Csereklyei Márta
Vallási zűrzavar Afrikában

Afrikában ugyan sok minden megtörtént már, az ugandai Isten Tízparancsolatának Helyreállítása Mozgalomban történt március 17-i tömegmészárláshoz hasonló események azonban itt - Európával ellentétben - mindeddig ismeretlenek voltak. Ugandát Winston Churchill egykor „Afrika gyöngyszemének” nevezte, ma azonban sokkal inkább a rémségek földje kifejezés illene rá. Az éhínségek, a háborúk, az AIDS, újabban pedig a tömeggyilkosságok azonban nem csupán Uganda nevét fémjelzik, hanem szinte az egész kontinensét. A fekete kontinens legújabb hányattatásairól készült összeállításunk a német nyelvű Der Spiegel magazin írásának felhasználásával készült.

Ugandai gyermekek a tömeggyilkosság helyszínén. A „Programozó” áldozatai     Fotó: Reuters

Ha éhínségről vagy az AIDS-ről esik szó, először mindenkinek Afrika jut eszébe, s nem is véletlenül: a kontinens középső, illetve észak-keleti felének tíz országában jelenleg is mintegy 16 millióan éheznek. Jóllehet a segélyszervezetek minden tőlük telhetőt megtesznek, hogy Etiópia neve ne váljon újra az éhínség szinonimájává, márciusban máris kétszáz, öt év alatti gyermek halt éhen. „Tudjuk, hogy sokkal több ember fog meghalni, de egész őszintén egyszerűen nem tudunk mit tenni, mert mire eljutunk hozzájuk, addigra már túl késő”, mondja Judith Lewis, az ENSZ Etiópiai Élelmezésügyi Programjának vezetője. Az emberek emlékezetében itt még élénken él az 1984-85-ös éhínség során életét vesztett egy millió ember emléke. Akkor mintegy 6-8 millió embert érintett a tragédia, a mostani válság pedig mintegy 7,7 millió embert sújthat.
Afrikát a különböző betegségek, így az AIDS sem kíméli, amely csupán a tavalyi évben 2,2 millió, összesen pedig 13 millió áldozatot követelt (Hetek, 2000. január 22.: ). A rendőrség akkor úgy gondolta, hogy a templomot magára gyújtó 530 szektatag önkéntes öngyilkosságot követett el. A vizsgálatok során előkerült összesen 925 áldozat közül többet megcsonkítottak, sokukon pedig fojtogatás és szúrásnyomok voltak láthatók. „Szisztematikus gyilkolásról van szó”, állítja a rendőrség szóvivője. „Döbbenetes, ami itt van, nem is tudjuk, hogyan történhetett meg ilyesmi”, mondja az ugandai belügyminiszter, Edward Rugumayo.
A helyzet nem egyedi jelenség Afrikában: a szakértők szerint az ezredforduló világvége hangulata itt is erősen érezteti a hatását. „A régió véget érni nem akaró háborúi, és a mozambiki árvíz is a közelgő vég jeleként él a köztudatban”, véli Heike Behrend néprajzkutató. A Föld legszegényebb kontinense vágyakozik a csodák után, nem véletlen tehát, hogy a természetfelettihez fordulnak. Évente hatmillióan válnak kereszténnyé, jelentős részük teljes evangéliumi gyülekezetekhez csatlakozva. A Szaharától délre például mintegy 20 ezer új egyház jött létre: ötvenmilliós tagságuk túlnyomórészt a katolikus és protestáns vallási közösségekből kiszakadtakból tevődik össze. Az egyik, talán leghíresebb Afrikában szolgáló evangélista, Reinhardt Bonnke összejövetelein rendszeresen százezrek gyűlnek össze. Az istentiszteleteken mindennapi jelenségek a bibliai jeleneteket idéző gyógyulások: süketek, vakok, bénák, rákban, fekélyben szenvedők nyerik vissza egészségüket.
