Vissza a tartalomjegyzékhez

Munkatársunktól
Perben-haragban

„A fekete pénzek megszerzését Várhegyi vállalta magára, az én dolgom az ügyletek technikai lebonyolítása volt” - vallotta a bíróság előtt Simó József, a szolnoki Fidesz-szervezet egykori kampányfőnöke. A per első részében az 1994-es önkormányzati választáson győzelmet aratott Várhegyi Attila és pártja kampányfinanszírozását veszik górcső alá: az ügyészség vesztegetéssel vádolja Várhegyit és több olyan cégvezetőt, akik összesen mintegy kétmillió forinttal támogatták a szolnoki fideszeseket. Várhegyi - aki jelenleg a Fidesz Országos Választmányának elnöke és a kulturális tárca politikai államtitkára - nem érzi magát bűnösnek, hasonlóan az említett cégvezetőkhöz.


Várhegyi Attila (jobbról) a bíróságon. Ellene fordult kampányfőnöke
Fotó: Vörös Szilárd

Simó József másodrendű vádlott az 1994-es parlamenti választások során „keveredett a Fidesz közelébe”. Bár a fiataldemokraták akkor veszítettek, „voltak olyan korrektek”, hogy a kampányukban önzetlenül segítő Simónak felajánlották az átalakulás alatt lévő Magyar Hirdető Rt. (Mahír) szolnoki irodájának ügyvezetői székét. Simó - amint azt a keddi tárgyalási nap során elmondta - élt a felkínált lehetőséggel, bár „korábban azt sem tudta, mi az a Mahír”.
Az őszi önkormányzati választások idején Simó már a helyi Fidesz alelnöke és kampányfőnöke. Az egyik elnökségi ülésen kiszámítják, hogy másfél-kétmillió forintra van szükség a kampányhoz, majd az elnök, Várhegyi közli: vállalja a pénz előteremtését. Ettől fogva csak ő és Simó foglalkoznak az anyagiakkal.
A képlet - Simó vallomása szerint - szinte minden esetben ugyanaz: Várhegyi - aki már 1990 óta Szolnok polgármestere - közli Simóval, melyik céget keresse fel, s milyen összegről állítson ki Mahír-számlát. Simó megírja a soha el nem végzett munkákról szóló számlát, elmegy a megadott helyre, és „kasszíroz”. Legtöbbször készpénzt kap, esetenként átutalással fizetnek. Simó az összegeket egy elkülönített számlán vezeti, és onnan finanszírozza a Fidesz - s ezen belül nagyobb részben - Várhegyi kampányát. (A siker nem is várat magára: Várhegyit újabb négy évre polgármesterré választják.)
Az egykori kampányfőnök vallomásából megtudtuk, hogy az ő feladata csak a felajánlott pénzek bevételezése és felhasználása volt, a „munka” érdemi részét Várhegyi végezte. Simó azt is kifejtette: nem firtatta és nem is különösebben érdekelte, hogy a támogatók miért éppen őket segítik pénzadományaikkal.
Egy kérdésre felelve Simó elmondta: a cégek két okból sem közvetlenül a Fidesznek fizettek. Egyrészt azért nem, mert „senki nem szereti felfedni a pártszimpátiáit”, másrészt pedig azért nem, mert egy párttól legfeljebb átvételi elismervényt kaphatnak, míg egy pártközeli cégtől költségként elszámolható számlát.
A Mahír tehát reklámtevékenység címén vett fel a Fidesz számára mintegy másfél-kétmillió forintot, azonban tényleges munkát e cégek részére nem végzett - összegezte saját szerepét Simó, s e tekintetben bűnösnek vallotta magát.
Nem úgy a csütörtökre megidézett cégvezetők: egyikük nem is tudott arról, hogy cége néhány százezer forintot utalt át a Mahírnak, kettő közülük pedig állította: a reklámcég valós munkát végzett számukra. Arra a bírói kérdésre, hogy konkrétan milyen feladatot teljesített a Mahír, egyikük sem tudott felelni, a rendőrség által lefoglalt számlán pedig csak az „1994. évi reklámtevékenység” szöveg szerepel.
Valamennyien tagadták, hogy hasznuk származott volna abból, ha „támogatták volna” a Fideszt.
Várhegyi Attila védője azt firtatta, miért tért el Simó József 1996. november hatodikán tett első rendőrségi vallomása a másnap tett második vallomástól. A vádlott kijelentette: az első kihallgatáson próbálta eltussolni az ügyet, ezért nem mondott konkrétumokat. A kihallgatás után felhívta Várhegyit, s kérte, az érintett cégvezetőkkel együtt beszéljék meg, „mit hazudjanak”, mert úgy gondolta: ha egyeztetik vallomásaikat, sosem buknak le. Simó szerint Várhegyi erre nem volt hajlandó, ezért döntött úgy, hogy „kitálal, nem viszi el egyedül a balhét”. „Mit mondott önnek Várhegyi úr, amikor felhívta?” - kérdeztem Simó Józseftől a tárgyalás szünetében. „Azt, hogy nincs szükség egyeztetésre, ez nem ügy.“ Várhegyi meghallgatására a jövő hét keddjén kerül sor.
A fent vázolt vesztegetési ügy egyébként a per első számú vádpontja, s éppen a második vádpont tárgyát képező, úgynevezett „telek-ügy” nyomozati szakában derült rá fény. A „telek-ügyben” mintegy 190 millió forint károkozással és más bűncselekmények elkövetésével vádolják Várhegyit, ennek tárgyalása szintén a jövő héten várható.