőség a sikerhez egy „második Camp David” elérése. Baraknak és Arafatnak sokkal nagyobb gond, hogy az engedmények puszta említésére is tiltakozó honfitársait nyugtatgassa.

Jeruzsálemi tudósítónk kommentárja: