Május 29-e, hétfő. Nagy a készülődés. Szinte az ország apraja-nagyja tudja,
hogy ezen a napon adják át az új vasúti hidat Újvidéken, melyet tavaly ilyenkor a
NATO bombázásokkal lerombolt. Az új hidat 100 nap alatt építették fel. Szlobodan
Milosevics javaslatára az új híd a nemrég meggyilkolt tartományi kormányelnök,
Bosko Perosevics nevét kapta.
E nap reggelén Szerbia szinte minden részéről vonatok és autóbuszok szállították
a polgárokat a hídavatás helyszínére. Szabadkáról 7.30-kor indult egy húsz személyszállító
vagonból álló szerelvény, mely „tömve” volt utasokkal. Az utazókat a helyi vállalatok
biztosították: volt, ahol önkéntes alapon, ahol meg nem ment ilyen egyszerűen, ott
felmondással fenyegetőztek a vállalat vezetői. Ennek köszönhetően mintegy 1500-an
zsúfolódtak be az ingyen szállító vasúti kocsikba, ahol a rendet mintegy 100 rendőr
biztosította. Még az állomáson szétosztották az ország vezetését éltető
transzparenseket, valamint az ingyenes üdítőitalokat.
A helyszínen már 10 órakor több ezres tömeg volt, melyet különböző együttesek
és népi táncosok szórakoztattak. Az ott sétálók szinte lépten-nyomon rendőrbe
botlottak. A helyszínt majdnem minden lehetséges oldalról biztosították (szárazföldről,
vízről, levegőből). Úgy látszott, egy újabb merénylettől tartottak az illetékesek,
ezt bizonyítja, hogy a környező tömbházakba való belépést rendőrök felügyelték,
és csak azok mehettek be, akik igazolni tudták ottlakásukat. 11 órakor már vagy 30-40
ezer ember volt jelen, amikor megérkezett az új hídra az a vonat, amely Szlobodan
Milosevicset hozta.
A több száz wattos hangosításnak köszönhetően a legtávolabb állók is jól
hallhatták az elnöki beszédet, amelyben többek között hallható volt, hogy ez a kis
ország, amelyet sem a szankciók, sem a NATO-agresszió nem tudott térdre kényszeríteni,
olyan eredményeket ér el, amelyet nyugati országok is megirigyelnek. Azt is megtudta a
jelenlévő, hogy egy ilyen hidat más országban két évig építenek, de náluk csak 3
hónapig. A legújabb vasúti kocsik - amellyel az elnök is érkezett - pedig 200
km/h sebességre képesek, és csak hazai alkatrészekből állnak: ilyen teljesítményre
mindössze 4 ország képes Európában. Azt azonban senki nem említette, hogy hol, hisz
a Belgrád és Újvidék között levő vasúti vonal egy részén a maximális sebesség
csak 30 km/h, de van ennél rosszabb is. Ígéretet kapott továbbá a vajdasági nép,
hogy két év alatt befejezik az Újvidéket és a fővárost összekötő autópályát.
A mintegy tízperces beszéd után az „ünneplő” tömeg gyorsan szétszéledt.
Este 7.30. Ilyenkor a jugoszláv polgárok nagy része hátradől a karosszékben -
persze ha van -, és bekapcsolja a tévékészülékét, hogy megnézze a legfrissebb híreket.
Az adó megválasztása mellékes, hisz mindegyik szerbiai tévéállomás az állami híradót
köteles leadni. Ezzel kezdetét is veszi a műsor, mely évek óta álomba ringatja az
ország lakóit. Ebben az egy órában a képeket látva és a gazdasági adatokat hallva
az ember már azt hiszi, hogy a földi paradicsom kellős közepén van. De csak hiszi, amíg
másnap fel nem ébred.
Hajnali 5 óra. Mivel hó eleje van, ilyenkor a legtöbb posta, illetve bank előtt ott
sorakoznak azok az idős bácsik és nénik, akik 30-40 éven át dolgoztak, hogy nyugdíjasként
nyugodtan töltsék életük hátralevő részét. Lehet, hogy ma is hiába várnak a
nyugdíjra.
Az elmúlt hetekben több tüntetésre is sor került az ország több városában, még a
fővárosban is, amelyen Vuk Draskovics - aki tavaly ilyenkor még Szlobodan Milosevics
elnök támogatója és a jugoszláv miniszterelnök helyettese volt - és Zorán
Dzsindzsics újra együtt igyekszik az embereket felébreszteni a mély álomból.
A várt hatás azonban egyelőre elmaradni látszik. Az itt élő emberek túlságosan közömbösek
és reményvesztettek az ilyen utcai felvonulásokhoz. Gondoljunk csak a legutóbbi választások
utáni tüntetésekre, amikor hónapokon keresztül több százezren követelték a választási
csalások megsemmisítését. Most ekkora tömeg folyamatos megmozgatása az ellenzék részéről
szinte lehetetlen, hisz néha csak néhány százan mennek el a tüntetésekre. Kivételt
képez ez alól a május 27-i nagygyűlés, melyen több tízezren vettek részt. Ez
azonban nagyon kevés ahhoz, hogy az „álom-államban” változások jöjjenek létre.