Vissza a tartalomjegyzékhez

Finta Szilvia
Tapsraforgó és a többiek

„Édeske”, becses nevén Haraszt˙ István, immáron Kossuth-díjas akadémikus mobil-szobrász, ismét humoros játékosságával, ironikus lendületével lepte meg a műkedvelő közönséget. A lakatosként induló autodidakta ezermester egyedi, külföldön is elismert kinetikus művész, játékos „gyermek”, aki pajkos mosollyal azért időnként a hatalomnak is odamondogat. Régebbi művei közül itt láthatjuk például a Központi irányítás című, 1973-ban készült alkotást is, mely egy óralapon szétszórtan felsorakozó számos kicsi óralap együttese, középen egy orosz márkával, ezzel jelezve, ki is az irányító. A mutató jár-jár, csak éppen ellenkezőleg, a haladást megcáfolva. Az akkori vezetés nem ismerte el az alkotót, pedig már Párizsban is díjat ítéltek neki. Most végleg „rehabilitálták”.
A kiállításon láthatunk örökmozgó-féle szerkentyűket, függőlegesen hengerekbe ékelt vagy sík felületen forgó fényes golyóbisokat, taps-raforgót, mely csak akkor indul el, ha megtapsoljuk, füttyreforgót, melynek nem mindegy, miként is szól a nóta. Na de a Képmutató láda se semmi, mely fotocellás technikával működik. A régiesen egyszerű kincseskoffer egyszercsak kinyílik, s tükörbelsejéből önarcunk köszön vissza. Képmutatás a javából. A művek anyaga olykor piaci ógazdagság, fogaskerekek, kapcsok és zárak, olykor pedig megszelídített elektronika, művelt modernség, vas, acél, réz, plexi stb.
A fantáziadús, többértelmű névválasztás szintén egy friss ösztön-intellektus szüleménye (például Illuminoszkóp, Gurgurizátor stb.). A mesternél minden tiszta játék, gépekre komponált karikatúra, csupa ötletözön, melyet a gyerekek is nagy érdeklődéssel díjaznak, hisz közreműködésükkel születik meg a végleges mű. A kiállítás még megtekinthető május 28-ig, naponta 10-18 óráig, a Csepel Galériában (Szent Imre tér 3., a Boráros tértől a csepeli HÉV-vel a 2. megálló).