Vissza a tartalomjegyzékhez

Hazafi Zsolt
Elhárult a veszély

Interjú Kovács Lászlóval, a Magyar Szocialista Párt elnökével


Kovács László. Fellélegzett az ország    Fotó: Sz. Z.

- Elnök úr, melyik párt a győztese a köztársaságielnökválasztással kapcsolatos legutóbbi történéseknek?
- Nem győztese, hanem nyertese van ezeknek a döntéseknek. Nyertese Magyarország, amely fölül elhárult az a veszély, hogy a legfőbb közjogi méltóságra alkalmatlan és méltatlan embert választanak meg.
- Úgy tűnik, hogy a hónapok óta tartó „hidegháborús” politikai légkörben az MSZP most együtt tud szavazni a Fidesz-MPP-vel, és közös nevezőre jut egy rendkívül jelentős kérdésben. Hogyan értékeli ezt?
- Szeretném hangsúlyozni, hogy még nem alakítottuk ki a szavazási magatartásunkat, ehhez még szükségesnek tartunk egy beszélgetést Mádl professzor úrral, amivel engem bízott meg az országos elnökség és a parlamenti képviselőcsoport vezetése. Ezt követően, ennek tapasztalatait figyelembe véve alakítjuk ki a szavazással kapcsolatos álláspontunkat. Most abban döntöttünk, hogy ellenjelöltet nem állítunk vele szemben.
- Mádl professzor úr az 1998-as választások előtt a Magyar Nemzet május 11-i számában úgy nyilatkozott: Remény van a kommunista koalíció megverésére. A kommunista kijelentés abban a kontextusban nyilvánvalóan az MSZP-re vonatkozott. Lesz-e kérdésük e nyilatkozatával kapcsolatban?
- Én nem hiszem, hogy az MSZP-re vonatkozott, mert az MSZP nem kommunista párt, se alapszabálya, se nyilatkozatai, se a napi politizálása, sem stratégiai céljai nem felelnek meg a kommunista párt kritériumának, tehát valószínűnek tartom, hogy Mádl professzor úr nem ránk gondolt.
- Milyen kérdésekre várnak választ Mádl professzor úrtól?
- Fontos, hogy miként értelmezi a megválasztásával kapcsolatos politikai kérdéseket, hogyan értelmezi a köztársasági elnök szerepét és viszonyát a kormányhoz és az ellenzékhez. Mi a véleménye a magyar belpolitikában kialakult, szerintünk káros feszültségekről, és mit gondol, mit lehetne tenni ezek feloldása érdekében.