„Az oktatási folyamat úgy néz ki, hogy hatéves korában ráállítják a gyereket
egy futószalagra, és minden órán szerelnek rajta valamit. Egy kis matematikát, egy
kis irodalmat, ezt-azt… Huszonnégy éves korában leszáll a gyerek a futószalagról,
és akkor azt mondják, hogy kérem, itt egy jogász. Jó gyerek az, amelyiknek megfelel a
futószalag sebessége, amelyiknek pedig túl gyors vagy túl lassú, azt rossznak mondják”
- fejtette ki véleményét Popper Péter pszichológus egy nemrégiben rendezett óvodapedagógiai
konferencián, Keszthelyen. Elmondása szerint érthetetlen, miért számít ma problémásnak
az a gyermek, aki 6-7 éves korában nem bizonyul még iskolaérettnek. Elvégre miért
kellene minden gyermeknek gongütésre érnie?
Popper szerint az iskolák működési elve eleve a bizalmatlanságra épül (ezért kell
az ellenőrző is), s a „hazudós diák” képzetén alapuló folyamatos gyanakvás
gyilkos légkört eredményez. Az iskola rengeteg konfliktust szül, ugyanakkor igen rossz
a konfliktusmegoldó képessége. A pedagógiában a problémás helyzetek megoldásának
legjobb eszközeként - a büntetések, retorziók berögzült módszere helyett -
gyakran éppen a humor, a jóízű nevetés szolgálhatna.
A huszonegyedik század gyermekéről szólva a pszichológus hangsúlyozta: korunk
gyermekeinek gondolkodásmódja merőben különbözik elődeikétől. „Egyre több
gyermek rendelkezik egyfajta belső struktúralátással, amelynek köszönhetően például
igen gyorsan sajátítják el a számítógép kezelésének titkait - fejtegette
Popper. - Nem könyvből, pontról pontra haladva, hanem elkezdenek rajta játszani, és
belülről látják, hogyan épül fel a rendszere. Ezért tanulnak könnyebben nyelveket
is, és ezért rakják ki pillanatok alatt a Rubik-kockát, míg én, aki logikai alapon
próbálkozom, kínlódok vele vagy három órát. A jövő generációjának másik fő
jellemzője a rövid távú sikerek hajszolása lesz: a fiatalok számára egyre kevésbé
lesz vonzó az olyan cél, amelynek eléréséért hosszú ideig kell küzdeniük” -
említette végül a szakember.