Vissza a tartalomjegyzékhez

Hetek-összeállítás
XII. Pius tudott a népirtásokról

A The Times című angol napilap jelentése szerint egy római bolhapiacon megtalált feljegyzések arra utalnak, hogy a vatikáni brit követ „a második világháború alatt rendszeresen tájékoztatta XII. Pius pápát a nácik gaztetteiről”.

Az újság római tudósítója arról számol be, hogy egy olasz újságíró és régi könyvek gyűjtője rábukkant Francis D’Arcy Godolphin Osborne, a Szentszék mellé rendelt brit követ II. világháborús feljegyzéseire. Ezekből megtudható, hogy a követ „a szövetséges erők rádióadásai alapján” naponta írásos jelentést küldött a pápának a náci atrocitásokról.
Osborne, aki 1936-tól képviselte Nagy-Britanniát a Szentszéknél, Olaszország hadba lépése után a Vatikán falai között talált menedéket. A történészek előtt ismert volt tevékenysége, de az iratoknak nyomuk veszett. Osborne 1964-ben hunyt el Rómában, hagyatékát kiárusították, valószínűleg így kerültek az okmányok egy régiségkereskedőhöz.
A lap úgy tudja, hogy a témát kutató brit és külföldi történészek, köztük Pierre Blet atya, jezsuita tudós, aki közelmúltban megjelent XII. Pius és a második világháború című könyvében a Szentszék nevében védelmébe veszi XII. Piusnak a vészkorszakban tanúsított magatartását, meglepődve fogadták Osborne jelentéseinek felfedezését. „Felbukkanásuk minden bizonnyal lelassítja a Vatikán azon sokat bírált tervét, hogy boldoggá avassa XII. Piust” - így a lap. A feljegyzésekből részleteket idézve a The Times azt írja, hogy „1940 októberében Osborne figyelmeztette a pápát” arra, hogy „a németek aktívan terjesztik az antiszemitizmust Magyarországon, Romániában és Bulgáriában”. 1941-ben arról küldött jelentést, hogy a nácik „a felsőbbrendű faj mítoszának nevében követtek el atrocitásokat. (…) Kísérleteket folytatnak beteg és szellemileg fogyatékos gyermekeken Németországban” - írta. Tájékoztatta XII. Piust arról is, hogy tömegesen deportálják és gyilkolják a lengyelországi zsidókat. 1943-ban például arról írt, hogy „Szlovákiában a zsidó lakosság 77 százalékát ismeretlen helyre deportálták, s ez valószínűleg a halál…”
(A XII. Pius pápa második világháború alatti tevékenységéről szóló vitát Karsai László történész lapunkban megjelent kétrészes tanulmánya részletesen ismertette. Hetek, 2000. március 18. és március 25., A Vatikán és a holokauszt)