Hetek-összeállítás
Csata a hatéves Eliánért

A világ immáron ötödik hónapja követheti figyelemmel egy hatéves kubai kisfiú drámájának alakulását. Elián Gonzalez november végén indult útnak anyjával egy illegális kubai kivándorlóhajóval a szabadságot jelentő amerikai partok felé. A kis lélekvesztő elsüllyedését csak hárman élték túl: köztük Elián, aki az elmúlt hónapok során a Mexikói-öböl hullámai közül az amerikai-kubai külpolitika viharainak kellős közepére került. S jóllehet az Egyesült Államok igazságügyminisztere, Janet Reno magyar idő szerint csütörtökön este nyolc órára elrendelte Elián hazatérését, lapzártánkig a kisfiú még mindig miami rokonainál tartózkodott. Viszontagságairól az amerikai Time magazin készített összeállítást.

Elián Gonzalez floridai rokonai házában. Szabadságszimbólumnak használják     Fotó: Reuters

Milliók kísérik figyelemmel a hatéves Elián kálváriájának alakulását, melyet a politikai érdekek, illetve családi értékek konfliktusa is sűrűn fűszerez. A demokratikus Amerika értetlenül nézi, miért akarja visszavinni Eliánt apja, Juan Miguel Gonzalez Castro Kubájába. A Newsweek magazin közvélemény-kutatásából az derül ki, hogy jóllehet a szabadságot még a családi kötelékeknél is nagyobbra értékelő amerikai honpolgárok 53 százaléka amellett voksol, hogy Eliánnak vissza kellene térnie az apjához, 59 százalékuk úgy véli: Eliánnak sokkal jobb sorsa lenne az Egyesült Államokban.
Eliánnak azonban egyáltalán nem ment rosszul a sorsa Kubában. Apja kubai viszonylatban jól keres: a 15 dolláros havi átlagkeresetnek több mint tízszeresét viszi haza. S jóllehet a szülők elváltak, a közös gyermek miatt szoros maradt köztük a kapcsolat. Elián hetente négy-öt napot töltött apja házánál, ahol kivételes luxusban volt része: saját légkondicionált hálószobájában alhatott, s gyakran utazhatott apja kocsiján is, ami szintén nem számít hétköznapi eseménynek Kubában. (Igaz, apjának később el kellett adnia az autót, hogy rendszeresen fel tudja hívja az Államokban tartózkodó fiát).
Juan ex-feleségét mégis jobban vonzották Miami Beach pálmafái. Ezért szállt be a barátja által kormányzott, összeeszkábált hajóba, amely aztán szinte az egész menekültcsoport számára a halált jelentette. Elizabeth utolsó jó döntése az volt, hogy rikító narancssárgába öltöztette Eliánt, ami távol tartotta tőle a cápákat - vélték a kisfiút kimentő halászok. Elian rövid időn belül a miami rokonokhoz került, s a körülötte kialakult nyilvánosság miatt hamarosan Amerika első számú kedvencévé vált: Disneylandba utazott, születésnapjára játékpisztolyt kapott, s hamarosan felfedezte a kakaó gyönyörűségét is. A miami rokonok pedig nem voltak restek abban, hogy Kubát a rémségek földjeként tüntessék fel Elián előtt.
A Cardenasban maradt apa ezalatt a poklok poklát járta meg: fia elszakítása miatt gyomorproblémák léptek fel nála és haja is ritkulni kezdett. „Elvették a fiamat: ott ütöttek meg, ahol a legjobban fáj” - idézi Juant egy rokon, aki szerint a férfi három napig sírt a fia miatt.
A kubai barátok, rokonok és ismerősök egyébként semmi összeférhetetlent sem látnak abban, hogy valaki egyszerre legyen jó apa és jó kommunista. A régi barátok szerint Juan mindig is elégedett volt Castro Kubájával, s ezért nem menekült korábban öt testvérével az USA-ba. „Juan Miguelnek egyszerűen nem tetszik az a rohanó életstílus, amit Miamiban lát. Szeret itthon lenni, ahol reggel elsétálhat Eliánnal az iskolába, és ahol a családja is közel van. Ő emellett döntött, és én is” - mondja Juan unokatestvére.
