Hazafi Zsolt
Az elvesztett kétharmad

„Hallom, nálatok parcelláznak” - mondta egy kormánypárti politikus egy szocialista politikusnak, aki mellesleg polgármester is. A kérdés jellegét egyértelműsíti a beszélgetés folytatása, melyben az egyébként jelenleg rendszeridegen „balos” polgármesternek kifejtette a polgári politikus, hogy ugyanis őt érdekelné egy-két telek. Eredmény: „Beszéljünk még róla.” A köztársaságielnök-választás második napján, a szavazások szüneteiben ilyen és ehhez hasonló beszélgetések zajlottak a folyosókon és a szemmel láthatóan rekordforgalmat bonyolító büféknél. Az esemény szimbolikus jelentőségéhez méltó, emelkedett hangulat Mádl Ferenc csillogó szemű közeli hozzátartozóin és a jelenlevő diplomatákon kívül nem sok mindenkin látszott. A magyar honatyák és honanyák látszólag mindenfajta izgalom nélkül, az elmúlt hónapok parlamenti „szellemében” kissé unottan beszélgettek a nap eseményéhez képest apró-cseprő ügynek számító aktuális kérdésekről; befektetésekről, támogatásokról és belső pártügyekről.

Mádl Ferenc és Göncz Árpád. Előttem az utódom    Fotó: Vörös Szilárd

„Minek kell ez az egész színjáték, nem értem a mieinket, miért nem szavazták meg Mádlt, úgyis megválasztják, csak a mi Kovácsunknak (Kovács László, MSZP-pártelnök - a szerk.) ártanak ezzel, ráadásul már rég otthon lehetnénk” - zsörtölődik egy szocialista politikus, biztos Mádl-szavazó a második nap második fordulójának szünetében. Folytatásként alapos elemzésbe fog: kizárt, hogy csak az ellenzék - azaz a szocik és a szabaddemokraták - szavaztak nemmel, úgy tudja, hogy a kisgazdáknál is van egy kör, akik ugyancsak nemmel szavaztak, mert nem örülnek, hogy „lenyomják a torkukon a kisgazdákhoz semmilyen módon sem kötődő Mádl professzort”.
Mi lehet a szocialista nemek mögött? Riportalanyom szerint nem tett jót az ügynek Áder hétfői beszéde, amely őt a 60-as évek szakszervezeti választásaira emlékeztette, ahol csak egy jelölt volt és minden szépet és jót elmondtak róla, mintha nem is lenne más alternatíva. Tény és való, hogy ez a bolsevik stílus nem mindenkinek tetszett a frakcióban - tette hozzá elgondolkodva.

