Vissza a tartalomjegyzékhez

Hetek-összeállítás
Új stratégia a dzsihád ellen

A hidegháború befejeződése nemcsak Törökország és India régi stratégiai identitását alakította át, hanem egész sor új politikai kihívás és gazdasági lehetőség elé is állította a két országot - állítja nemrég megjelent tanulmányában a londoni Jane’s Stratégiai Intézet biztonságpolitikai kiadványa, az Intelligence Digest. Az új kihívások hagyományos ellentéteik feladásával új politikai kapcsolatok felé is vezetik a két országot. Ma Törökország egyre inkább úgy tekint Indiára mint a térség meghatározó erejére, és az új évszázad lehetséges új piacára. Ugyanakkor India számára a Törökországgal ápolt jó kapcsolatok hidat jelenthetnek Közép-Ázsia felé.

Az elemzés több okát látja a két ország között megfigyelhető új közeledésnek. Mindketten felismerték, hogy az iszlám fundamentalizmus fenyegetést jelent a demokratikus világi hatalom számára, ugyanakkor azzal is tisztában vannak, hogy viszonylag sérülékenyek még az emberi jogok tiszteletben tartásának területén, és egyaránt fenyegetve érzik területi integritásukat a határokon átnyúló gerillamozgalmaktól és terrortevékenységtől. Amerika stratégiai közeledése India felé szintén arra ösztönzi Törökországot, hogy változtasson dél-ázsiai politikáján, és nem utolsósorban az is hozzájárult a két állam közötti kapcsolatok javulásához, hogy a Törökország és Görögország között Ciprus miatt fennálló feszültség csökkenésével fokozatosan Delhi is semlegesebb álláspontra helyezkedett a kérdésben.
Törökország, amely maga is növekvő piacnak számít, az ázsiai nagyhatalmak - Japán, Kína, India - felé kíván közeledni a kölcsönösen gyümölcsöző gazdasági együttműködés érdekében, és ebben a helyzetben a stagnáló gazdaságú Pakisztán egyre kevésbé számíthat az ország lojalitására. A nemrég Delhibe látogatott Bulent Ecevit török miniszterelnök egyenesen kijelentette: „Nem hiszem, hogy minden indiai látogatásunk alkalmával Pakisztánba is el kellene látogatnunk.” Erre Törökországnak jó oka is van, hiszen Pakisztán az utóbbi időben olyannyira talaja lett a szélsőséges nézeteknek és a terrorizmusnak, hogy a világi török vezetésben joggal kelt aggodalmat a dzsihád irányultságú iszlamabadi vezetéssel fenntartott kapcsolat.
Az Ankara-Delhi közeledés másik nem elhanyagolható dimenziója a közel-keleti kapcsolat, hiszen mindkét ország az Izraellel való kapcsolata erősítésén fáradozik. Az új Ankara-Jeruzsálem-Delhi stratégiai háromszög reményteljes fejlődésnek néz elébe; és ha valóban létrejön, akkor erős bástya lehet az iszlám fundamentalizmus fenyegetésével szemben - zárja elemzését az Intelligence Digest.