Szabó Ibolya Anna
Húsvéti ereklyék

A húsvét üzenetét a történelem során sokféleképp próbálták megragadni. Egyik sajátos módja ennek a Jézus Krisztus kereszthalálához kapcsolódó tárgyak utáni kutatás, illetve ezek tisztelete volt: így nem csoda, hogy - Kálvin János szavaival - az „eredeti” keresztből legalább egy hajórakománnyi darabot lehetne összegyűjteni, míg Jézus sírjából és a testét átjáró lándzsából is legalább két-két „minden kétséget kizáróan hiteles” változat van forgalomban. Összeállításunk az evangéliumokban valóban szereplő tárgyak sokszor különös utóéletét igyekszik felvázolni.

A lepel vetített képe egy torinói bemutatón    Fotó: Reuters

A torinói lepel tulajdonképpen nem más, mint egy erősen sárguló textildarab, amelyen egy valószínűleg keresztre feszített férfi testének lenyomata látható. A századunkban többször is kiállított lepel több száz éve vallásos tisztelet tárgya, aminek az az oka, hogy azt többen Krisztus halotti leplének tartják. A kérdés, hogy valóban az-e, joggal nevezhető a kereszténység egyik legellentmondásosabb és legrégebben vitatott rejtélyének.

Virágok Jézus sírján

Az 1389 óta ismert (akkoriban még hamisítványként említett) hosszú vászondarabon két lenyomat található: ugyanannak az emberi testnek az eleje és a háta. A hagyomány tanúsága mellett az ereklye természetesen sokszoros tudományos és kevésbé tudományos vizsgálaton esett már át története során. Az idők folyamán sokan arra a meggyőződésre jutottak, hogy a lenyomat sokkal inkább festett lehet - ezt látszott megcáfolni egy 1898-as felfedezés. Amikor Secundo Pia lefényképezte a leplet, az nagy meglepetést okozott: a fotólemezen látható kép nem a szokásos negatív volt, hanem pozitív. A leplen található lenyomat tehát eleve negatív, amiből arra következtettek, hogy azt a feltámadás ereje vetítette rá az anyagra. Azt, hogy a leplet esetleg festették, egy 1902-es vizsgálat megcáfolni látszott. A párizsi Sorbonne egyetemen Paul Vignon és kollégái a lepelről készített fotót tanulmányozva megállapították, hogy annak festett volta kizárható, mivel azon ecsetvonások és más festésre utaló jelek nem láthatóak. Következtetésük szerint középkori művész nem lehetett képes negatív kép megfestésére. Ennek ellenére az 1988-ban végzett radiokarbonos kormeghatározás egymástól függetlenül három egyetemen is - Oxfordban, Zürichben és Arizonában - ugyanarra az eredményre vezetett: a lepel keletkezése a középkorra, 1260 és 1390 közé tehető. Mi több, véleményük szerint tévedésük esélye egy a százmillióhoz. (Hetek, 1998. április 25., )
Nemcsak Jézus sírja, de maga a keresztre feszítés helye sem azonosítható teljes biztonsággal a mai Jeruzsálemben. A többféle verzió mellett akadnak egészen különleges gonddal felépített elméletek, melyek még az eltűnt frigyláda után évszázadok óta folyó kutatással is összefüggenek. Az egyik ilyen elmélet szerint a rómaiak - nem lévén tudatában a hely jelentőségének - éppen azon a sziklamagaslaton feszítették meg Jézust, amely alatt akkor már a frigyláda rejtőzött egy barlangnyílásban. Amikor a római katona lándzsája átdöfte Jézus oldalát, vére a földre folyt, majd amikor később megrendült a föld, a Golgota alatti szikla is kettéhasadt, utat engedve Jézus vérének, hogy lefolyjon egyenesen a frigyláda fedelére, ahova a korábbi állatáldozatoknál az engesztelés vérének kerülnie kellett. Így - véli egy Wyatt nevű úr, az elmélet híve - a Megváltó vére fizikailag is érintkezett a frigyládával. Wyatt állítólag még száraz vérnyomokat is talált a meglelt ládán, melyet saját kezűleg vizsgált meg. A vérminta laboratóriumi vizsgálata meglepő eredményt produkált: úgy tűnik, egy férfi véréről van szó, akinek a szokásosnál felével kevesebb számú kromoszómája van.

Hitler ereklyéje

A misztikumra éhes utókor képzeletét a kereszt maradványai mellett talán a Krisztus testét átütő római lándzsa ragadta meg leginkább. A legendáknak természetesen ebben az esetben is legalább két változata van. A katolikus hagyomány szerint Longinusnak hívták a kereszt tövében álló római katonát, aki miután lándzsájával keresztülszúrta Jézus akkor már élettelen testét, bűnbánatra jutott, és a légióból leszerelve az apostolokhoz csatlakozott. Magával vitte azonban híres fegyverét, amelyet - így a legenda - Szent Péternek ajándékozott, aki magával vitte Rómába. Itt őrzik a mai napig a Szent Ágoston templomban.
Ott van azonban a másik, sokkal nagyívűbb történelmi pályát befutott ereklye, a jelenleg a bécsi Hofburg Múzeumben őrzött „Végzet Lándzsája”. Ezt szintén Longinus fegyverével azonosítják. A történet szerint Heléna császárnő találta meg, akitől fiához, Nagy Konstantinhoz került. A kelet-római császárok egymásnak adták tovább a csodafegyvernek hitt lándzsát. Úgy tudni, hogy ez segített Theodoricnak visszaverni Attila seregeit is. Később a frank uralkodók is nagy becsben tartották a lándzsát, Nagy Károly 47 győztes csatában tartotta magasra - legalábbis az udvari történészek szerint, akik feljegyezték, hogy a szerencsét hozó lándzsa egyben az uralkodó végzete is lett: percekkel azt követően, hogy egyszer véletlenül leejtette, meghalt.
A frankoktól a Hohenstaffen-dinasztiához került, így II. Frigyes és Vilmos császár is használta, míg az austerlitzi csata után kis híján Napóleon kezébe került. Csak perceken múlt, hogy az értékes ereklyét el tudták menekíteni Bécsbe, ahol múzeumi tárgy lett belőle.
Itt pillantotta meg az ifjú Adolf Hitler 1912-ben. Trevor Ravenscorft „A Végzet Lándzsája” című könyvében felidézi, hogy Hitler a lándzsa láttán percekre transzba esett, majd kijelentette: „a világ az ölébe hullik”, ha megszerzi magának az ereklyét. Ez 26 évvel később látszott elkövetkezni: amikor 1938-ben Hitler bevonult Bécsbe, személyesen vette ki a tárlóból a lándzsát, majd egy külön SS-egységgel Nürnbergbe, a Harmadik Birodalom spirituális központjába vitette. Innen a háború utolsó hónapjaiban egy föld alatti rejtekhelyre menekítették. 1945. április 30-án délután 14 óra 10 perckor William Horn hadnagy az amerikai kormány nevében lefoglalta a Longinus-lándzsát. 80 perccel később, 15 óra 30 perckor Adolf Hitler Berlinben, a Führer-bunkerben öngyilkos lett. Hitler aligha tudhatott a lándzsa lefoglalásáról, mégis különös módon saját kezével járult hozzá, hogy a „Végzet Lándzsájáról” szóló legenda tovább éljen.