Kezdetben vala az Áder-beszéd

Helyzetelemzés. Nem várt komplikáció    Fotó: MTI

Áder János házelnök hétfőn mondta el említett beszédét. Ezen a hétfőn, a választás első fordulóján mindenki, még az ellenzéki politikusok többsége is arra számított, hogy már aznap - zökkenőmentesen - megválasztják Mádl Ferencet. A parlament teljes gőzzel erre készült: a képviselők mellett jelen voltak a Magyarországra akkreditált diplomáciai testületek vezetői, hazánk közjogi méltóságai, a történelmi egyházak vezetői és mindenki más, aki számít vagy akire számítanak.
Áder „felvezető” beszédében hosszan méltatta Mádl professzort. Az akadémikus változatos, valóban példaértékű életét és a rendszerváltást, az elmúlt tíz évet, a köztársasági elnöki poszt felelősségét. Áder mindezt úgy mutatta be, hogy közben egyetlen szó sem esett a leköszönő elnökről, Göncz Árpádról. A beszéd befejezése után - egyes ellenzéki politikusok elmondása szerint - az is megdöbbentő volt, hogy míg Orbán Viktor miniszterelnökkel igen, addig Göncz Árpáddal tüntetően nem fogott kezet az ifjú házelnök. Mindez azt a látszatot erősítette, hogy a leköszönő elnök neve, szerepe és érdemei nem véletlenül maradtak ki a köztelevízióban és -rádióban egyenes adásban közvetített beszédből.
A képviselők ezután vonultak titkosan szavazni. Érvényes, de eredménytelen - derült ki egy óra múlva a voksolásról: az első körben nem volt meg a szimbolikus jelentőségű, törvényben előírt kétharmados támogatottság. A teremben ennek bejelentésekor döbbent csend támadt. A 363 szavazó képviselő közül ugyanis 105-en nemmel szavaztak és heten - minden bizonnyal szánt szándékkal - rontottak. Kellemetlen, hisz a pezsgők már be voltak hűtve.
Másnap elölről kezdődött minden, annyi különbséggel, hogy Áder beszéde rövidebb volt, inkább csak Mádl életrajzának elmondására hagyatkozott. A szavazás eredménye pedig még siralmasabb lett, mint az előzőé. Egyrészt csökkent - pontosan nyolccal - azok száma, akik fontosnak tartották az urnákhoz járulni, a rontott voksok száma pedig duplájára, azaz 14-re emelkedett. Egy nap alatt tehát 15 képviselő gondolta meg magát Mádl és a látványos nagy nemzeti konszenzus kárára. A Fidesz vezette koalíciónak nem sikerült kisebb botrány nélkül levezényelnie a procedúrát.
Mi történhetett egy nap alatt, ami ellehetetlenítette a politikai konszenzust - s így a nemzeti egységet - jelentő kétharmados szavazati eredmény létrejöttét?
Az első nap utáni nyilatkozatokban a blamázsért a kormánypárti politikusok
- Szájer, Torgyán és Balsai - egyértelműen az ellenzéki pártokat tették felelőssé, egyenesen szószegéssel vádolva őket. Ez azért is furcsa, mert a titkos szavazás jellegéből adódóan senki sem tudhatja, ténylegesen hogyan ikszeltek a képviselők. Több ellenzéki politikus egybehangzó állítása, hogy a szavazási procedúrát megelőzően a frakciókban megvolt Mádl kétharmados támogatottsága. Az egyik ellenzéki frakcióban erről próbaszavazást is tartottak, a professzor úr számára kedvező eredménnyel. Az első forduló adatai is ezt mutatták: nem sok, mindössze 7 szavazat hiányzott a kétharmadhoz, azaz az ellenzéki politikusok többsége igennel voksolt. Ráadásul mind a szabaddemokraták, mind a szocialisták biztosak abban, hogy koalíciós oldalról is kellettek nemek ehhez a végeredményhez. A két nap közötti „pártközi kommunikáció”, a pártvezetők kölcsönös bírálatainak eredménye lett a már ismertetett újabb 15 darab Mádl elleni szavazat és rontott voksolás.
A harmadik forduló eredményességéhez elég volt az 50 százalék plusz egy szavazat. Ennél azért többet kapott Mádl professzor, de az első napi 263 igenes rekordot nem érte el. Már most annyiban különbözik elődjétől, hogy nem kétharmados többséggel foglalhatja el e megtisztelő posztot.

„Tanulságos volt ez mindenkinek…”

… - értékelt egy egykor nagyobb befolyású szocialista politikus. „Tanulságos a Fidesznek, hogy meg kell dolgozni a kétharmados bizalomért, tanulságos a Kovácsnak, hogy nem kell elhamarkodott ígéretet tenni, s ildomos egyeztetni a frakcióval.” Hasonlóan fogalmazott egy szabaddemokrata képviselő is, annyi különbséggel, hogy Kovács helyett Magyart emlegetett. Szerintük a koalíciós és az ellenzéki pártvezetők egyaránt eltaktikázták az egész procedúrát. Nem vették figyelembe, hogy - hasonlóan a magyar társadalomhoz - sokszínű és többfajta érdek motiválja képviselőtársaikat. „Ha a kormánykoalíció az ellenzék nyilvános Mádlt támogató gesztusára hasonló gesztusokkal reagál, akkor mára nemzeti egységet is szimbolizáló elnöke van a Magyar Köztársaságnak. Ha pedig az ellenzéki frakcióvezetőknek van stratégiájuk a kormánykoalíció »gesztustalan« fellépésére, akkor nem a kezdetektől következetesen elutasító MIÉP tűnik egyenesnek és kiszámíthatónak az egész procedúrában.”
A „Miért nem állítottak ellenjelöltet?” kérdésre a szocialista politikus válasza egyszerű volt: önjelöltek biztos lettek volna, de olyan személy nehezen található, aki tekintélyessége mellett el is vállalta volna a jelölést, sőt a párt meg is tudta volna védeni. „Ott van a Bócz Endre, a fővárosi főügyész, aki elismerten kiváló és nem pártszakember, s akinek neve elhangzott, hogy a szocialisták javasolják legfőbb ügyésznek, most meg arról beszélnek a tévében, hogy Polt eltávolítja. Megvédeni pedig nem tudjuk” - magyarázta álláspontját a szocialista politikus.
A szavazások közötti időszakban folyosói pletykaként terjedt, hogy a kisgazdáknál Atyánszky György és köre a rontott szavazatok „forrása”.
„Nevetséges - mondta az ismert kisgazda politikus a Heteknek. - Az elnök úr és párttársaim előtt szavaztam, megmutatva neki, hogy igennel voksolok, ugyanis gondoltam, hogy ilyen badarságokat terjesztenek majd rólam, mert mostanában ez zajlik körülöttem.” Atyánszky szerint arról van szó: az MSZP-sek nem Mádllal, hanem Kováccsal szembeni tiltakozásból szavaztak nemmel. „A sunyi szavazók, visszaélve a titkos szavazás nyújtotta ismeretlenséggel, a kormánykoalíció pártjai közé akartak éket verni, de nem sikerült” - foglalta össze állásfoglalását Torgyán József főtanácsadója.
Mindenesetre a T. Házban az alkalomhoz illő emelkedett szavakra egészen Mádl Ferenc és Göncz Árpád ünnepi beszédéig kellett várni.

