Vissza a tartalomjegyzékhez

Munkatársunktól
Visszanyert tisztesség

Az állásából tavaly júliusban elbocsátott Kastyják János rendőr alezredes akár újból elfoglalhatná Kiskunhalas város rendőrkapitányi székét. A Munkaügyi Bíróság ítélete szerint ugyanis az exkapitányt jogellenesen bocsátották el állásából. Kastyják szerint az ítélet a jogbiztonság győzelme volt.

Kastyjáknak tavaly azért kellett távoznia, mert - a hivatalos indoklás szerint - „több alkalommal alaptalanul vádolta a rendőrség vezetőségét, és a rendőri hivatással összeegyeztethetetlenül politizált”.
A kiskunhalasi rendőrkapitány 1998. októberi jelentésében egy helyi vállalkozó és a politika zavaros összefonódására hívta fel felettesei figyelmét. Ezt követően Kastyjákot három hónapra Kecskemétre vezényelték, majd visszatérése után nem sokkal felmentették állásából.
A jelentés - ami arról szól, hogy egy büntetett előéletű vállalkozó miként támogatta az egyik kormányzó párt választási kampányát - időközben a sajtóhoz került.
A bíróság az ítéletet az elbocsátás során elkövetett alaki hibákra alapozta. „Az elbocsátás hatályon kívül helyezése óriási erkölcsi győzelem, de nem kívánok élni a lehetőséggel, hogy újból rendőrkapitány legyek” - nyilatkozta a Heteknek Kastyják János. Bár hivatalos értesítést az ítélet jogerőre emelkedéséről Kastyják még nem kapott, a rendőrség jogtanácsosa jelezte neki, hogy nem fellebbeznek. Az exkapitány a jogerőre emelkedés napjával közös megegyezéssel vonul nyugállományba, valamint megkapja az elbocsátástól (tavaly augusztustól) elmaradt munkabérét, illetve a továbbiakban jogosulttá válik a nyugdíjra. Az elbocsátás mellett Kastyják ellen három ügyben is nyomozás folyt, amit a körülötte kirobbant botrány után indítottak; ezek közül kettő bűncselekmény hiányában már befejeződött, és a volt rendőr meg van győződve róla, hogy a harmadikban is ki fog derülni: nem követett el bűncselekményt. A Munkaügyi Bíróság alaki hibákra hivatkozva helyezte hatályon kívül a fegyelmi elbocsátást. Kastyják szerint azonban az általa Gergényi Péter megyei rendőrfőkapitány ellen tett büntető feljelentés vizsgálata és az ezt követő perek során az elbocsátás tartalmi kérdései is előtérbe fognak kerülni. Kastyják szerint a vele szembeni eljárás során hivatali visszaélés és hamis tanúzás bűntettét is elkövették. Az ügyben a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Ügyészség Nyomozó Hivatala folytatja a nyomozást.