Morvay Péter
Ütköző világok

„Az Ütköző világok azokról a háborúkról szól, amelyek az égben a történelem előtti időkben zajlottak. Ezekben a háborúkban a Föld is részt vett…” - írja Immanuel Velikovsky orosz származású természettudós, polihisztor ötven éve írt könyvének előszavában. Az első kiadása óta a viták kereszttüzében álló mű egy új irányzatot hozott létre a tudomány és a teológia határán. A „katasztrófa-tan” alapkönyve most először jelent meg magyar fordításban. (Ütköző világok, Novella Kiadó, 2000.)

)
Hésziodosz, az egyik legrégebbi görög szerző négy korról és négy emberi nemzedékről írt, melyeket elpusztított a bolygóistenek haragja. A harmadik kor a bronzkor volt; amikor Zeusz ezt elpusztította, új nemzedék népesítette be a Földet. A trójai háború hősei e negyedik nemzedék tagjai voltak. Ezek után Zeusz új pusztítást rendelt el, majd megteremtett „ismét egy emberi fajtát, / sok népet tápláló földön most ezek élnek” - ez az ötödik, a vas nemzedéke. Hésziodosz egy másik művében leírta az egyik korszak végét. „…Meggyulladt s dübörögve nyögött fel az életadó föld… Felforrott a talaj, hullámai Ókeanosznak… Mint amikor Föld és a kiterjedt Ég a magasból / Egymáshoz közelítettek, volt ekkora lárma…” (Istenek születése, 693. sortól)
Nemcsak Európában maradtak fenn a hajdani kataklizmák emlékei - állítja Velikovsky, jóval megelőzve az ezredfordulós apokaliptikus irodalom sikerkönyveinek gondolatmenetét. Szerinte a kozmikus katasztrófákra visszavezethető világkorszakok régi és igen tartós hagyományaira bukkantak Amerikában az inkák, az aztékok, a maják között. A Yucatán-félszigeten talált, kőbe vésett feliratok java része világkatasztrófákra vonatkozik. „E töredékek közül a legrégebbiek általánosságban olyan nagy katasztrófákra vonatkoznak, melyek bizonyos időközönként és ismételten megrázkódtatták az amerikai kontinenst, és amelyekről e kontinens minden népe többé-kevésbé határozott emlékeket őriz” - idéz Velikovsky egy múlt századi francia archeológust és hozzáteszi: mexikói kódexek és olyan indián szerzők, akik megírták múltjuk krónikáját, kiemelkedő szerepet tulajdonítanak azon kataklizmák hagyományainak, melyek megtizedelték az emberiséget, és megváltoztatták a Föld arculatát. A mexikói birodalom krónikáiban ez áll: „A régiek tudták, a mai ég és föld kialakulása előtt az ember már létezett, s az élet négyszer öltött testet.”
Létezik olyan bibliai értelmezés is, amely az eredeti teremtés mellett elképzelhetőnek tartja, hogy Isten a világot - amikor egy világkorszak lezárult - többször is „újraöntötte”. E felfogás szerint a Szentírás kezdő sora („Kezdetben teremté Isten az eget és a földet.”) és közvetlen folytatása („A föld pedig kietlen és puszta vala, és setétség vala a mélység színén, és az Isten Lelke lebeg vala a vizek felett.”) nem jelölhet két egymást követő eseményt. A Teremtés könyvének első két fejezetében leírt történet - a földi élővilág és az ember teremtése - előtt eszerint történnie kellett olyan eseményeknek, amely következtében a Föld „kietlen és puszta” lett - állítják e teória hívei, akik a sötétség jelenlétét is az Ádám előtti világot ért isteni ítélet következményeivel magyarázzák. Ez a korszak annyira gonosszá válhatott, hogy - ellentétben a későbbi özönvízzel - egyetlen képviselője sem léphetett át az új korszakba. Az anyagi világ azonban a csapás nyomán nem semmisült meg, bár a Föld katasztrófa sújtotta övezetté vált. Az ősvilág „bontott tégláiból” hozta létre később Isten azt a világot, amelybe Ádámot helyezte - állítják a „rés-elméletként” is emlegetett feltételezés szószólói, akik hozzáteszik: akár több ítélet- újjáteremtés ciklus is elférhetett a két bibliai vers közötti meghatározatlan hosszúságú időszakban. Ilyen ciklikus változást feltételez az orosz író is, amikor az időközönként bekövetkező „égi ütközetek” soráról ír.

