Hetek - IV. évfolyam, 17. szám, 2000. április 22

Ritka, hogy egy fontos államközi találkozón a megfigyelőnek olyan érzése támad, hogy a szívélyes légkörű látogatást igazából a szíve mélyén sem a vendég, sem a vendéglátó nem akarta igazán. A mérsékelt lelkesedés végig jellemzője maradt a bukaresti román- magyar miniszterelnöki tárgyalásoknak, viszont az is nyilvánvaló volt, hogy a találkozót a kétoldalú kapcsolatok nemzetközileg elfogadott szabályai szerint mindenképp meg kellett tartani, mert tavaly az akkori román kormányfő hivatalos látogatást tett Magyarországon, viszont a magyar miniszterelnök csak két nem hivatalos úton járt Romániában. Az európai közvélemény eléggé nyíltan értésére adta mindkét ország vezetésének, hogy elvárja a jó kapcsolatokat, tehát a viszontlátogatást meg kellett ejteni, méghozzá még tavasszal, mielőtt Romániában mindent elborít a választási kampányok sorozata.

Orbán Viktor miniszterelnök Mugur Isarescu román kormányfővel. Látszatdiplomácia Fotók: MTI

Pedig volt néhány pillanat, amikor az sem lett volna meglepő, ha a nemzetközi várakozások ellenére a magyar fél akár órákkal a tervezett érkezés előtt lemondja az utat. Ahogy közeledett a találkozó időpontja, úgy sokasodtak a rossz előjelek Romániában.
Ezek egyike a legnagyobb ellenzéki párt váratlan feléledése volt magyar ügyekben. A hatalom őszi átvételére készülődő Társadalmi Demokrácia Pártja az elmúlt hetekben, sőt hónapokban meglehetősen visszafogott volt a magyar ügyeket illetően, néhány nappal Orbán érkezése előtt azonban a párt második embere, Adrian Nastase váratlanul dühödt nyilatkozatban szólította föl az összes illetékes szervet, a belügyet, a titkosszolgálatokat, meg bárkit, aki él és mozog, hogy vizsgálják ki a romániai magyar politikusok székelyföldi románellenes tevékenységét.
Az egykori külügyminiszter feltehetően annak a hírhedt Har-Kov jelentésnek (helyzetjelentés Hargita és Kovászna megyéről) a felélesztését szerette volna, amely a kilencvenes évek első felében azzal bélyegezte meg a két székelyföldi megyét, hogy az ott többséget alkotó magyarság félelemben tartja és elűzi a helybéli románságot, alkotmányellenes cselekedetekre vetemedik, államnyelvként használja a magyart stb. Ez a jelentés véglegesítette Székelyföld máig tartó furcsa elszigeteltségét. Hargita és Kovászna megye olyan, mintha egy meghódítandó sivatag lenne Románia közepén: elkerülik az állami beruházások és a tervezett autópályák, a legminimálisabbat osztanak vissza ide a költségvetésből, viszont bőven fejlesztik az idetelepült fegyveres testületeket és az ortodox egyházat, ahogy ezt a régi gyarmatosítók, amikor helyőrségekkel és missziókkal vették birtokukba a távoli kolóniákat.
Épp a magyar miniszterelnök látogatása előtti napon legalább hatszáz román tüntetett Sepsiszentgyörgyön olyan égbekiáltó ügyek miatt, mint hogy a város egyik főutcájának egy részét Petőfi Sándorról nevezték el, viszont elhanyagolják a Vitéz Mihályról elnevezett teret.
Ugyancsak rossz előjel volt, hogy Marosvásárhelyen főügyészi segédlettel indították be azt a folyamatot, amelynek eredménye az lenne, hogy a helybéli magyarság által egységesen támogatott jelenlegi polgármester, Fodor Imre ne indulhasson ismét a városvezetői posztért. Előszedtek egy néhány évvel ezelőtti szerencsétlen telekügyet, és ezt próbálják hatalommal való viszszaélés bűntényévé felduzzasztani.
Noha ez utóbbi állítólag már úgymond felsőbb sugallatra vagy támogatással is történhetett, mindez még mindig beleszorítható abba a kategóriába, amelyet a nacionalista ellenzék tevékenysége jelent. Azonban minőségileg más helyzetet teremtett, amikor Petre Roman, a román diplomácia vezetője, a jelenlegi kormánykoalíció második pártjának elnöke az Orbán érkezése előtti délután bejelentette, hogy Románia számára most nem időszerű újabb főkonzulátusok létesítése. Mivel magyar részről a képviseletek létesítése volt a másnapi tárgyalások egyik fontos témája, ezért elég sokan úgy gondolták, hogy a magyar miniszterelnök akár be is jelenthetné: őrá most otthon van szükség, a Tisza kritikusan magas vízállása katasztrófával fenyeget, tehát inkább lemondja a bukaresti utat.
Nos, végül is - nyilván jól felfogott érdekeknek megfelelően, meg egyáltalán a békesség kedvéért - nem ez történt, pedig a román fél ezzel a bejelentéssel a nemzetközi gyakorlathoz, de a két ország hullámzó kapcsolataihoz képest is igen durva gesztust tett. Amikor ugyanis Mugur Isarescu március közepén, a Jugoszláviával szomszédos országok csúcstalálkozója alkalmával Budapesten járt, tárgyalt erről Orbán Viktorral, és a két kormányfő között elvi megállapodás született az ügyben. Azt a román fél semmiképp nem akarta, hogy Csíkszeredában létesüljön a főkonzulátus, megajánlotta helyette a Fekete-tenger mentén fekvő nagy kikötővárost, Constancát, ahol mind az ott élő 600 magyar érdekeit képviselhetné az intézmény.
Az áthidaló javaslat végül az lett, hogy nyíljon Csíkszeredában és Constancán is főkonzulátus. Erre bólintottak rá végül a miniszterelnökök azzal, hogy a konkrétumokról, a képviseletek felállításának időpontjáról majd Bukarestben határoznak. Amikor Petre Roman váratlanul bejelentette, hogy e döntés nem aktuális, talán nem is konzultált főnökével, egyszerűen helyzetbe hozta miniszterelnökét. Furcsa mozzanata volt a látogatás előtörténetének, hogy noha a kormányfő időhiányra hivatkozva nem óhajtott írásos interjút adni néhány romániai magyar tudósítónak, a külügyminiszter sajtótájékoztatója után néhány órával mégiscsak átküldött egy-egy nyilatkozatot az újságíróknak. A miniszterelnök feltehetően ezzel próbálta enyhíteni a külügyminiszter váratlan lépésének következményeit. Isarescu tehát nyájas szavakkal beszélt a két ország kapcsolatairól, és jelezte, hogy a konzulátusok ügye szóba kerül a tárgyalásokon - s talán ez a nyitott állítás tette lehetővé, hogy a találkozó mégis létrejöjjön.
