Hetek - IV. évfolyam, 23. szám, 2000. június 03

Bill Clinton amerikai elnök Berlinben átvette a Nagy Károly-érdemrendet, amelyet minden évben az európai egységért legtöbbet tett személynek ítélnek oda. A kitüntetés ténye - írja a The New York Times - reményt ad arra, hogy minden ellenkező jel dacára az Egyesült Államok és az európai nemzetek közös érdeke egy Európai Egyesült Államok létrehozása. Ez a találkozási pont lehet az a „harmadik út”, amelyről Berlinben rendeztek csúcstalálkozót a hagyományos liberális és a konzervatív kormányzási módokkal szemben alternatívát kereső politikusok, köztük Clinton részvételével. Az atlanti szövetségesek viszonyában azonban számos feszültség érzékelhető: Washington bizalmatlanul szemléli a „Brüsszeli Köztársaságként” is emlegetett Európa gazdasági és katonai önállósodását, míg az óceán innenső partján az új amerikai csillagháborús törekvések keltenek elsősorban aggodalmat.

Gerhard Schröder német kancellár és Bill Clinton amerikai elnök Berlinben. Partnerek és riválisok Fotó: Reuters

Clinton most először utazott Berlinbe azt követően, hogy a német kormány az év elején átköltözött Bonnból. A változás nem csak földrajzi: az utóbbi hónapokban a német kormány mind határozottabban fogalmazta meg igényét a vezető szerepre egy nemzetek feletti európai szuperállam élén. Az „Új Németország” méretét és gazdasági erejét látványosan szemlélteti a héten Hannoverben Schröder kancellár által megnyitott világkiállítás - amelyen az Egyesült Államok nem vesz részt.
A német-francia együttműködés egyik jele, hogy - a francia Le Monde értesülései szerint - elvi megállapodás jött létre Párizs és Berlin között az Európai Unió (EU) intézményi reformjáról. A megállapodás egybecseng a Joschka Fischer német külügyminiszter által néhány hete felvázolt európai egyesülési menetrenddel. Mint arról beszámoltunk (Hetek 2000. május 20., ), a berlini diplomácia vezetője azt javasolta, hogy a teljes európai politikai egység érdekében fogjanak össze azok az államok - elsősorban Németország és Franciaország -, amelyek erre már most készen állnak. Az európai „élcsapat” egy nemzetek feletti alkotmány létrehozásával, és egy széles jogkörrel felruházott európai elnök megválasztásával kötelezné el magát az új konföderáció mellett. A Le Monde által ismertetett reformtervezet ennek csíráit már tartalmazza: újrasúlyozná az EU-tagok szavazatait, a minősített többségi szavazáson alapuló döntéseket kiterjesztené a konszenzusos döntések rovására, és kidolgozná az úgynevezett „megerősített együttműködési formák rendszerét”.
Elnökségének alighanem utolsó európai körútján járó Clinton nagyobb szerepvállalásra igyekszik rábírni szövetségeseit: küldjenek nagyobb létszámú egységeket a Balkánra, növeljék védelmi kiadásaikat, az állam szerepének csökkentésével élénkítsék gazdaságaikat. Amikor azonban arról van szó, hogy Németország és európai szövetségesei önálló irányítást igényelnek a maguk számára a NATO-n belül, akkor Washington aggódni kezd. A The New York Timesnak nyilatkozó amerikai német nagykövet, Jürgen Chronberg érzékletesen fogalmazta meg: „Az USA egyetlen, könnyen elérhető felelős telefonszámot szeretne megkapni Európából a kapcsolattartásra. Amikor azonban tényleg megadunk egyet, elkezdődnek a problémák.”
