Vissza a tartalomjegyzékhez

Papp Levente
Kelet-Európa Afrikához közel

Tavaly tovább gazdagodtak a gazdagok; a milliomosok tábora, úgy tűnik, feltartóztathatatlanul bővül. A Merrill Lynch és a Gemini Consulting közös beszámolójából kiderül, hogy a globális gazdasági élénkülés következtében a 30 millió dollárnál is vagyonosabb szupergazdagok száma tavaly 55 ezer fölé emelkedett.

Az egymillió dolláros (1 dollár = 287 forint) álomhatárt, amitől felfelé valaki már gazdagnak számít a világ fejlett régióiban is, jelenleg hét millióan érik el. A hatmilliárdos bolygón ez a szám alacsonynak tűnhet, de a kutatók szerint 2004-ig folyamatos növekedés várható.
A legtöbben különösebb erőfeszítés nélkül, egyszerűen a részvénypiac felélénkülése és kimagasló hozamai következtében kerültek be az egymillió dolláros elitbe. A gazdagok zöme természetesen Észak-Amerikában és Nyugat-Európában található. Tavaly mégis az ázsiaiak gazdagodtak leginkább, 23 százalékos vagyonnövekedéssel; ez azért is különösen érdekes, mivel egy évvel ezelőtt éppenhogy csak megúszták az ázsiai pénzpiaci válságot. Ha ilyen mértékben gyarapodnak Ázsia tehetős emberei, rövid időn belül ugyananynyian lesznek, mint észak-amerikai és nyugat-európai „sorstársaik”. Kelet-Európát a sorban Latin-Amerika és a Közel-Kelet is jóval megelőzi, térségünkben (kelet-európai államok és Oroszország) u-gyanis kétszázezren tudták átlépni az egymillió dolláros határt. Ennél csak az afrikai régiók mutatnak gyengébb eredményt, ahol csupán negyvenezer a létszám.
A Merrill Lynch és a Gemini felmérése kimutatta, hogy az észak-amerikaiak gazdagsága sokkal egyenletesebben oszlik el, mint másutt. Főleg Latin-Amerikában kiugróak a különbségek.
Az USA és Kanada egyedülálló abban a tekintetben is, hogy rendkívül sok fiatal milliomos van, akik az internetre és számítástechnikára épülő újgazdaság, az e-business területén alapozták meg vagyonukat. Nyugat-Európában elsősorban a részvénypiacok szárnyalása miatt gazdagodtak a már amúgy is tehetős polgárok, ez az USA-ban is jellemző volt, a családi vállalkozások tőzsdére vitele viszont sokkal inkább jellemző Nyugat-Európára. Az itt öszszesen fellelhető 2,2 millió gazdag közül Német- és Franciaországban, valamint Nagy-Britanniában található a legtöbb milliomos.
A 30 millió dollárt is meghaladó vagyonnal bíró, úgynevezett szupermilliomosok száma tavaly 7500-zal nőtt, úgyhogy már 55 400 ilyen személy él Földünkön. A tulajdonukban lévő összvagyon eléri a 7,9 ezer milliárd dollárt. Vagyonuk hagyományos forrása az olaj, az ingatlan, valamint az örökösödés volt, jelenleg azonban egyre több az újgazdaságban otthonosan mozgó, úgynevezett „self made man”, aki a nulláról indulva néhány év alatt szerezte meg hatalmas vagyonát.
Az elemzők szerint idén várhatóan újabb 12 százalékkal fog nőni a milliomosok összvagyona, és 2004-re már 45 ezer milliárd dolláros tőke lesz kevesebb mint nyolcmillió ember tulajdonában.