Vissza a tartalomjegyzékhez

Munkatársunktól
Készülődő szocialisták

Az első nagy feladata lesz, és ez bizonyítja rátermettségét Németh Miklósnak, ha sikerül a jobboldal kommunistázó-lejárató stílusa közepette helytállni, és megőrizni népszerűségét - mondta lapunknak egy vezető szocialista politikus annak kapcsán, hogy a rendszerváltást előkészítő miniszterelnök újra politizálni kezd az MSZP keretein belül. Lapunknak nyilatkozó szocialista politikusok kifejtették: egyöntetű vélemény a pártban, hogy szükség van Némethre, s többek között a bizonytalan szavazók megnyerését várják tőle.


Németh Miklós exminiszterelnök. Meggyőzheti a bizonytalanokat    Fotó: Vörös Szilárd

Németh Miklós múlt héten érkezett haza családjával Angliából. Lapzártánkig tudomásunk szerint még nem találkozott Kovács László pártelnökkel, de erre - ahogy több szocialista képviselő kifejtette - hamarosan sor kerül. A tervek szerint egyébként elnökhelyettesként fogja folytatni a politizálást az MSZP színeiben, jelölésére a legközelebbi kongresszuson a Borsod megyei szocialisták már nyilvánosan is elkötelezték magukat. A legvalószínűbbnek a pártban egyébként azt tartják, hogy a német Schröder-Lafontaine kooperációhoz hasonlóan a Kovács-Németh páros fogja vezetni a pártot.
A szocialisták helyzetértékelése szerint - mint a közvélemény-kutatások és az időközi választások is mutatják - az egyesült jobboldal (Fidesz-MPP-
FKGP-MDF) és az MSZP egyensúlyban van egymással. Ilyen helyzetben pár százalékos többlet is a győzelmet jelenti, hasonlóan a Fidesz számára „éppen” megnyert 1998-as választásokhoz. A biztos szavazók tábora úgymond „beállt”, kérdéses viszont, hogy a nagyarányú bizonytalanokat ki tudja megszólítani. Erre - ahogy szocialista politikusok jelezték - nagy esélye van Némethnek.
„Nagy kérdés az viszont, hogy a feszült magyar belpolitikai helyzet, esetleg egy lejárató stílusú jobboldali, konfrontatív kampány nem koptatja-e el Németh meglevő népszerűségét” - nyilatkozta lapunknak egy vezető szocialista politikus, aki szerint ennek megőrzése nagy feladat az angol politikai stílushoz szokott, ma is népszerű - jó emlékekből, de már inkább „távolról” ismert - egykori miniszterelnöknek.