Ridley Scott, a Nyolcadik utas a halál, A paradicsom meghódítása és a Szárnyas
fejvadász rendezőjének legújabb alkotása a történelem és a művészi képzelet
keveréke. A megfilmesített politikai dráma egyben üzenet a jelenkornak: ami a kisember
számára egyre megy, az az igazságosság számára kemény harcot jelent, akár
hullahegyeket követelőt. Az egyszerű polgár célja a holnapi nap, az étel, a ruha,
mindegy kitől és hogyan. Ám a hatalmi piramis csúcsa felé közeledve a dolgok egyre súlyosabbak,
a „hogyanok” egyre fontosabbak.
A filmbéli római hadvezér, a hős Maximus rabszolgasorba kerül, mint a bibliai József.
Családját Commodus lemészároltatja, és egyáltalán mindenkit, aki útjába áll,
beleértve apját is, mikor közli vele: „Nem leszel császár, Commodus.” Így kerül
mégis a trónra Commodus, és gladiátorként az arénába Maximus, ki Rómához és
Aureliushoz mindvégig hű marad.
Egyik brutális győzelme után az arénában rövidkardját a nemes hölgyek asztalához
dobja fel. „Miért nem ujjongtok? - ordítja a szétdarabolt rabszolgatetemek közül.
- Szórakozni jöttetek, nem? Hát szórakozzatok!” - veti oda a közönségnek, és
a porond homokjába köp megvetően. Az arénában döbbent csönd, a moziban is döbbent
csönd. A megfigyelő, a néző Maximusszal azonosul, holott ő is csak egy azok közül,
akik izgalmat és szórakozást keresnek és találnak a szétrobbanó fejek és testek látványában.
Akik kéjjel pillantják meg a fekete női gladiátor pucér testét, akiről leszakadt a
vért, és akit egy pillanattal később látunk felhasadni. A köpés nekik szólt.
Illetve nekünk, nekem. Mindenkinek, aki csak beült.
A műsor azonban folytatódik, és megtudjuk azt is, hogy ha a gladiátor sikert akar, nem
köpheti le a közönségét. Szeretnie kell őket. Ölni, élni és megnyerni a közönséget.
Így juthat a császár elé, hogy ő aztán visszaadja a rabszolga szabadságát.
Marcus fia, Commodus a valóságban is bolondja volt a véres játékoknak, Herkules
inkarnációjának és társának hitte magát. Apolitikus magatartásával azonban magára
haragította a környezetét; egy összeesküvés keretében Narcissus, egy szolga, akit
birkózótársnak alkalmazott, megfojtotta.
A filmben a legjobb gladiátor ellen áll ki, aki maga Maximus, hogy ezzel véget vessen a
Maximus-legendának, és magát istenítse: „Commodus, aki legyőzte a legyőzhetetlen
Maximust, a spanyolt”, akinek népszerűsége már a császárénak is elé került. „Maximus,
az irgalmas”, „Maximus, Róma megmentője”.
Commodus előtte ellenfelét titokban tüdőn szúrja, hogy győzelme biztos legyen.
Maximust azonban megsegítik az istenek, Róma istenei, és így is győz. Commodustól
utolsó perceiben elfordulnak emberei, látván biztos vesztét. Maximus bosszút áll a
családjáért és Marcus Aureliusért. Utolsó szavaival még kihirdeti Aurelius titokban
elmondott végrendeletét: állítsák helyre a szenátust, a népképviseletet, és unokája
Lucius, legyen a trónörökös. A hős összeesik és meghal. Róma megmenekült. Mitől?
Az apagyilkos, perverz Commodustól és rémálmaitól. Mástól nemigen. A filmnek vége.