Megfigyelők szerint valószínű, hogy Clintont nem a hidegháború utáni korszak nagy diplomatájaként fogja az utókor számon tartani, hanem inkább olyan elnökként, akinek figyelmét a belügyek és az egy éven át húzódó vádemelési eljárás elvonták a külpolitikától. Mindenesetre hivatali idejének még hátralévő nyolc hónapja alatt megpróbál sikereket elérni a nemzetközi válságok - mindenekelőtt a közel-keleti békefolyamat - előmozdításában. Ezért is volt számára sürgős európai útján a találkozó Ehud Barak izraeli miniszterelnökkel.
A válságkezelés mellett meg kell még birkóznia azzal a nagy nemzetközi ellenállással is, amelyet az új amerikai rakétavédelmi rendszer terve váltott ki. A Szovjetunió 1991-es felbomlása után a várakozások szerint abba kellett volna maradniuk a robbanófejekről, rakétákról és bombázókról folyt kemény alkudozásoknak, mivel a két szuperhatalom nem tekintette többé egymást ellenségnek. Most viszont az Egyesült Államok bejelentette: 2005-re rakétavédelmi rendszert épít ki az olyan „gazember-államokkal” szemben, mint amilyen például Irán és Észak-Korea.
Számos szakértő megkérdőjelezi viszont, hogy az említett két, az USA katonai súlyával össze nem mérhető kapacitású országgal szemben szükség van-e ilyen komoly előkészületekre. A terv a republikánusoknak túl kevés, az oroszoknak túl sok: szerintük az 1972-ben aláírt ABM-szerződés megsértését jelentené. Nemcsak Oroszország érzi magát fenyegetve a védelmi rendszer kapcsán: Peking máris kijelentette, hogy nukleáris arzenáljának növelésével fog válaszolni az amerikai kihívásra. Az USA európai szövetségesei is aggódva közelítik meg a kérdést, szerintük Ronald Reagan egykori amerikai elnök 80-as évekbeli „csillagháborús” terveinek enyhébb változata új fegyverkezési versenyhez vezethet, elidegeníti Oroszországot, és Kína nukleáris ambícióit táplálja.
A tervezet kiváltotta negatív felhangok sem akadályozhatják meg azonban a világ számos harmadik utas vezetőjét, hogy Berlinben megbeszéléseket folytassanak az amerikai elnökkel. Gerhard Schröder német kancellár vállalta, hogy házigazdája lesz annak a tanácskozásnak, amely az - úgy tűnik, válságban lévő - hagyományos liberális és a konzervatív kormányzási módokkal szemben keres harmadik megoldást. A „progresszív vezetés” hívei a piacgazdaságot támogatják a piaci társadalom ellenében. Felhívják a figyelmet arra, hogy a szociális igazságosság nem összekeverendő a teljes egyenlőséggel, és sürgetik a sikeres vállalkozások elismerését. A harmadik utas vezetők, akik egyben a szocializmussal és a kapitalizmussal szembeni harmadik lehetőséget is keresik, kiállnak a világkereskedelem liberalizálása mellett, ugyanakkor szeretnék, ha az olyan időtlen értékek, mint „a szociális igazságosság, szabadság, esélyegyenlőség, szolidaritás és a mások iránti felelősségérzet” továbbra is megjelennének.

Magyarország ütközőzóna

Némileg szemrehányó hangnemet ütött meg beszédében az EU-nak címezve Orbán Viktor miniszterelnök a NATO Budapesten megtartott tavaszi közgyűlésén. Orbán szerint a magyar uniós tagság még mindig függőben van, és ez nem Magyarország gazdasági eredményeinek köszönhető. Nincsen olyan stratégia, amely felvázolná a bővítés időpontját, vagy csak homályos időpontokat neveznek meg - állítja Orbán.
A miniszterelnök a közgyűlésen tartott előadásában kitért arra, hogy a nyugati demokráciák mindig is ütközőzónának tekintették Magyarországot, ahol saját nemzeti érdekeiknek megfelelően léptek fel. „A magyarok ezzel mindig rosszul jártak” - fogalmazott a miniszterelnök. „A mi érdekünk, hogy a Nyugat ne nemzeti, hanem egységes politikát folytasson Közép-Európában” - tette hozzá. A magyar vezető szerint éppen ezért nem mellőzhető az amerikai jelenlét Európában.