Vissza a tartalomjegyzékhez

Hetek-összeállítás
Kötelező kárpótlás

Otto Lambsdorff, a német kormány kárpótlással megbízott szervezője július elejére szeretné tető alá hozni a náci korszak kényszermunkásainak kártérítését. Úgy véli, hogy a kárpótlás záródokumentumának átadására Bill Clinton németországi látogatása a legalkalmasabb pillanat.

A dátum kitűzése sürgetésként szolgál a német vállalatoknak, mert a megszabott 5 milliárdos hozzájárulás helyett mindeddig kevesebb mint 3 milliárd folyt be. A német iparkamara által felmért 220 ezer cég helyett eddig csak 1700 vállalat fizette be részét a közös kalapba. A korábbi megállapodás szerint 10 milliárd márkával járul hozzá Németország (felerészben az állam, illetve az érintett vállalatok) az egykori kényszermunkások kárpótlásához. Lambsdorff egy interjúban kijelentette, számított arra, hogy sokan kibújnak a fizetés kötelezettsége alól, de a nagyságrend meglepte. Az akció vontatottsága még nem kínos, de könnyen azzá válhat. A vállalatok egyszerűen nem fogták fel, hogy magatartásuk kihatással lesz Németország külföldi megítélésére - tette hozzá. Hozzájárult ahhoz (a korábbi amerikai szándékhoz), hogy nyilvánosan pellengérre állítják azokat a cégeket, amelyek nem hajlandók rendezni a múltjukat. A kormánybiztos ugyanakkor bízik abban, hogy hamarosan összegyűlik az 5 milliárd márka, mert - mint mondta - a németek nem engedhetnek meg maguknak ilyen leégést.