Az apa és fia közötti szoros kapcsolatot igazolja az is, hogy amikor a halászok kihúzták a vízből Eliánt, a kisfiú elsőként apja nevét és címét adta meg. Amikor Juan értesült arról, hogy fia a miami rokonokhoz érkezett, azonnal elkezdett azon gondolkozni, hogyan egyesíthetné újra a családját. Ez persze még jóval azelőtt történt, hogy Castro politikai ügyet fabrikált az esetből. Juan azóta nem győzi bizonygatni: ő nem kíván menedékjogot kérni Amerikában, csupán fiát akarja visszakapni. „Mit kell tennem, hogy bebizonyítsam, szeretem a fiamat?” - tette fel nemrégiben a kérdést. Amúgy sem könnyű helyzetét még saját rokonai is tovább nehezítik. Amikor egy hónappal ezelőtt azt hitték, hogy Castro nem engedi ki Juant Kubából, készségesen megígérték, hogy ha Juan Amerikába jön, azonnal visszaadják neki a kisfiút. Aztán amikor Juan valóban megjelent az Államokban, egyszerre tengernyi akadály merült fel.
Amíg Juan Havanna földjén, Castro árgus tekintete kíséretében élt, nyilatkozott, addig a miami rokonok könnyűszerrel kérdőjelezhették meg motívumait. Amikor viszont a gyermeke után vágyódó apaként lépett Amerika földjére, nem maradt sok ellenvetés. A rokonok ekkor azzal vádolták meg, hogy ha korábban kapott volna vízumot a kubai hatóságoktól, akkor már régen az USA-ban lenne, s esze ágában sem lenne visszatérni Kubába. A következő kifogásuk az volt, hogy lehet ugyan, hogy Juan tényleg egy szerető apa, ám mégsem adhatják vissza Eliánt, mivel szerintük Juan csak Castro nyomásának engedelmeskedve cselekszik. Még egy pszichiátert is felbéreltek azt bizonyítandó, hogy Juan hirtelen haragú, s ezért nem alkalmas az apai szerepre.
Az időközben bírósági üggyé vált eset kapcsán múlt pénteken az amerikai igazságügyminiszter, Janet Reno több mint egy órás magánbeszélgetést folytatott Juannal, hogy maga is kideríthesse: valóban szerető apáról van-e szó, vagy csak az esetből hasznot húzni kívánó kubai „elvtársról”. Reno arra sürgette Juant, hogy miamibeli rokonaival együttműködve próbáljon megoldást találni, Juan szerint viszont ehhez már túl késő van - sok a harag és még több a fájdalom.
A magánbeszélgetés után Janet Reno maga is megbizonyosodhatott afelől, hogy Juan mégis odaadó apa: olyan, aki nemcsak fiának cipőméretét, de kedvenc tanárainak nevét is ismeri. Olyan, aki vissza akarja kapni a fiát, de nem azért, hogy az Egyesült Államokban élhessen. „Gonzalez úrnak és nekem eltérő a politikai meggyőződésünk. Azonban nem a mi dolgunk, hogy megbüntessünk egy apát a politikai álláspontja, vagy amiatt, hogy hol kívánja felnevelni a gyermekét” - vélte Reno.
Jóllehet az amerikai hatóságok végül is utasítást adtak Elián hazaküldésére, az minden nappal egyre nehezebbé válik. Az USA-ban tömegek érzik magukénak a kisfiú ügyét. Az Eliánnak otthont adó ház előtt minden nap óriási tömeg gyűlik össze hatalmas transzparensekkel, melyek nagy betűkkel hirdetik: „A szabadság nagyobb, mint az apaság!” „Az elnyomás ostobaság!” „Gringók Eliánért!” „Maradjon szabad!” Castrónak természetesen esze ágában sincs elszalasztani a nagy lehetőséget: nem véletlenül várja haza tárt karokkal az ifjú hőst. Mivel az átnevelés terén már amúgy is óriási tapasztalatokkal rendelkezik, állítólag máris elkészíttetett egy tengerparti fürdőhelyet, ahol majd pszichiáterek, tanárok és katonatisztek segédkeznek Eliánnak és Juannak az „újbóli asszimilációban”.
Annyi mindenesetre bizonyosnak tűnik, hogy ha Elián hazatér Kubába, nem valószínű, hogy Castro békén hagyja. Mi sem jön jobban egy csillogó szemű ifjú pionírnál most, hogy oly égető szükség van új forradalmi példaképre?