Hetek - IV. évfolyam, 20. szám, 2000. május 13

„A szerencsejáték mindig magával fog ragadni két-három százaléknyi áldozatot. Számukra a játék a vallásuknál is fontosabb, az életüknél is fontosabb, és gyakorlatilag betilthatatlan. A korábbi civilizációkon időnként végigsöprő szigorú tiltás csak használt a játékok körüli izgalomnak” - olvasható a Szerencsejáték Felügyelet internetes honlapján, az 1998-as évről készített beszámolóban. Az összegzésből az is kiderül, hogy az állam évente húszmilliárd forint adóbevételre tesz szert a különböző szerencsejátékokból, tényleges haszna azonban ennél jóval több, hiszen például a lottó-típusú játékokban és a hazai kaszinók felében tulajdonosként is jelen van. A vesztesekről, a tönkrement családokról még nem nyitottak honlapot.

A pénznyerő automaták - a pókergépek, gyümölcspókerek, félkarú rablók - igen „hasznos” szerkezetek: Magyarországon körülbelül harmincezer darab üzemel belőlük, és az utánuk fizetett adó 1998-ban több volt, mint a lottóból, a totóból és a kenóból befolyt adók együttvéve. Szám szerint három és fél milliárd forint.
János egy Zala megyei faluban kocsmáros. A kocsmában kilenc pénznyerő működik, ebből adódóan János gazdag tapasztalatra tett szert a játékosok lélektanát és a gépek működését illetően. „Itt csak veszteni lehet - szögezi le mindjárt a beszélgetés elején -, a kérdés csak az, hogy miből.” Mert az tényleg nem mindegy, hogy valaki a havi munkanélküli segélyét veri el néhány óra leforgása alatt, vagy csak a bevételei töredékét - még ha az több százezer forint is. János mindkét típusra tud példát: „Azokat a napokat általában nagyon megérezzük, amikor van valami segély. Egy átlagos kisember, akinek az összjövedelme mondjuk negyvenezer forint, a negyvenezret játssza el.” A csalódás után a hitelkérések következnek, de azok már nem a gépről szólnak, hanem a napi létről: kávéhitel, cigihitel, italhitel.
A gépek különben nem válogatósak: egyazon vonzerővel hatnak gazdagra, szegényre. Bizonyos szempontból nincs különbség gazdag és szegény játékos között: egyformán jól tudja mind, hogy nincs esélye a gép ellen nyerni. Matematikai alapon. „Úgy vannak beállítva, hogy hetven százalékban nyernek, harmincban veszítenek - magyarázza János -, és az a döbbenetes, hogy ezzel a játékosok is tisztában vannak, mégis jönnek.”
A Jánosék kocsmájában hatszázezer forint a napi csúcs. Ennyit vesztett egy helyi vállalkozó este nyolctól reggel négyig. Hivatalosan tízkor van záróra, de az illető kétezer forintot fizetett Jánosnak óránként, hogy játszhasson. Hát hogyne játszhatott volna. „Pókergépen játszott, ahol egy leosztás ezer forintba kerül. Hajnalra „betekert” a gépbe hatszázezret, aztán este még visszajött, és pihenésképpen elvesztett újabb kétszázat, igaz, azt már a hivatalos nyitva tartáson belül” - emlékszik a nem mindennapi esetre János.
János főnöke, a kocsma tulajdonosa csak üzemelteti a gépeket, de így sem jár roszszul: „A kilenc gép után tisztán marad kilencszázezer forint havonta” - tájékoztat meglepő nyíltsággal János. A gépek tulajdonosa, aki még sosem járt a kocsmában, ennek a dupláját keresi - ezen a kilenc gépén. János súgással egészíti ki fizetését. Néhány vendégnek el-elmondja, melyik gépbe dobtak sok pénzt előzőleg. Akkor az a vendég elkezd játszani a géppel és nyer. Matematikai alapon. „A hatszázezres vendég után szóltam egy ismerősnek, hogy próbálja meg, mert legalább százezret ki kell adnia a gépnek. Ki is adta, az ismerős pedig nem maradt hálátlan” - meséli János.
A beszélgetés közben negyven körüli férfi ül a pulthoz. Kávét kér és konyakot, közben rágyújt. A kocsmába járók közvetlenségével kezdi mesélni a tegnap történteket: négyszázas alapon játszott, és háromszor is eljutott százhuszonnyolcezerig, de mind a háromszor elvesztette. „Miért nem állt meg hatvannégyezernél, vagy harminckettőnél?” - kérdezem. „Már annyit buktam előtte, hogy hatvannégyezerrel nem lehetett volna kompenzálni” - feleli elmerengve, azután kisvártatva elindul a gép felé. „Most vált el tőle a felesége, mert mindent elhordott otthonról” - mondja János, amikor a férfi hallótávolságon kívül ér. „A házat el kellett adni, mert nem akart gyerektartást fizetni. Megegyeztek, a fele pénzből még levontak valamit a gyereknek. Ami pedig neki megmaradt, az egy hónap alatt idejött hozzánk, hozzánk vándorolt.”
A kocsmáros szerint a vendégköréhez tartozó játékosokat a megszállottságon kívül a rivalizálás is hajtja: „Aki elveszít negyvenezer forintot, az már valaki.”
Amennyiben ez az állítás igaz, úgy Gábor valaki. De nagyon, ő ugyanis fél év leforgása alatt hatmilliót bukott a szerencsejáték-iparban. Közelebbről kártyán és kártyaautomatán. Ha ehhez még hozzátesszük, hogy mindez a kilencvenes évek elején történt - amikor a taxisok utcára mentek a hatvan forintos benzinár miatt - könnyen növekedésnek indulhat Gábor „teljesítménye” iránt érzett csodálatunk.
A még most is csak a harmincas éveiben járó fiatalember egyenes úton jutott el a szerencsejátékokig: „Gyerekkoromtól fogva mindent pénzben játszottam, a lábtenisztől kezdve a csapd le csacsiig, hogy érezzem a dolgok értékét” - emlékszik az indulásra. Huszonkét évesen már lányokat futtat, nem csoda, ha a bevételből kártyára is jut. Lendületesen kezd: „Első alkalommal az ország egyik legnagyobb hamiskártyásával ültem le játszani. Tudtam, hogy hamiskártyás, de nem érdekelt.” A veszteség egy BMW, két aranylánc és készpénz, összesen másfélmillió forint értékben. Gábor ezután áttért a pókergépekre. Tudta ő is, hogy hosszú távon nincs esélye nyerni, mégis játszott. „Egyszer háromszázezer forinttal a zsebemben autóztam Pestlőrincen. A játékterem előtt mentem el, de nem akartam bemenni. Akkor egy belső hangot hallottam, ami azt mondta: menj be, ma nyerő vagy.” Bement, az összes pénzt elvesztette.
„A megszállottság sokszor úgy alakul ki, hogy az ember vissza akarja szerezni a pénzt, amit elvesztett” - állítja Tamás, aki saját értékelése szerint rulettmegszállott. Kezdetben a kíváncsiság vitte el a kaszinóba, emlékezete szerint az első alkalommal nyert is. Később vesztett, aztán megint vesztett. Miután saját pénze elfogyott, kezdte eladogatni a család műszaki cikkeit. „Képes voltam Szekszárdról felhozni az öcsém hifitornyát. Felültem a pesti buszra, elmentem Dunaújvárosig, ott taxiba ültem, irány Budapest. Először bementünk a zaciba, a taxis várakozott, kaptam készpénzt, utána bementem a kaszinóba, gurítottam egyet, utána kivittem neki egy százmárkást, azzal fizettem” - avat be nem mindennapi kalandjaiba.
Ha jól végiggondoljuk, hosszú távon a ruletten sincs esély a nyerésre, hiszen a legnagyobb nyerési szorzó 35, viszont annak esélye, hogy eltaláljuk a kipörgetett számot 1 a 37-hez. (Arról nem is szólva, hogy nulla esetén mindent a bank visz.) Ennek ellenére sok játékos „nyerési szisztémákat” dolgoz ki, és annak alapján próbál szerencsét. Tamás a pénzen kívül barátnőjét is elvesztette a szerencsejátéknak köszönhetően. A lány nem tudott kedvese kedvteléséről, Tamás nem merte megmondani. Amikor viszont megszorult, „kénytelen volt” meglopni barátnőjét. „Ha jól emlékszem, a harmadik ilyen eset után buktam le. Eszter azonnal szakított.”
Tamás életének eddigi mélypontja az volt, amikor lejárt a lakására terhelt hitel-visszafizetésének határideje. A pénzt belvárosi araboktól kapta, száz százalékos kamatra. A futamidőt egy évben állapították meg, de Tamás még a tőkét sem tudta összenyerni. Végül a szülei mentették meg a lakásvesztéstől. „Ott álltam harminchat évesen az apám előtt a kaszinós öltönyömben, és sírtam. Ne tudd meg, milyen érzés volt” - mondja a rulettfüggő férfi.
„Ennyi negatív tapasztalat után miért kockáztatsz még?” - teszem fel sokadszor a kérdések kérdését.
„Az emberben mindig ott van, hogy hátha nyerek. Mindig ott van.”