Hogy április 14-én végül is mi történt Bukarestben, arról a magyar hírközlő szervek részletesen beszámoltak. A lényeg az, hogy kötelezettséget jelentő, írásban rögzített megállapodás még arról az egy témáról, az új határátkelők megnyitásáról sem született, amelyben pedig megvolt az egyetértés a felek között. A román vezetők ugyanúgy elutasították, hogy Bukarest állami szinten felvállalja a környezetszennyezésekért a felelősséget, ahogy ezt már a szennyezés után közvetlenül megtették. Egyébként ebben az ügyben is Petre Roman volt a kezdeményező. Nem történt semmi különös a miniszterek, illetve államtitkárok tárgyalásain sem, olyannyira, hogy amikor estefelé a magyar kormányfő a romániai magyar történelmi egyházak püspökeivel találkozott, Tőkés László beszámolója szerint a megbeszélések eredménytelenségéről tájékoztatta őket. Fél órával később magyar újságíróknak már elvi és konkrét eredményekről beszélt.
Romániai magyar megfigyelők ezek után óvatos szkepszissel kommentálták a találkozót. Volt, aki kipipálhatónak minősítette az eseményt, a bukaresti kormány egy magyar államtitkára pedig szomorkásan úgy összegzett, hogy enynyi tellett ennek a koalíciónak a vezetőitől, és ha három év elteltével csak ennyi telik, akkor ennél több a következő időszakban sem várható.
Ennél hevesebb értékelések jelentek meg román részről. Nastase ismét megszólalt, meglehetősen útszéli modorban kárhoztatva Orbán Viktort, aki csak úgy fel-alá sétál Erdélyben, pedig a magyar miniszterelnök ez alkalommal ott nem is járt. Volt román lap, amely Orbán Viktort, mint „picurka honvédet” Horthy katonáihoz hasonlította, és sok kommentár háborgott Orbán „arroganciáján”. E mögött feltehetően az a máskor is érzékelhető frusztráció lebeg, hogy a jó román politikus és újságíró nem szereti, ha öntudatos magyar politikussal találkozik. A magyarokat rendszerint arra szólítják fel, kérjenek bocsánatot a románság ellen elkövetett bűnökért. Különösen fájdalmas a magyar kormányfő „pökhendisége” mögött annak a politikusnak a magabiztosságát megérezniük, aki egy gyorsan fejlődő gazdaságot képvisel, akinek országa már tagja a Románia által olyannyira áhított NATO-nak, és a tagjelöltek közül a legegyenesebbnek tűnik az útja az Európai Unió felé is, miközben Románia számára még legalább 10 keserves évbe kerül az uniós belépés. Egyébként Orbán stílusa a nemzetközi gyakorlathoz képest valóban egy árnyalattal érdesebb volt - magyar füllel hallgatva ingerültség és irónia keveredett benne, például amikor arról beszélt a sajtótájékoztatón, hogy a környezeti károk kompenzálására már nincs politikai lehetőség, csak a jogi út maradt. A bukaresti laptudósításokból viszont kétségkívül kiderült, hogy a román újságírók ezt az iróniát egyáltalán nem értették.
Érdekes mód ugyanúgy kárhoztatták egyes politikusok és lapok a román fél magatartását is. Noha elégedetten megjegyezték, hogy a magyarok semmit nem tudtak elérni, mégis kifogásolták, hogy a románok nem léptek fel ugyanolyan határozottsággal a magyar követelések ellen. A tárgyalások után valamennyi koalíciós román politikus őszintén egyetértett a konzulátusokról szóló döntés elhalasztásával, az egész ügy betetőzéseképp pedig a külügyminiszter, Petre Roman ismét megszólalt, tagadva, hogy történt volna elvi megállapodás, és kifejtette, hogy ővele nem lehetett volna tárgyalni román belügyekről. Nem is lehetett, mert sem ő, sem más demokrata párti politikus nem tartózkodott Bukarestben a magyar kormányfő látogatásakor.
Végül igen tanulságos az a reagálás, amit a legnagyobb példányszámú lap vezércikke jelzett. Az Adevarul, amely - hogy finoman fejezzük ki magunkat - korábban nem volt híres a magyarok és Magyarország iránti heves barátságáról, most a többi lappal ellentétben a lehető legbékésebb, legderűsebb vezércikkel jutalmazta a csúcstalálkozót, mondván: lám, a román- magyar kapcsolatok kiválóan működnek, mintául szolgálhatnak az egész térségben.
Az Adevarul okos vezércikkének román szempontból tökéletesen igaza van. Bukarest számára valóban így helyesek és jók a román-magyar kapcsolatok: konkrétumok nélküli általánosságok a tárgyalásokon, elhalasztott képviselet-nyitások, a felelősségvállalás elutasítása környezetvédelmi ügyekben, a kisebbségi kérdések ugyancsak általános kezelése gyakorlati lépések nélkül. Igen, ezzel a kapcsolatrendszerrel bármilyen román kormány elégedett lehet, az Adevarul cikkének jelzése szerint megfelel majd annak a kormánynak is, amely a felmérések szerint valószínűleg átveszi ősszel az ország vezetését.
Iliescu jövőbeli Romániája számára éppoly fontos a Nyugat és a Nyugat előtt mutatott kép, mint a mostani vezetőknek, miközben Iliescuék nyilván éppúgy, vagy még inkább nem akarnak majd különösebb pozitív elmozdulást a kisebbségekkel kapcsolatban és a kétoldalú kérdésekben, mint ahogy a választások által fenyegetett jelenlegi koalíció sem mutatott erre igazi politikai akaratot, legalábbis minden valóságos fejleményhez képest fontosabbak voltak a belpolitikai megfontolások.
A sok mindenben jogosan európainak mondott és magát technokratának nevező Isarescu miniszterelnök mostanra már majdnem úgy viselkedett, mint az a Radu Vasile kormányfő, aki lemondta Orbánnal az aradi találkozót. Úgy látszik tehát, hogy Orbán Viktor bukaresti látogatásának az a kellemetlen, de nem elhanyagolható eredménye mindenképp megvan, hogy a magyar vezetés tiszta képet kaphatott a következő évek valószínű trendjéről. Végiggondolhatja, hogy ha ilyen választ kaphatott törekvéseire egy olyan kormányzattól, amellyel a világ előtt barátként vállalják egymást, mire számíthat egy olyan régi-új vezetéstől, amely ugyan továbbra is fogja lesz a látszatoknak, de valószínűleg még ennyi közösséget sem vállal a romániai és a magyarországi magyarokkal.

