Ehud Barak izraeli miniszterelnök koalíciója történetének eddigi legsúlyosabb
válságát élte át a héten, miután a parlament első olvasatban megszavazta az
előrehozott választások kiírását kezdeményező törvényjavaslatot. Az újabb
szavazásra előreláthatólag július végén, a knesszet nyári szünete előtt sor
kerül. Miután sem a Peresz-, sem a Netanjahu-kormány - hasonló bizalmatlansági
kezdeményezések nyomán - nem tudta kitölteni a következő választásokig
hátralévő időt, az izraeli közvélemény máris megkezdte a találgatást, hogy az
új megmérettetésre mikor kerül sor: 2001 elején vagy esetleg már korábban.
Ehud Barak izraeli kormányfő (balról) Joszi Szárid oktatási miniszterrel a szavazás
után a knesszetben. Kisebbségi lét Fotó: Reuters
Nyilván nem az ellenzéki szavazatok döbbentették meg a kormányfőt (egy közeli
tanácsadója elmondta a Jerusalem Post című lapnak, hogy Barak „nagyon dühös
lett”), hanem az, hogy miniszterei közül hatan is a kormány ellen voksoltak. Barak
azonnal bejelentette: kezdeményezni fogja a renitens kormánytagok, köztük Natan
Scsaranszki menesztését annak érdekében, hogy a kabinet a jövőben „egységesebb
módon cselekedjen”. A nem szavazatukkal protestáló miniszterek viszont azt vetik
Barak szemére, hogy a palesztinokkal való tárgyalásokon folytatott alkukról és
ígéretekről még a kormány tagjait sem tájékoztatja.
Kérdés, hogy a megrendült bizalmat és az elvesztett parlamenti többséget a
kormányfő miként próbálja meg viszszaszerezni. Az olyan támogatók, mint a
szexuális zaklatás vádjával perbe fogott volt hadügy-, és közlekedési miniszter,
Jichák Mordeháj, aki most Barak mellé állt, aligha fogják kisegíteni. Az
ultraliberális Tomi Lapid pártjának hat képviselője csak azzal a feltétellel
hajlandó beszállni a koalícióba, ha előbb Barak nyilvánosan meneszti az ultraortodox
Sasz párt minisztereit, ami viszont újabb tizenhét - igaz eddig is
kiszámíthatatlanul szavazó - képviselő támogatásnak elvesztését jelentené.
Még ennél is nagyobb veszéllyel járna megfigyelők szerint az, ha a miniszterelnök a
knesszetben helyet foglaló arab képviselők bevonásával kísérelné meg stabilizálni
helyzetét. Lehetetlen helyzetbe kerülne Barak, ha a palesztinokkal őszre tervezett
átfogó megállapodáshoz tett engedményeket az egyre nyíltabban Arafathoz húzó
izraeli arabok támogatásával próbálná meg elfogadtatni.
Palesztin zászlók, háttérben Jeruzsálemmel. Hol húzzák meg a határt?
Fotó: Reuters
Az ellenzék vezetője, Ariel Saron szerint a parlamenti szavazás megmutatta, hogy az
„embereknek elegük van a kormányból”, ugyanakkor óva intette Barakot, nehogy
kisebbségből próbáljon meg kormányozni, amikor „sorsdöntő kérdésben kell
határozni”. Arra a felvetésre, hogy akkor a jobboldali Likud hajlandó lenne-e
csatlakozni egy nagykoalíció keretében a Barak-kormányhoz, Saron egyértelmű nemmel
felelt.
A bizalmatlanságot csak mélyítette az izraeli rádióban a héten felröppent hír,
miszerint a cáfolatok ellenére Izrael és a palesztinok titokban tárgyalnak Jeruzsálem
jövőbeli státusáról. A híradások szerint Slomo ben Ami izraeli közbiztonsági
miniszter és Ahmed Korei, a palesztin törvényhozó tanács elnöke már hetek óta
alkudozik a város közigazgatási határainak módosításáról. Az alku tárgya egy
olyan kétlépcsős eljárás, amelynek értelmében a város palesztinok lakta egyes
negyedeit előbb elcsatolnák Jeruzsálemtől, majd hozzácsatolnák a leendő palesztin
államhoz. Noha hivatalosan folyvást cáfolják e tárgyalások létét, az alkudozás
zavartalanul folyik - hangzott el az izraeli hadsereg rádiójában. Makacsul tartják
magukat azok a feltételezések is, melyek szerint Barak hozzájárult az 1967-ben
elfoglalt nyugati parti területek több mint 90 százalékának átadásához. Egy ilyen
radikális lépés legkevesebb 50 ezer telepes jelenlegi lakóhelyét érintené.
A kormányválságról szóló hírek ellenére az amerikai kormányzat megpróbálja
továbbra is a szinte lehetetlent: a sokadszori halasztás után szeptember 13-ig tető
alá hozni az izraeli-palesztin keretmegállapodást. Madelaine Albright
külügyminiszter szerint hamarosan eljön az „igazság pillanata”, amikor a feleknek
színt kell vallaniuk, hogy valóban akarják-e az egyezséget. Ennek előfeltétele, hogy
mindkét oldal belássa: nem kaphat „száz százalékot”. Az idő azonban a búcsúzó
Clintont sürgeti, aki számára az utolsó külpolitikai lehetőség a sikerhez egy
„második Camp David” elérése. Baraknak és Arafatnak sokkal nagyobb gond, hogy az
engedmények puszta említésére is tiltakozó honfitársait nyugtatgassa.
Jeruzsálemi tudósítónk kommentárja: