Vissza a Hetek archívum borítólapjára
IV. évfolyam, 23. szám, 2000. június 03

Belpolitika

Hazafi Zsolt
Trianonról lehet beszélni, de nem így
Interjú Szűrös Mátyás szocialista politikussal, egykori ideiglenes köztársasági elnökkel
Tovább a cikkhez >>>

Munkatársunktól
A Deutsch-ügy etikája

„Korszakhatárhoz érkezett a magyar sajtó a Deutsch-ügy kapcsán: vagy a francia típusú, a politikusok magánéletével diszkréten foglalkozó, vagy az angolszász, a magánélet titkait teljes részletességgel feltáró mintát követi” - mondta a Heteknek Wisinger István, a Magyar Újságírók Országos Szövetségének elnöke. Az etikai bizottság elnökéhez írt levelében a magyar sajtóban ellentmondásos formában megjelenő írások vizsgálatára kérte a testületet. Szándékai szerint egy új jelenség tanulságainak levonásáról lenne szó.


Munkatársunktól
Perben-haragban

„A fekete pénzek megszerzését Várhegyi vállalta magára, az én dolgom az ügyletek technikai lebonyolítása volt” - vallotta a bíróság előtt Simó József, a szolnoki Fidesz-szervezet egykori kampányfőnöke. A per első részében az 1994-es önkormányzati választáson győzelmet aratott Várhegyi Attila és pártja kampányfinanszírozását veszik górcső alá: az ügyészség vesztegetéssel vádolja Várhegyit és több olyan cégvezetőt, akik összesen mintegy kétmillió forinttal támogatták a szolnoki fideszeseket. Várhegyi - aki jelenleg a Fidesz Országos Választmányának elnöke és a kulturális tárca politikai államtitkára - nem érzi magát bűnösnek, hasonlóan az említett cégvezetőkhöz.


Munkatársunktól
Millenniumi Koncertek

Nagyobb közönség előtt már évek óta nem szerepelt Bródy János, Kossuth-díjas előadóművész; a közeljövőben újra várhatóan több ezres közönség előtt fog koncertet adni. Ugyanis többek között az ő részvételével kerül megrendezésre június 24-én a Millenniumi Koncertek nevű rendezvénysorozat első része. Bródy mellett olyan ismert előadóművészek is fel fognak lépni, mint a Fonográf együttes tagjaiból is álló NO coMMent együttes, Gerendás Péter, akit nemrégiben az év előadóművészévé és énekesévé választottak, vagy a kétszeres Emerton-díjas, az Eurovíziós dalfesztiválról is Európa-szerte ismert Bayer Friderika. A Hetek Sebők Attilával, a koncertsorozatot szervező iroda ügyvezetőjével beszélgetett.


Sebestyén István
Autós tragédiák

Az 1999-es év halálos kimenetelű közúti baleseteinek több mint ötven százaléka a gyorsforgalmi utak és autópályák hiánya miatt túlzsúfolt, sok helyütt igen rossz minőségű főútvonalakon történt. Az elmúlt hétvégi tragikus közúti baleset - melynek során egyszerre heten vesztették életüket - is azon a 6-os főúton történt, amit a több éve, több változatban forgalomban lévő tervek alapján már a déli autópályának kellene tehermentesítenie. Hazánk egyébként a közlekedésbiztonság szempontjából az európai országokhoz viszonyítva a középmezőny végén foglal helyet. Szakértők szerint azonban ez nem a magyar gépjárművezetők felkészületlenségével, sokkal inkább az úthálózat korszerűtlenségével magyarázható.


Fókusz

Hechs László, Jeruzsálem
Ki biztosítja a békét

Barak választási ígéretéhez híven kivonta csapatait Dél-Libanonból. Ezen az egy tényen túlmenően azonban semmi sem úgy zajlott le, ahogyan azt a miniszterelnök és az ország apraja-nagyja elképzelte és elvárta volna. Egy éve volt a nyugalmazott vezérkari főnöknek, hogy megtervezze a kivonulást, biztosítsa az Izraellel szövetséges dél-libanoni hadsereg tisztjei, katonái és hozzátartozói számára a békét és biztonságot, elérje, hogy az ENSZ-erők kötelékében a nemzetközi békefenntartók vonuljanak be a kiürített területekre a libanoni reguláris haderővel együtt. Ebből - legalábbis egyelőre - semmi sem lett.


Bánhidi Emese, Marosvásárhely
Drogdollárok a Felekezeti Bankban

Romániát a nagyvilág eddig sem úgy ismerte, mint a legkorrektebb, legbiztonságosabb pénzrendszer mintapéldányát. Ami azonban ezekben a hetekben zajlik az országban, az már egy román politikus szavai szerint is „Balkánon túli jelenség”. Kezdődött a baj az úgynevezett Felekezeti Bankkal, amely már azért is különleges tiszteletet kapott a románoktól, mert itt az egyház az emberek bizalmi listáján a legelső helyen szerepel, tehát ha egy bank valamiképp egyházi kötődésű, az csakis jó lehet. Mégis megrohanták a betétesei, amikor elkezdtek szivárogni a hírek arról, hogy a szépnevű intézményt valójában közép- és dél-amerikai drogkereskedők használják pénzmosásra. Azután a legnagyobb befektetési intézmény, a Nemzeti Befektetési Alap következett, végül pedig ostrom alá került az a pénzintézet is, a Kereskedelmi Bank, amely igen komoly alaptőkével és stabil állami garanciákkal rendelkezett.


Lukács András
Ki akarnak készíteni
állítja Patrubány Miklós, a Magyarok Világszövetségének új elnöke
Tovább a cikkhez >>>

Somorjai László
Máltai mintajátszótér állami pénzből

A Máltai Szeretetszolgálat játszótér-projektje minimum száz, minden igényt kielégítő játszótéri objektum felépítését tervezi az országban. Ehhez mintegy 4 milliárd forintra lesz szükség, plusz az évi 500 millióra taksált, költségvetésből finanszírozott üzemeltetési kiadásokra. A játszótereket mindenki ingyenesen használhatja, ugyanakkor az állami költségvetésből épített és fenntartott objektumok gyakorlatilag a szeretetszolgálat tulajdonába kerülnek.


Gazdaság

Dicséret a gazdaságnak
Tovább a cikkhez >>>

Munkatársunktól
Kiújult banánháború

Az Egyesült Államok kereskedelmi szankciók bevetésére szánja el magát az Európai Unió ellen, miután a lisszaboni USA-EU csúcstalálkozón nem sikerült megegyezésre jutni a banánháború néven elhíresült kereskedelmi vitával kapcsolatban. Amennyiben a WTO (Világkereskedelmi Szervezet) jövő heti ülésén sem jutnak dűlőre a vitás kérdésekben, az USA kész büntetővámokat kivetni az unió számos árucikkére.


Györök Orsolya
Castro túléli az embargót

Változnak az idők. Mára recseg-ropog a negyven év óta életben lévő kubai gazdasági blokád, felbontását nyíltan felvállalják amerikai szenátorok. Az embargó látványosan II. János Pál pápa kubai látogatása óta kezdett „sorvadni”, olyannyira, hogy mára néhány termék esetében már meg is szűnt. Az amerikai képviselőház pedig a héten dönt a továbblépés felől: eltekintenek-e az embargótól az élelmiszerek és a gyógyszerek vonatkozásában.


Zara Orsolya
Kötelező a tőkeemelés

Június van, kezdődik a nyaralás szezonja. Mielőtt azonban a cégek tulajdonosai belefeledkeznének a szabadság kínálta gondtalanságba, hadd emlékeztessünk arra, hogy idén nyáron a társaságra is költeni kell. Utolsó előtti pillanatban vannak ugyanis azok a kft.-k, amelyek törzstőkéje még a korábbi törvény előírásaihoz igazodik és csupán 1 millió forintot tesz ki, és azok a részvénytársaságok, amelyek alaptőkéje még csupán 10 millió forint. A gazdasági társaságokról szóló új, 1997-ben életbe lépett törvény előírásai szerint e társas vállalkozásoknak kötelező tőkét emelni: kft. esetén összesen minimum három, rt. esetén minimum 20 millió forint törzs-, illetve alaptőkéről kell gondoskodni.


Munkatársainktól
Tűréshatáron a benzinár

Több kormányzati próbálkozás is mutatkozik az egyre nagyobb felháborodást keltő - és inflációt is gerjesztő - benzináremelés megfékezésére. A pénzügyminiszter nem sok sikert ért el a Mol Rt. vezetőségével történt tárgyalások során, a benzinár 60 százalékát kitevő adók csökkentésétől viszont határozottan elzárkózott.


Papp Levente
Magához tér az euró

Az euró régóta várt erősödése a hosszú hónapokig tartó mélyrepülés után szinte az utolsó pillanatban jött. Az eurószkeptikusok már-már kezdték megásni a közös pénz sírját, Brüsszel azonban váltig állította, hogy a sorozatos árfolyamesés megállítható. Arról, hogy az euró árfolyamváltozásainak milyen konkrét hatásai vannak mindennapjainkra, nem sokat hallunk. Talán még azt is gondolhatnánk, hogy amíg nem euróban tartjuk a banki megtakarításainkat, nem is érint bennünket a dolog. De ez nagy tévedés.


Vagyim Arisztov
Budapest együttműködik Moszkvával
Tovább a cikkhez >>>

APRÓPÉNZ
Tovább a cikkhez >>>

Háttér

Csereklyei Márta
Hajsza a gyémántokért

A gyémánt a világ legértékesebb köve, s Afrikában különösen sok van belőle: Botswanában, Dél-Afrikában vagy Namíbiában a gyémántkereskedelemből származó bevétel hozzájárul a fejlődéshez és stabilitáshoz. A legtöbb kitermelőhelyen azonban - mint például Angolában, Kongóban, Sierra Leonéban - a természeti kincs bősége átkot hozott: a kövek csillogása mögött véres polgárháborúk, rabszolgamunka, öldöklések, csonkítások, hajléktalanság és teljes gazdasági összeomlás áll. A The New York Times című amerikai lap cikksorozata az elmúlt hónapokban több afrikai országban felerősödő belharcok okait vizsgálja.


Szabó Ibolya Anna
Szex, drog és a modellek

Egy néhány nappal ezelőtt kezdődött bírósági eljárás minden bizonnyal megrengeti a párizsi divatvilágot: a magyar kábelcsatornákon is látható Fashion TV nevű kábelcsatorna vezetőjét, Adam Lisowskit szexuális zaklatás vádjával állították bíróság elé. Az ötvenéves Lisowskit egy lengyel származású modell vádolta meg azzal, hogy miután felcsalta párizsi lakására, megpróbálta megerőszakolni őt. Ez azonban csak a legutóbbi hír azok közül, amelyek az elmúlt években csorbították a divatvilág tekintélyét. Különösen érzékeny pontot érintett az a tavaly bemutatott BBC-dokumentumfilm, amelynek következtében a világszerte ismert Elite modellügynökség két vezető személyisége kényszerült lemondásra.


Hit és értékek

Morvay Péter
Ütköző világok

„Az Ütköző világok azokról a háborúkról szól, amelyek az égben a történelem előtti időkben zajlottak. Ezekben a háborúkban a Föld is részt vett…” - írja Immanuel Velikovsky orosz származású természettudós, polihisztor ötven éve írt könyvének előszavában. Az első kiadása óta a viták kereszttüzében álló mű egy új irányzatot hozott létre a tudomány és a teológia határán. A „katasztrófa-tan” alapkönyve most először jelent meg magyar fordításban. (Ütköző világok, Novella Kiadó, 2000.)


Tatár György
Tájkép csata közben

Az ősszel fog megjelenni az Osiris könyvkiadónál Tatár György filozófus Izrael - Tájkép csata közben című „filozófiai útibeszámolója”. A szerző - a zsidó vallásfilozófia kutatója - több évig tartózkodott Izraelben. Könyvében hétköznapi vagy éppen legbensőségesebb élményeit meséli el úgy, hogy egyúttal a zsidók több ezer éves történelme felől értelmezni is igyekszik azokat és Izrael mai államának létét. Az alábbiakban, valamint jövő heti számunkban is részleteket közlünk a könyvből.


Interjú

Hazafi Zsolt, Szobota István
Egy év alatt hárommilliárd

Az 1999-ben 50 millió forintos törzstőkével alapított Index.hu Rt. 25,1 százalékát 800 millió forintért vásárolta meg a közelmúltban két német befektető cég. Tizenegy hónap alatt a részvénytársaság papírjainak értéke 49-szeresére nőtt, az egyéves cég eszerint tehát mintegy hárommilliárd forintot ér jelenleg. Erről a robbanásról kérdeztük Braun Róbertet, az Index vezérigazgató-helyettesét.


Pátkai Mihály
A növekedés olyan, mint a kábítószer

Németország ad otthont a világ számos konzervatív milliárdosának: az Albrecht, Haniel, Quandt családok és még néhány tucat milliárdos család vagyonukat a 19. századra vezetik vissza. Síelni is testőrökkel járnak, az újságíróknak pedig azért fizetnek, hogy ne írjanak róluk semmit. A híres Mittelstand vállalatok - közepes méretű cégek, melyek nagyrészt egy-egy család kezében vannak, és amelyek segítségével Németország lábra tudott állni a második világháború után - most is virágoznak az országban. Szerintük a konzervatív cégvezetés, a részvények rendezett portfóliója és egyfajta diszkréció a siker titka. Ezekben a napokban azonban a gazdagok egy új generációja tűnt fel Németországban. Ők komoly változásoknak készítik elő a talajt Európa legnagyobb gazdasági hatalmában, ugyanis bátran vállalják a kockázatokat, és nehezen megkeresett vagyonuk nem kis önbizalommal ruházza fel őket - állítja a Newsweek című amerikai hetilap.


Külpolitika

Hetek-összeállítás
Nincs alku Jeruzsálemről

A sebtében lebonyolított libanoni visszavonulás után sem csitul a nyilatkozatháború a Közel-Keleten. Hasszan Nasrallah sejk, a Hezbollah gerillaszervezet vezetője bejelentette: harcosai megtartják fegyvereiket és folytatják harcukat, amíg „minden elfoglalt földet sikerül felszabadítani”. Miután az arab világban az izraeli hadsereg Dél-Libanonból történt kivonását nagy győzelemként értékelik, a palesztin hatóságnak szembe kell néznie azzal, hogy az utca embere szerint „tanulni kellene a Hezbollahtól”.


Hetek-összeállítás
Négyszemközt az ellenséggel

Amikor Aaron Klein Londonba utazott, hogy megfigyelőként részt vegyen egy iszlám szélsőséges mozgalom találkozóján, még fogalma sem volt arról, hogy nyolcszáz hallgató előtt fog nyilvános vitát folytatni a mozgalom fanatikus vezetőjével arról, miért kell Izraelt beleszorítani a tengerbe. Az izzó hangulatú találkozó másnapján a Jerusalem Post újságírója exkluzív interjút készített Omar Bakri Mohammed sejkkel, az Al-Muhadzsirun alapítójával.


Vajdasági tudósítónktól
Jegyzetlapok Újvidékről

Május 29-e, hétfő. Nagy a készülődés. Szinte az ország apraja-nagyja tudja, hogy ezen a napon adják át az új vasúti hidat Újvidéken, melyet tavaly ilyenkor a NATO bombázásokkal lerombolt. Az új hidat 100 nap alatt építették fel. Szlobodan Milosevics javaslatára az új híd a nemrég meggyilkolt tartományi kormányelnök, Bosko Perosevics nevét kapta. E nap reggelén Szerbia szinte minden részéről vonatok és autóbuszok szállították a polgárokat a hídavatás helyszínére. Szabadkáról 7.30-kor indult egy húsz személyszállító vagonból álló szerelvény, mely „tömve” volt utasokkal. Az utazókat a helyi vállalatok biztosították: volt, ahol önkéntes alapon, ahol meg nem ment ilyen egyszerűen, ott felmondással fenyegetőztek a vállalat vezetői. Ennek köszönhetően mintegy 1500-an zsúfolódtak be az ingyen szállító vasúti kocsikba, ahol a rendet mintegy 100 rendőr biztosította. Még az állomáson szétosztották az ország vezetését éltető transzparenseket, valamint az ingyenes üdítőitalokat.


Hetek-összeállítás
A Brüsszeli Köztársaság kihívja Amerikát

Bill Clinton amerikai elnök Berlinben átvette a Nagy Károly-érdemrendet, amelyet minden évben az európai egységért legtöbbet tett személynek ítélnek oda. A kitüntetés ténye - írja a The New York Times - reményt ad arra, hogy minden ellenkező jel dacára az Egyesült Államok és az európai nemzetek közös érdeke egy Európai Egyesült Államok létrehozása. Ez a találkozási pont lehet az a „harmadik út”, amelyről Berlinben rendeztek csúcstalálkozót a hagyományos liberális és a konzervatív kormányzási módokkal szemben alternatívát kereső politikusok, köztük Clinton részvételével. Az atlanti szövetségesek viszonyában azonban számos feszültség érzékelhető: Washington bizalmatlanul szemléli a „Brüsszeli Köztársaságként” is emlegetett Európa gazdasági és katonai önállósodását, míg az óceán innenső partján az új amerikai csillagháborús törekvések keltenek elsősorban aggodalmat.


Márer György, New York
Új csillagháborús terv

Amint közeledik Clinton elnök döntése a korlátozott rakétavédelmi rendszer kiépítéséről, az amerikai hírszerzés vezetői figyelmeztetnek arra, hogy egy ilyen lépés hidegháborús fegyverkezési versenyt indíthat el Kína, India és Pakisztán között. Jóllehet amerikai hivatalos körök hangsúlyozták: a tervezett rakétavédelem nem irányul Peking ellen, ennek ellenére elismerik, hogy jelentősen aláássa, sőt semlegesítheti Kína kicsiny atomfegyvertárát. Ez pedig ahhoz vezethet, hogy Kína megnöveli nukleáris ütőképességét. Amennyiben Peking ezt teszi, körzeti ellenlábasa, India is követi a példát, valamint ez utóbbi vetélytársa, Pakisztán sem akar majd lemaradni.


Schmidt Barna
Expomámor Hannoverben

Csodálatos, mesevilágba illő épületek, hipermodern kötélpályás közlekedőeszközök, merész üveg- és betonkonstrukciók egészen lenyűgöző méretekben megvalósítva. Ez és megannyi más káprázat fogadja a 2000. évi hannoveri Expóra elzarándokolt kíváncsi tömegeket. A legkorszerűbb műszaki megoldások - a technika eufóriája - egy kis időre feledteti a látogatóval az emberiség problémáit.


Négykeréken

Király Sándor
Lejárt a türelmi idő
Tovább a cikkhez >>>

Király Sándor
Egyterű, de nagyszerű
Tovább a cikkhez >>>

Mondovics L. Gábor
Használt autót, ne tragacsot

Nemcsak a zöldségpiacok é-lénkülnek meg a jobb időjárással, hanem a használtautóké is. A kérdés az, milyen autót vegyen a kedves vevő. És mennyiért? Ez utóbbi egyszerűbb, mert sokak pénztárcája sajnos nem enged sokat. Hiába, legjobb az új autó. Másik kérdés, mennyi a minimális összeg, amit érdemes egy használt autóra költeni. A mai magyar autóparkot nézve, akinek háromszázezer forintja van, az még inkább várjon egy kicsit. Ezért az árért ugyanis ma húszas éveiben járó nyugati négykerekűt vagy nem sokkal fiatalabb keletit lehet venni. Jobb érzésű eladók nem is nagyon merik ezeket ajánlani, mert ha egyszer valami tönkremegy benne, akkor akár a vételár többszörösét is rá lehet költeni, hogy újra menjen az „új” szerzemény.


Király Sándor
Kérek egy gázfröccsöt
Tovább a cikkhez >>>

Publicisztika

Szakonyi Károly
Nyári képeslapok

Utazzunk, szólítanak fel a színes plakátok, s hegyeket, tengert, verőfényes eget kínálnak elénk; nyár van, az idén már a május is rekkenő meleggel csábított a szabadba, a vizek mellé, nemhogy a június; csak legyen pénzünk az útra! Nem is olyan régen még a szakszervezeti beutalók ideje járta, a balatoni üdülőkben töltött két hét jelentette a nyaralást. Aztán kezdtek divatba jönni a külföldi utak, húsz dollárral a zsebünkben kelhettünk útra, de voltak olyan országok, ahová csak meghívólevéllel és a vendéglátóktól beszerzett jótállással mehettünk.


Sport

Üveges Péter
Hegymenetben a Giro

A körverseny csütörtöki pihenőnapja után a Giro még állva maradt mezőnye (158 kerekes) az Adria partjától északnyugat felé vette az irányt, hogy aztán a szakasz végén felmásszon a Valico le Laste csúcsára (1.075 m). Ez a feladat csupán szerény kóstolót jelentett a hétvége további hat, első kategóriájú hegycsúcsa előtt.


MTI
Csank: Fradival a csúcsra
Tovább a cikkhez >>>

Hetek-összeállítás
Ősi ellenfelek a halálcsoportban

Már csak egy hét - dörzsölik kezüket a foci vérbeli rajongói, és június 10-ével végre elkezdődik a belga-holland közös rendezésű labdarúgó Európa-bajnokság. A legtöbb találgatás, a legnagyobb várakozás talán az A-csoport mérkőzéseivel kapcsolatos. Lássuk, mire számíthatunk.


Davenport korán búcsúzott
Tovább a cikkhez >>>

Kiütéssel győzött a New Jersey
Tovább a cikkhez >>>

Matthäus búcsúja Maradonával
Tovább a cikkhez >>>

Szabadidő

Bohács Krisztina
A tiszavirág tánca

„Minden test fű, és minden szépsége, mint a mező virága! (…) Megszáradt a fű, elhullt a virág…”


Makki Marie-Rose
Könyvbarátok hete

Idén is a naptár szerinti nyár első hetében, pontosabban június 1. és 5. között, a már hagyományos helyszínen kerül sor a 71. Ünnepi Könyvhétre Budapesten, a Vörösmarty téren. A több mint 90 standon zajló könyves ünnepet az ilyenkor megszokott, dedikálással egybekötött, kötetlen jellegű író-olvasó találkozókon kívül számos kísérő rendezvény gazdagítja, s ismét több vidéki helyszín igyekszik a maga módján kapcsolódni a neves eseményhez.


Egyre több fiatal dohányzik

A Magyar Gallup Intézet felmérése szerint a magyarok kellően tájékozottak a cigarettázás kockázatait illetően, ennek ellenére az utóbbi években nem csökkent a dohányzók száma. Egy április közepén végzett felmérés során több mint ezer embert kérdeztek meg a témával kapcsolatban. Az interneten is közzétett felmérésből kiderül, hogy a magyar lakosság mintegy harmada dohányzik. Az adatok szerint elsősorban a nők és a fiatalok körében emelkedett a cigarettázók száma.


Medvék közelről
Tovább a cikkhez >>>

Kikapcsolódás a Népszigeten
Tovább a cikkhez >>>

Színes

Életmentő kisfiú
Tovább a cikkhez >>>

A püspökök sem kivételek
Tovább a cikkhez >>>

Háromszoros ballonrekord
Tovább a cikkhez >>>

Hannover: 19 órás vagy 3 perces színdarab
Tovább a cikkhez >>>

Nagylelkű amerikaiak
Tovább a cikkhez >>>

INNEN-ONNAN
Tovább a cikkhez >>>

DUMA PLÁZA

Vásárolj földet! Többet már nem gyártanak belőle. (Mark Twain)