Karl Pfeifer, Bécs
Feszült megnyitó Bécsben

1918 előtt az osztrák diplomáciai kar főleg arisztokratákból állt, akik egyenesen predesztinálva voltak erre a pályára, hiszen általában több nyelven beszéltek és megfelelő tapintattal rendelkeztek. Az osztrák köztársaság, amely eltörölte a nemesi cím használatát, ma is szívesen alkalmaz arisztokrata származású diplomatákat, akik általában sikeresek is.

Jozias van Aartsen holland, Mohamed Aoujar marokkói és Benita Ferrero-Waldner osztrák külügyminiszter a bécsi rasszizmus-figyelő központ megnyitóján. Nem kell messzire menni     Fotó: Reuters

Nem tudom, hogy vajon Benita Ferrero-Waldner osztrák külügyminiszter arisztokrata-e. Eddig úgy tűnt, hogy ismeri azt az alapvető illemszabályt, hogy oda, ahol kifejezetten nemkívánatosak vagyunk, nem megyünk. Április 7-én a bécsi Hofburgban hivatalosan megnyitották a Rasszizmus és Idegengyűlölet Európai Megfigyelő Központját (EUMC). A megnyitóra rendhagyó módon a kormányok képviselőit nem hívták meg. Ferrero-Waldner meghívó nélkül jelent meg, és leült az első sorba. Az EUMC helyettes elnöke, Bob Purkiss a pulthoz lépett és elmagyarázta, hogy azért nem hívták meg a kormányokat, mert Bécsben egy szélsőjobboldali, idegengyűlölő párt is része a kormánynak. A politikusnő azonban ülve maradt. Benita Ferrero-Waldner újabb bizonyítékát adta, hogy egyes osztrák kormánytagok eddig szokatlan modort kívánnak meghonosítani. Az osztrák külügyminiszternő megszokott
- kissé mesterséges - mosolya nélkül hallgathatta az EU-tisztségviselők sajnálkozását jelenléte miatt, és kritikájukat, amiért konzervatív, katolikus pártja szövetkezett az FPÖ-vel.
A megnyitón az EUMC természetesen hangsúlyt helyezett arra, hogy feladata nemcsak Ausztria, hanem egész Európa megfigyelése. Thomas Klestil osztrák elnök Ausztria pozitív vívmányairól beszélt, azt azonban nem magyarázta el, miért hallgatott, amikor 1999 szeptemberében Bécset elárasztották az FPÖ idegenellenes, sárga színű plakátjai.
Több beszédből kiderült, hogy az EU bilaterális lépései az osztrák kormánnyal szemben azoknak az országoknak is figyelmeztetést jelentenek, amelyek csatlakozni kívánnak, hiszen az EU azonos mércét alkalmaz az emberi jogok betartása tekintetében a társult és tagországokra. Ha bármelyikükben szélsőjobboldali, idegengyűlölő párt kerülne kormányra, az ausztriaihoz hasonló intézkedések következnének.
Az első bécsi székhelyű uniós intézmény megnyitóján Romano Prodi európai bizottsági elnök beszédében Auschwitz példájára mutatva kijelentette: a felejtés nem biztosítana békét Európának; König és Schönborn érsekek figyelmét is felhívta erre, akikkel Bécsben külön találkozott.
Sajnos nem Ferrero-Waldner makacs modortalansága volt ennek a megnyitónak az egyetlen kínos perce. Szombaton pódiumvitára került sor Anne Knudsen dán újságírónő, Ursula Stenzel és Hannes Swoboda európai parlamenti ÖVP-képviselők, valamint Daniel Vernet, a tekintélyes francia Le Monde főszerkesztőjének részvételével. A vitában a két hölgy ellenezte az osztrák kormány elleni bilaterális szankciókat, a két férfi pedig kiállt mellettük. Ursula Stenzel megemlítette Haider szóbeli radikalizmusát, de pártja idegenellenességét és rasszizmusát bagatellizálni igyekezett.
A Hetek bécsi tudósítója feltette a kérdést Ursula Stenzelnek: hogy tud így Haiderre hárítani minden problémát, hiszen tanácsadója olyan, a holokausztot tagadó lapot szerkeszt, amelyben március elején valaki a „zsidó világuralomról” írhatott, és hogy alkothat pártja egy ilyen szélsőjobboldali párttal koalíciót. Stenzel - amint ez most már szokás a koalíció politikusainál - nem válaszolt a kérdésre. Elmondta, hogy ő mindig az „Auschwitz-hazugság” ellen volt - a politikusnő nem a tagadás szót használta Auschwitzcal kapcsolatban. Stenzel megemlítette a meglepett közönségnek, hogy édesanyja zsidó, és hogy nagyapja rabbi volt - mintha ez igazolná politikai állásfoglalását. Amikor aztán azt mondta, hogy az FPÖ nem szélsőjobboldali párt, a közönség zöme hangosan kifejezte nemtetszését.
Mindenképp örülnünk kell, hogy 1997-ben Bécsben hozták létre ezt az EU-intézményt, egy olyan városban, amelyben talán minden más európai városnál jobban lehet tanulmányozni a rasszizmust, az idegengyűlöletet és az antiszemitizmust is.