Égi diszharmónia

A kozmosz, különösen a Naprendszer rendje Velikovsky szerint az elmúlt évezredekben nem volt állandó. Úgy véli, hogy a Föld tengelye és a keringés síkja közti szög legalább egyszer, az özönvíz során - amelynek az emlékét számos nép mítoszai megőrizték - megváltozott. A bibliai leírás szerint ennek következtében alakultak ki az évszakok is. Ilyen elmozdulásra azonban csak egy kozmikus beavatkozás adhat magyarázatot, csakúgy mint a Föld mágneses pólusainak változására.
Velikovsky feltételezi azt is, hogy az özönvíz idején nemcsak a Földet, hanem az egész Naprendszert katasztrófa érhette. A kataklizma következtében felbomlott az égi harmónia: egyes bolygók elveszítették holdjaikat, mások tucatnyit vonzottak magukhoz, amelyek közül ma a többség a bolygók forgásával azonos irányban forog, mások azonban épp ellentétesen. A diszharmónia nyomát mutatják a bolygók felszínén látható „sebhelyek” és az égitestek Nap körüli pályái is, amelyek közül egyik sem alkot pontos kört. Nincs összefüggés a bolygók mérete és a Naprendszerben elfoglalt helyük között sem: nagyok és kicsik váltogatják egymást.
Szintén megmagyarázhatatlannak tűnik a meteorok, üstökösök és aszteroidák ezreinek létrejötte és kaotikus mozgása. A bolygók és a Naprendszer kisebb tagjai közötti ütközésre látványos példa volt, amikor 1994-ben a Schumacher-Levi üstökös darabjai napokon át hatalmas tűzgolyókat létrehozva csapódtak be a Jupiter felszínén. Ez a látványos égi jelenség is arra figyelmeztet: a világ, ahogy mi ismerjük, egy nap gyökeresen megváltozhat. A „katasztrófa-tan” egyik előfutára, Seneca így írt erről: „Egyetlen nap sírba viszi az egész emberiséget. Mindaz, amit a szerencse hosszan tartó türelme létrehozott, mindaz, ami kiemelkedett, mindaz, ami szép és gyönyörű, nagy trónok, nagy népek - mindez elsüllyed a mélységben, s egyetlen óra alatt megsemmisül. (…) A lángok heve szétveti majd a föld kérgének vázát.” A római sztoikus filozófus kortársa, Péter apostol alighanem épp Rómából írt második levelében az özönvízre és egy eljövendő korszakváltásra utalva hasonlóan fogalmaz: „…egek régtől fogva voltak, és föld, mely vízből és víz által állott elő az Isten szavára; amelyek által az akkori világ vízzel elboríttatván elveszett. A mostani egek pedig és a föld, ugyanazon szó által megkíméltettek, tűznek tartatván fenn, az ítéletnek és az istentelen emberek romlásának napjára.” (3,5-7)
Az Ütköző világok sok válasszal adós marad, másokra nyilvánvalóan téves vagy erősen vitatható választ ad - mégis nehéz, még ellenfelei számára is, Velikovsky érveit megkerülni. Azok a teológusok, akik nem a bibliakritika talaján állnak, örömmel veszik ugyan, hogy egy természettudós elismeri a Szentírásban feljegyzett események realitását, azonban kifogásolják, hogy a szerző nem számol a természetfeletti dimenzióval, amely nélkül mégiscsak nehéz megmagyarázni az egyiptomi kivonulás eseményeit, azt az „intelligens halált” például, amely csak az elsőszülötteket pusztította el, ráadásul éppen azon egyetlen éjszaka alatt, amikor Izrael fiai a páskhabárány húsát elfogyasztották. A természettudósok és történészek jelenlegi elméleteibe pedig nehezen illeszthető be a világ általuk feltételezett stabilitását tagadó nézet, amely nem az ő önkéntelen hipotézisükből indul ki, mely szerint a körülmények mindig ilyenek voltak, illetve csak saját belső törvényeik szerint változtak, fejlődtek a Földön. Velikovsky tradíciókat megkérdőjelező „eretnek” elméletei fél évszázada provokálják a tudományos és a vallási világot - most már magyarul is.