---

Az összes kisgazda igennel voksolt

A mi jelöltünk

Interjú Lányi Zsolttal, az FKgP alelnökével

- Hogyan értékeli, hogy az előzetes várakozások ellenére csak a harmadik fordulóban sikerült köztársasági elnököt választani?
- Azt hittem, hogy konszenzusos elnökválasztás fog történni, ami javított volna a magyar imázson; a magyar parlament és a kormány, sőt a nemzet külföldi elismertségét, megbecsülését szolgálta volna. Ez a mostani procedúra azt bizonyította, hogy a parlamentbe került vezető pártjaink sajnos nem szavahihetőek; a konszenzus szavakban és retorikai szinten igen, de gyakorlatilag nem működik. Ez szomorúsággal tölt el.
- Ellenzéki nyilatkozatok szerint kisgazda politikusok közül is többen szavaztak nemmel, mert nem érzik igazán saját jelöltnek - az 1995-ben még a párt által elutasított - Mádl professzor urat.
- Ezt semmiképpen sem tételezem fel. Biztos vagyok abban, hogy az FKgP 49 országgyűlési képviselőjéből jelenlevő 47 politikusunk igennel szavazott. A távollevők közül az egyik 40 fokos lázzal fekszik otthon, a másikuknak Frankfurtba kellett utaznia hivatalos és indokolt ügyben. A 47 képviselő azért is igennel szavazott, mert a mi jelöltünk volt Mádl professzor, s egyébként is úgy éreztük, hogy elfogadható a személye mindenki számára. Az ellenzék komoly kifogást nem is emelt ellene, ezért reménykedtünk a konszenzusos választásban. Véleményem szerint az ellenzék között az egyetlen becsületes párt a MIÉP, aki előre azt mondta, hogy nem. A többi azt mondta: lehet, hogy támogatjuk, mellette vagyunk, megvan a kétharmad, és még sincs meg.
- Az FKgP 1995-ben még tiltakozott Mádl személye ellen.
- Az lehet, hogy akkor tiltakoztunk, de a politikában az évek sokat számítanak. A magam részéről meg vagyok győződve arról, hogy az elmúlt évek során, még ha volt is annak idején egy ellenérzet bennünk, az megszűnt. Semmiféle jelzést nem kaptam sem magam, sem a többi kisgazda vezető, hogy a párt tömegei, képviselői ellenérzéssel viseltettek volna a jelölttel szemben.
- Azt mondják, hogy valójában Mádl Ferenc nem is a kisgazdapárt jelöltje, hanem inkább a Fideszé.
- Igazság szerint ő az MDF-kormányban volt miniszter, az ő baráti körükhöz tartozott. De ez régen volt, azóta sok minden történt, sok víz folyt le a Dunán. A kisgazdapárt képviselői elismerték nemzetközi tudását, közismertségét, és elsősorban azt, hogy Magyarországnak nagyon jót tett a külföldi megítélés szempontjából. Az FKgP belső körében konszenzus alakult ki jelölése kapcsán.
- Egyes vélemények szerint ez a procedúra jelzés volt a koalíció számára, hogy a szimbolikus kétharmadért meg kell dolgozni.
- Persze, csak hát a titkos szavazásnál csak találgatni lehet az álláspontokat. A normál szavazásnál megnyomjuk a gombot, majd lekérjük a listát, hogy ki miként szavazott; ha voltak ígéretek a konszenzusra, akkor egyszerűen kiderül, hogy ki szegte azt meg. Most más a helyzet.