Öngyilkossági kockázat

A Szerencsejáték Felügyelet megbízásából készült felmérésből kiderül, hogy 1000 személy közül rendszeresen játszik 642 fő, ritkán 206 fő, életében egyszer kipróbált már valamilyen szerencsejátékot 98 fő, sohasem játszott 54 fő.
Szerencsejátékra átlag havi 2 500 forintot költenek. Az összes szerencsejáték-ráfordításaik átlag 70 százalékát könyvelik el veszteségként. 1 éves áttekintésben az 1000-ből csak 85-en értek el érzékelhető bevételnövekményt. Egyszerre 200 ezer forintnál nagyobb nyereményről csak 35-en számoltak be. 286-an számoltak be arról, hogy környezetükben találkoztak szerencsejáték-szenvedélybetegekkel, de saját magát csak 85 tartja életveszélyesen játékfüggőnek.
A szakemberek 4-5 százaléknyi rendszeres, szenvedélyes, de nem patológiás szerencsejátékost tartanak számon Magyarországon. Számuk 8500-9000-re tehető, a kóros szerencsejáték-szenvedély kategóriába esők aránya 4-5000 fő, ami megfelel a nemzetközi összehasonlító adatoknak. A problémás és kóros játékfüggők 76 százaléka párhuzamosan több szerencsejáték-fajtát is preferál. A legtöbben - 85 százalékban - említették a lottót, majd a pénznyerő automatákat, 49 százalékuk kizárólag ezt használja. Kaszinóban 20 százalékuk fordul meg viszonylag rendszeresen. Lóversenyfogadásokról 3 százalék, totószenvedélyről 6 százalék számolt be. Az öngyilkosságot megkísérlők aránya a patológiás szerencsejátékosok körében 20 százalékos. Nincs még egy pszichiátriai kórkép, amely ekkora öngyilkossági kockázatot hordoz.