Erdőtelepítést ígér a román kormány

Mugur Isarescu román kormányfő bejelentette: még a húsvét előtti héten beindítják az országos erdősítési programot, melynek megkezdését személyes tanácsadója felügyeli a Zsil völgyében. A környezet védelme nemzeti prioritás, egy ország elsődlegesen a környezetvédelemmel mutatkozik meg a világ előtt - mondta Isarescu. A hatóságok feladata a jogi keret megteremtése, majd a népesség megtanítása a környezeti kultúrára, saját környezetük tisztán tartására, ahogy a civilizált országokban szokás. A kormányfő szóvivője szerint az erdősítési program kettős előnnyel jár, munkahelyeket biztosít és segít az ózonréteg helyreállításában, az árvizek, földcsuszamlások megelőzésében. Amint arról korábban lapunk is beszámolt, az elmúlt napok heves áradásait szakértők nemcsak a sok csapadékkal magyarázzák, hanem azzal, hogy a letarolt hegyeken már nem marad meg a talaj, amely megfogná a vizeket. (Hetek, 2000. április 15., )
A kormányszóvivő szerint Románia teljes területének az egynegyede, hatmillió hektár az erózió miatt nem használható termőföldként, a legjobb hasznosítás tehát az erdősítés. Kormányforrások azt nyilatkozták, hogy a nemzeti erdősítési programban kizárólag munkanélkülieket foglalkoztatnak majd, akiket a környezetvédelmi minisztérium fizet.
(Marosvásárhelyi tudósítónkól)