A Hetek március 25-i számában olvastam Szobota Zoltán és Hazafi Zsolt
interjúját Kaltenbach Jenővel, a nemzeti és etnikai kisebbségi jogok országgyűlési
biztosával. ()
Falunkban aránylag nem sok roma él: miközben élik mindennapi életüket és keresik
a könnyebb, jobb megélhetést, előfordul, hogy sok borsot törnek más orra alá.
Gondolkodtunk, miként tudnánk segíteni az orgoványi romáknak a felemelkedésben. Mit
tehetnénk azért, hogy évszázados beidegződésükből kimozdítva őket, felmutassunk
nekik egy elérhető értelmesebb életcélt. Nos itt tapasztaltuk meg ugyanazokat, amiket
Kaltenbach Jenő mond: Felzárkóztató osztályban és kisegítő iskolai rendszerben nem
oldható meg a cigányság problémája. Több évi keresés, majd négyévi aktív
gyakorlat alapján mondhatom, hogy találtunk egy olyan utat, ami tényleges segítséget
jelent a valóságos felzárkóztatásban.
A nonprofit Örömhír Alapítvány felajánlotta a nagyon lemaradt gyerekek szüleinek,
hogy teljesen ingyenesen segítünk gyermekeiknek az iskolai órákra való
felkészülésben. Ehhez termet és tanítókat kerestünk, és munkánkat 1996
júliusában megkezdtük. Néhány gyermeket felkészítettünk pótvizsgára, hogy ne
veszítsenek újabb évet. Ez kezdetben annyira vontatottan ment, hogy gyakran nekünk
kellett elmenni a gyerekért, hogy jöjjön a megbeszélt tanórára, mert sem a gyerekek,
sem a szüleik nem vették komolyan. Őket cseppet sem zavarta az évismétlés, sőt
némelyik kimondottan örült neki, úgy gondolta, hogy könnyebb lesz az éve, mert
valamit már megtanult az elmúlt tanévben.
A sikeres pótvizsga után felajánlottuk a családoknak, hogy gyermekeiket a tanév
folyamán, mindjárt szeptembertől küldhetik az Örömhír Alapítványhoz, hogy
folyamatos segítséget kaphassanak, ne kelljen pótvizsgában gondolkodni. Nos, senki nem
jelentkezett. Kezdtem újra a kilincselést. Próbáltam meggyőzni a gyerekeket és
próbáltam a szülőket. Elmagyaráztam nekik, hogy előrejutásuk egyetlen záloga a
tanulás. Nem vették komolyan, de azért volt, aki vállalta.
Mások is jövögettek, de komolyan csak ez az egy fiú vette, aki akkor a hatodik
osztályba járt. Délutánonként tanítottuk. Olyan gyenge volt, hogy a leckét fel
kellett neki olvasni, ő annyira dadogva olvasott, hogy abból nem érthette meg. A
fáradhatatlan munka eredménye már egy hónap múlva jól látszódott a jegyekben. Ő
örült, a család többi tagja pedig előbb csak nevetett rajta és gúnyolódott,
később egyenesen megtiltották neki a különórákat, mondván, hogy nincs is rá
szüksége, úgysem lesz belőle semmi. Nagy kitartásra volt szükség neki és
konzultálójának egyaránt, hogy a megindult úton lépésről lépésre tovább
juthasson.
Hamarosan nyilvánvalóvá vált számunkra, hogy nem az értelmével, a
felfogóképességével van a baj, hanem a családi háttérrel. Ismét hosszú
egyezkedések következtek. Láttuk, hogy jelentős eredményt nem érünk el addig, amíg
a fiú esténként hazamegy a naponkénti tivornyázó családba, ahol a helyszűke miatt
egymás hegyén-hátán vannak a gyerekek és a felnőttek. Eljutottunk oda, hogy a
szülő hozzájárulásával az éjszakai szállást is mi biztosítottuk a gyermek
számára. Ettől kezdve rohamosan javult a fiú tanulmányi eredménye. A nyolcadik
osztályt már egészen jó eredménnyel zárta. Szakközépiskola választásban
nyújtottunk segítséget. Szeptember óta Kiskunfélegyházán tanul, és félévkor ő
lett az osztályban a legjobb tanuló, 4,7-es tanulmányi eredménnyel.
Ez év március elseje óta ugyanezt a kiemelt segítséget tudjuk biztosítani egy
hetedik osztályos kislánynak, akinél szintén határozott javulás van a tanulmányi
eredményben. Sajnos őt később tudtuk kiemelni, de az eddigi eredményeket látva van
reményünk, hogy az ő továbbtanulása is megoldható lesz.
A helyi általános iskola tanárainak visszajelzése alapján mondhatjuk, e módszer jól
bevált a lemaradt gyermekek integrálásához. A folyamatos felkészítés, segítés
lehetővé teszi, hogy e gyermekeket egy közegben oktassák a többiekkel. A cigány
gyerekek nem butábbak a nem cigányoknál. Eredményeik így semmivel sem rosszabbak a
többiekénél.
Tisztelettel:
Ficsor Károly, lelkipásztor
Orgovány