Vissza a tartalomjegyzékhez

Kárpáti György
Toy Story 2

A Toy Story - Játékháború című első, kizárólag számítógéppel készült mese új dimenziókat nyitott a családi szórakoztatás területén. A lehetőségek korlátlanok voltak, a figurák emberi arcvonásai oly mértékig életszerűre sikerültek, hogy sokan egyenesen a színészet lassú halálát látták Woody, Buzz és társaik megjelenésében. Érthető volt az aggodalom, hiszen a színészeknek kifizetett többmilliós gázsikat lehet ily módon megspórolni, és nem utolsó szempontként a film mindenki számára szórakoztató és élvezhető volt. A Pixar által fémjelzett Toy Storyt animációs filmek sora követte, egytől egyig hatalmas sikereket érve el a közönség körében, ami dollár-százmilliókat jelentett. A Z, a hangya, az Egy bogár élete után pedig megérkezett az úttörő Toy Story folytatása is.

A film az előző rész történetén túlmutatva valódi érzelmeket, érzéseket tolmácsol, ami még a legszőrösebb szívű kritikusokat is meghökkentette. Az óriási bevétel mellett a mese az erkölcsi győzelmet is megszerezte, és a filmtörténelem során először animációs film nyerte meg a legjobb vígjáték/musical Golden Globe díját, olyan filmek előtt, mint a Julia Roberts-Hugh Grant-féle Sztárom a párom vagy a Csak egy kis pánik!
A történet Woody kiszabadítása körül bonyolódik, akit egy gonosz játékgyűjtő kaparintott meg. Barátai, a játékok Buzz Lightyear vezetésével mentőexpedíciót indítanak a nagyváros forgatagában, hogy hajmeresztő kalandok után rátaláljanak hősünkre. Csakhogy közben Woody meg-találja családját, Buzz édesapját, és a hazamenetel már nem is olyan egyértelmű és egyszerű kérdés. Elvégre An-dy, a kisfiú lassan felnő, és akkor a játékokra a sötét pince vagy a szeméttelep vár. A játékok nagy kérdés előtt állnak: fogják-e őket mindig úgy szeretni, mint ahogy egy kisgyerek?
A remek történetet szédületes animáció, a szereplők hihetetlen „színészi” alakításai, a dalok és a zene teszik élvezetes, szórakoztató mesévé, amelyben minden korosztály megtalálja a neki szánt üzenetet. A hazai forgalmazó okosan időzítve húsvétra tette a bemutató időpontját, remek kikapcsolódási lehetőséget teremtve a tavaszi szünetben az egész család számára.