A forró kontinensen azonban nem csak ilyesfajta egyházi élet zajlik: Afrika újabban a szinkretista kultuszok és a magukcsinálta megváltók kedvelt területévé is vált. A legtöbb szektában a hívők dobolnak és táncolnak, papjaik afrikai tájszólásokban prédikálnak és gyakran a törzsi varázslók és fétis-papok szerepét töltik be. „Néhány európai misszionárius forogna a sírjában, ha látná, mi lett a kereszténység afrikanizálásából”, véli Behrend. A „prófétáknak” sem iskolát nem kell elvégezniük, sem alaptőkére nincs szükségük a szektaalapításhoz. A hatóságok az új egyházakat legtöbbször magáncégként jegyzik be. (Uganda kormánya az Isteni Tízparancsolat Helyreállítása mozgalomnak közhasznú társaság státust adott).
Az önjelölt messiások és próféták gyakran olyan szektaalapítók, akik követőik költségén élnek, s híveiket mindenféle mennyei ígérettel és varázstrükkökkel láncolják magukhoz, s nem ritkaság köztük a sarlatán sem. Nem egy afrikai országban rendszeresen folynak büntetőperek egyházvezetők ellen, több esetben rituális gyilkosság, illetve varázslás vádjával.
Az ugandai tragédia hátterében szintén anyagi érdekek vezette „próféták” húzódtak meg. A szekta alapító tagjai, a 68 éves Joseph Kibwetere, aki korábban katolikus paptanárként dolgozott, és a 40 éves Cledonia Mwerinde, aki pedig prostituált volt, minden valószínűség szerint jelenleg vagy Ugandában, vagy Kongóban rejtőzködnek. A Newsweek amerikai hírmagazin tudósítója szerint „Programozó” gúnynéven ismert Cledonia „karrierje” egyébként egy csempészvállalkozással indult: gint és saját készítésű banánbort árusított. Hírnevének fényesítéséhez azonban „férfifaló” múltja is hozzájárult. Egy szomszédja elbeszélése szerint különböző mágikus rítusokkal „ellopta más nők férjeit, aztán elhagyta őket”.
1988-ban aztán bekövetkezett a nagy fordulat: Cledonia állítólag találkozott Szűz Máriával, s innentől kezdve vallásos körökben keresett patrónust magának - annál is inkább, mert jól menő szeszcsempészete teljesen tönkrement. Új mecénásra Joseph Kibwetere személyében lelt, aki akkoriban egy katolikus bentlakásos iskolát vezetett. Jól kihasználható kapcsolataival a csodák iránt rajongó férfi remek fogásnak bizonyult Cledonia számára, aki rövid időn belül máris Kibwetere házába költözött. Amint a szekta létszáma növekedni kezdett, Mwerinde szigorú szabályokat vezetett be, némasági fogadalomra kötelezte a tagokat, a házastársaknak pedig megtiltotta, hogy szexuális életet éljenek. Nem csoda, hogy több családnak, köztük Kibwetere rokonainak is egy idő után elment a kedve a vallásosditól, s kitoloncolták a betolakodókat.
Cledonia ekkor kétszáz követőjével együtt visszatért szülőfalujába, ahol azontúl maga köré központosította a szektatagokat. A Szűztől kapott üzenetre hivatkozva bejelentette, hogy december 31-én következik be a világvége, ezért vagyonuk eladására bíztatta követőit. Amikor aztán a várt Armageddon eljövetele elmaradt, a becsapott hívek visszakövetelték a pénzüket. A vezetők ekkor gyorsan egy újabb napot jelöltek meg a vég eljövetelére, ám ezzel egyidőben egy halálkommandó segítségével elkezdték szisztematikusan likvidálni az engedetlen híveket. A ruandai határtól alig néhány kilométerre fekvő faluban történt mészárlás alighanem csak a szomszéd állambeli borzalmakhoz hasonlítható - állapítja meg a német hetilap.