Magányos lehet az is, akit milliók szórakoztatásáért fizetnek. Pedig arca
gyakran tölti ki (be) az étert, pajkos szeme óriásplakátról villan a városra, és
egész kis csapat mozdul rá ötleteire, hogy felkapja elméjének értékes morzsáit.
És mégis. Ha mesterkélt a produktum, ha süt a teljesítménykényszer nyűge, ha előre
fóliázott panelekből történik a műsorépítés - akkor illóolajként párolog el
a hajdani spontán jókedv, a tegnapi kacagás.
Talán érthető. Hisz exkluzív kapitalista szerződés szerint kell hangulatot
csiholni, már nézettségi mutatók és jól fizető reklámblokkok diktálnak. Így, ha
az eszköztárból fogyni kezd a „meglepő és mulatságos”, jön a trágár vicc és
az obszcén verbalitás. Természetesen a számokban mérhető hatás kedvéért, ami
ebben a bizniszben épp annyira szükséges, mint ama római mondásban a hajózás: kell
a fennmaradáshoz…
A dolog hajdan az „élőbeszéd varázsából” nőtt ki. A talk-showk-ból aztán
idehaza is kipattant (a műfaj újvilágbeli evolúcióját lekövetve) a Szórakoztatás
izmos ipara, mind szerteágazóbb műfaji elemek, meghökkentőbb mutatványok furakodtak
a műsorokba - fakírtól a politikusig, kutyától a madárpókig.
A menő dumások jelenlegi doyenje, Fábry Sándor tévéarcának fejlődéstörténete is
példázza ezt. Útja a mai dizájnig a műfaj szellemes paródiájától a gúnyolt eszköztár
fokozatos bevetéséig, mondhatni a totális belesimulásig vezetett. Első állandó műsora
a „magyaregy”-en szándékosan az akkor csúcson terpeszkedő Friderikusz görbe tükre
volt, a profizmus és a piaciság ügyes fricskája, ironikus utalásokkal az odaáti műsort
folyton megszakító reklámokra. Aztán történt jó néhány átigazolás (a tévévilág
munkásainak körforgalma a három nagy cég között szinte periodikus folyamat), jött a
kigúnyolt reklám is persze, meg minden szükséges kellék.
A sztárság magas fokán egyébként a Való Élet szerepe merőben módosul: maga a
showman lényegében kikerül belőle, arca annyira közismert, hogy az már magánéletileg
terhes. Szüksége van viszont nyersanyagra. Ezért stábjával rá-ráközelít a valóságra,
egyes darabokat, jelenségeket, embereket kiemel, reflektorfénybe állít egy estére,
majd visszahullajtja őket az ismeretlenbe.
Ez bejön, csakúgy, mint a másik nagy műfaji alapfogás, a hírességek beszéltetése.
Az ügyes showman, mint hagymáról a héját, úgy húzza le ismertségük már unott
elemeit, hogy kiszedje az intim sztorikat, a féltve őrzött titkokat. Lehetne ez akár
drámai is, de a hallgatólagos alku szerint röhögtetni kell. A leggyakoribbak, a tényleg
legprofibb show-vendégek, mint Geszti, Antal, Eperjes és Koltai, a műfajon belül már
bármely tévében kompatibilisak. Amíg a néző rá nem un az ismétlés ismétlésére.
De addig a helyzet vidáman működik tovább: a nézők - közöttük családok - azt
nézik, ahogy mások beszélgetnek egymással. Helyettük.