Vissza a tartalomjegyzékhez

Szlazsánszky Ferenc
A miniszter félrelépett

A Fideszben és a kormányban is vannak olyan személyek, akik már korábban tudtak arról, hogy Deutsch Tamás ifjúsági és sportügyekért felelős miniszternek házasságon kívüli gyermeke született titkárnőjétől. A közvélemény csütörtökön a Blikk című bulvárlapból értesülhetett az eseményről, két héttel az után, hogy Deutsch Zalán meglátta a napvilágot. A Heteknek nyilatkozó kormánypárti és ellenzéki politikusok egyaránt leszögezték: magánügynek tekintik a kérdést.


Pillanatfelvétel a 98-as kampányból. Deutsch meghökkentette a konzervatív tábort Fotó: Archív

A hír azért is kelthetett meglepetést, mert alig két héttel ezelőtt az egyik kereskedelmi televízió portréfilmet sugárzott a Deutsch családról, és a műsort végignéző érdeklődő joggal gondolhatta: a sportminiszter idilli, már-már eszményi családi életet él feleségével és két gyermekükkel. Deutsch csütörtökön, első nyilatkozataiban magánügynek minősítette a történteket, és sajnálkozását fejezte ki a sajtó komoly érdeklődése miatt. Azt elismerte, hogy afférja átmenetileg negatívan befolyásolhatja pártja megítélését is.
A Fidesz-frakcióból - a TV 2 kereskedelmi csatorna hírműsora szerint - senki nem kívánt véleményt nyilvánítani a sportminiszter ügyében, anynyi azonban kiderült: többen megütköztek a hír hallatán, és úgy vélik, az ifjúsági miniszternek fel kellene ajánlania lemondását.
Horváth Béla, a kisgazdapárt frakcióvezető-helyettese „nehéz erkölcsi kérdésnek” minősítette az ügyet, ugyanakkor úgy véli, az eset nem fogja befolyásolni Deutsch politikai karrierjét. „Nagy-Britanniában biztosan lenne következménye egy hasonló ügynek, de nálunk nem” - tette hozzá Horváth a Hetek kérdésére.
Herényi Károly, az MDF alelnöke érdeklődésünkre kijelentette: a Demokrata Fórum nem kívánja kommentálni a történteket.
Bauer Tamás szabaddemokrata képviselő pártja álláspontját ismertette lapunkkal: eszerint magánügynek tekintik a sportminiszterről megjelent híreket. A sajtó szerepével kapcsolatban Bauer elmondta: a demokrácia egyik sikerének tartja, hogy a média ez idáig nem foglalkozott a politikusok magánéletével. Bauer Tamás úgy véli, a jelenlegi ügy folytatása vagy lezárása elsősorban az ellenzéki pártokon múlik. A képviselő biztos benne, hogy az SZDSZ nem kíván politikai tőkét kovácsolni Deutsch magánéletéből, arról azonban nincs meggyőződve, hogy fordított helyzetben a Fidesz is így viselkedne.
Hasonló álláspontra helyezkedett Molnár Gyula, az MSZP frakcióvezető-helyettese is: mint lapunknak elmondta, mindaddig nem foglalkoznak érdemben egy-egy politikus magánéletével, amíg az adott ügy nem befolyásolja negatívan a politikus munkáját. A Deutsch-ügyet is ilyennek tekintik, hasonlóan Rapcsák András lányának, illetve Vancsik Zoltán fiának közelmúltbeli eseteihez.
Kérdésünkre, miszerint befolyásolhatja-e a gyermekáldás az ifjúsági és sportminiszter politikai pályafutását, Molnár elmondta: A miniszterelnök feladata annak mérlegelése, hogy Deutsch Tamás személyisége ezek után beleillik-e a polgári kormányzatról kialakítani kívánt képbe. Molnár ugyanakkor természetesnek tartja a bulvársajtó érdeklődését a hasonló jellegű eseményekkel kapcsolatban.